♦ final masquerade ♦

A szőkésbarna hajú lány smink nélküli arcán egy apró mosoly futott át, ahogy még egyszer végignézett magán – a kissé szaggatott farmerén, a fekete trikóján, a bátyjától kölcsönvett, nála jó pár számmal nagyobb piros kockás ingén, és a minden formázás nélkül, enyhén hullámosan vállára hulló haján. Kétség kívül ez volt a tökéletes farsangi jelmez. A legjobb, ami csak eszébe juthatott. Kockázatosnak tűnt ugyan, de végül hamar meggyőzte magát, hogy ezt a lépést előbb-utóbb úgyis meg kell hoznia. Miért ne tehette volna hát akkor, mikor ezzel még képviselhetett is valamit? Eldöntötte ugyanis, hogy szakítva a nevetségesen képmutató szokásokkal, ezúttal nem rejti két kiló vakolat alá az arcát, nem próbálja megregulázni a minden irányba kunkorodó haját, és nem bújik habos-babos, álomszerű báli ruhába. Idén arra gondolt, hogy önmaga lesz a bálon. Elege volt az elvárásokból, és a kétszínű emberekből, akik az arcába mosolyogtak, de a háta mögött titkon bármit megtettek volna a bukásáért. ...

Érzem az arcomba csapó szelet, a kabáton, és a több réteg pulóveren át is a csontomig hatoló hideget. Látom a homályos foltokká egybeolvadó, száraz, kopár fákat. Élvezem a sebesség mámorát, a vasparipám édes búgását, a bukósisak alól kilógó hajamba kapó menetszelet. Kilátástalanság. A szabadság átjárja testem. Felkapna a magasba, de valami a földhöz láncol, és nem enged felszállni onnan. Felkelni, felállni, továbbmenni… Csak menni. Ugyanazon a kanyargós, olykor kiszélesedő, majd beszűkülő, hol árnyékos és erdős, hol kietlen úton minden nap, újra és újra. Magány. A hosszú, végeláthatatlan aszfalton senki nem szegődik társamul, magamban szelem az országutat. Mert kell. Muszáj. Éppen olyan üres az út is, mint a belsőm, és pont olyan végeláthatatlan, mint a lelkemet darabokra szakító szenvedés. Üresség. A belsőmet kiégették a beszürkülő mindennapok, és a tél közeledtével egyre fájóbb minden. Egyre nyomasztóbb a rám szálló sötétség, az álnok módon tőrbe csaló feketéség, ami a...

Bryan Adams – I do it for you Csinos aranylánc, visszafogott, mégis elegáns, és láthatólag méregdrága karóra, enyhén dekoltált, fekete ruha, szolid smink. A kávézóban feketét kortyolgató nő minden bizonnyal randevúra készült. Szőke haját laza, mégis mutatós kontyba fogta, körmeit pedig ízléses francia manikűr díszítette. A megjelenését beárnyaló egyetlen tényező az volt csupán, hogy az érkezésekor arcán ülő elbűvölő mosoly, az idő múlásával fakult, mígnem teljesen eltűnt, a tekintete pedig egyre gyakrabban tévedt a csuklóját díszítő karórára. Nagy reményekkel érkezett ide, hiszen a férfi, akit megismert annyira különlegesnek tűnt, és ettől ő maga is különlegesnek érezte magát. Jó humorú volt, előzékeny és kedves. Műveltségéről és intelligenciájáról rendre számot adott, de soha nem fellengzős, okoskodó hangnemben. Értelmes, szórakoztató beszélgetéseket folytattak, gyakorlatilag a világ bármely témájáról. Zenéről, művészetről, sportról, időjárásról, politikáról, de szóba került ...

Sziasztok! Tudom, kicsit eltűntem - egy hónapra -, de most visszatértem, hogy megmutassam, élek még. A tervezett novellák egyelőre nem igazán haladnak - a   Bosszú ra fókuszálok elsősorban, illetve az újranyitó   WBR -re -, de ígérem, rövidesen kitalálok valami élhető rendszert, amiben jut időm mindenre - írni ide, írni a Bosszút, írni a WBR-re, tanulni, dolgozni és élni, szórakozni is (tartozzék ide akár az elmászkálás, akár az itthoni videó/sorozat nézegetés). Most, hogy mégse álljon itt üresen az oldal, négy héten keresztül négy egypercest olvashattok majd. Tényleg egypercesek, darabonként mindegyik kb egy oldal Wordben, szóval nem kell világmegváltó irományokra számítani, csak úgy vannak. Jó ha tudjátok, hogy ez minden amit a rémes, és szörnyű tavaly őszöm során alkottam - négyszer 350 szó, három hónap alatt. Nehéz idők voltak, de most szebb napokat élünk, és a Bosszú is haladgat, meg ide is készül valami, ami legyen meglepi egyelőre. ;) Most pedig következzen az egyper...