Ugrás a fő tartalomra

Azon a nyáron ###

Utóhang

Azon a nyáron a Nicóval való sikertelen kapcsolatom felnyitotta a szemem. Talán nem is maga a szakítás ténye, hanem ami utána történt. Ekkorra ugyanis rájöttem, hogy a magány és a szeretethiány csak a félelem szülte képzelgés volt.
Féltem, mert szentül hittem, hogyha szeretek, ha megbízok valakiben, akkor utána szükségszerűen csalódnom is kell. Mindig is óvatos ember hírében álltam, és sokáig azt gondoltam, hogy ennek az oka a megfontoltság. De azon a nyáron rájöttem, hogy az óvatosságom oka nem más volt, mint az érzésektől és a csalódásoktól való félelem.
Szabi sok mindent tanított nekem. Hogy hogyan üljek helyesen a nyeregben, hogy hogyan kontrolláljak terepen egy ötmázsás, önálló akarattal rendelkező állatot. A sort sokáig folytathatnám, de mégsem ezek a legfontosabb dolgok, amiket tőle tanultam. Mert bár ezek kétségtelenül mérföldkövek voltak a lovas karrierem szempontjából, Szabi ezeknél jóval lényegesebb dolgokra mutatott rá.
Megtanított bízni, megtanította, hogyan ne féljek, megtanított hinni önmagamban, és ami a legfontosabb, megtanított szeretni. Azt hiszem, rémes tanítvány lehettem. Olyan, aki folyton kérdez, de mielőtt választ kaphatna, mindig megpróbál meghátrálni. Nehezen értettem meg a dolgokat, nehezen fogadtam el a tényeket, és még nehezebben ültettem át őket a gyakorlatba. De ő mindezek ellenére sem mondott le rólam. Ott volt és segített. Bízott és biztatott. Hitt. Megbecsült. Szeretett.
Minden azon a nyáron történt. Amikor megismertem Nicót. Amikor szerelmes lettem a legjobb barátomba.


____________________________
Íme, hát a végére értünk az Azon a nyáronnak, ami rengeteget szenvedett, és általa én is. Amivel időnként nagyon nem találtam a közös hangot - és Renivel sem -, és gyakran már ott tartottam, hogy akkor köszöntem szépen, nekem ebből ennyi elég volt, aztán valahogyan mindig visszakanyarodtam hozzá. És most itt vagyunk, és vége van a történetnek, meg talán egy szakasznak is, szóval itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki itt volt velem ebben a kicsivel több, mint egy évben (ezen a blogon, meg ha a másikat is belevesszük, akkor legalább kettő, de inkább két és fél évben), aki olvasott akár egy mondatot is belőle. Külön köszönöm azoknak, akik pipáltak, és óriási virtuális ölelés azoknak, akik még kommentet is írtak. El sem hiszitek, mekkora motivációt jelentettek a kommentek időnként. És persze csilliomodszorra is köszönöm a bétázást Livinek, aki nélkül amúgy nem biztos, hogy befejeződött volna ez a történet, Mert ő nem engedte, hogy millió szóismétléssel, jelzőhalmozással, és túlzó drámaisággal kerüljenek fel a részek. Ő kényszerített ki belőlem egy többé-kevésbé életképes jellemet Marcinak és Reninek is, szóval köszönöm ♥.
Mindig olyan jó érzés befejezni egy történetet, és néhány percig csak meghitten, fátyolos szemekkel nézni, és felidézni a szép pillanatokat. És most erre kérlek Titeket is, Kedves Olvasók, hogy idézzétek fel a kedvenc pillanataitokat, hogyha voltak, és írjátok meg nekem kommentben. 
A jövőről pár szóban... Lesz egy novella biztosan az AN-hez, mert kizárt dolog, hogy ne ragadjam meg a lehetőséget, hogy írjak egy mennyei megyei meccsről, annak minden gyönyörűségével együtt. Szóval ezt meg is írom majd valamikor, ha éppen fenenagy honvágyam lesz Debrecenben. És lehet hogy lesz még egy, de erről inkább semmit nem mondok, majd ha lesz akkor meglátjátok. Ezen kívül időközben a Vérbosszú blogja is megnyitotta kapuit, és március 1.-én fel is kerül a prológus. Itt pedig több mint valószínű, hogy a Jack Wilshere novella 1. részét olvashatjátok majd, de ez egyelőre a jövő zenéje, addig még bármi történhet. :)
Szóval még egyszer köszönök mindent, és legközelebb 12.-én találkozunk, hogy milyen formában... Nos arra azt hiszem, a fejléc az némi magyarázatot ;)
puszi, D.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szörnyeteg

Sziasztok! Tudom, utoljára karácsonykor volt bármi is a blogon. Tudom, olyan kihalt volt, mint a sivatag, és most sem azért jöttem, hogy ígérgessek (vagy boldog új évet kívánjak, bár azért kívánok). Lesz majd egy bejegyzés a blog sorsáról, ez egészen biztos, de nem tudom megmondani mikor. Egyelőre annyi biztos, hogyha lesz bármim, ami arra érdemes, hogy ide feltöltsem, akkor az felkerül. Egyébként foglalkozok mással – a felhőkastéllyal, a Bosszúval, és igen, a Timeless Timesszal, még ha ebből ti nem is láttok semmit, azért ez így van. De most nem ezért hoztam ezt a posztot, hanem azért, mert most van valamim, ami megérett arra, hogy felkerüljön ide, ráadásul apropója is van – Vivi szülinapja. Szóval ezúton is boldog szülinapot neked, és értelemszerűen ez a novella – szösz – neki vagyon ajánlva, hiszen szülinapos. Meg hát egyébként is, ki másnak ajánlana az ember lánya egy Antoine Griezmann novellát? A cím ne riasszon el, közel sem arról fog szólni, amiről elsőre gondolnád – bár a kép t…