Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2016

Pacsirta

Egy Fernando Torres fanfic. A megszokott módon hurt/comfort - nagyjából. A régen megszokott hossz - majdnem 4000 szó. És a mostanában megszokott E/3. Ja és igen. Idén az első focis fanfic a blogon. Azt hiszem, ideje volt már. És szeretném ajánlani Vivinek, aki mindig nagyon lelkes volt, ha szóba került a novella, és akinél nagyobb Torres-rajongót nem ismerek. :D Pacsirta A szőke férfi fáradtan állt meg a díszes milánói étterem előtt. Na, nem fizikálisan volt fáradt, hiszen testileg ereje teljében volt. A lelke, az nehezedett el egyre jobban, minden lépésénél. Rohadt egy érzés volt ez, ami hatalmába kerítette abban a pillanatban, mert tudta, nem helyes hogy itt van. Hogy bármit tesz, az már régen nem helyes, de a hullámok összecsaptak a feje felett, és London óta egyszerűen nem volt önmaga. Nem tudta, hogyan legyen önmaga. Fernando Torres egy cseppet sem őszinte, de ragyogó mosolyt varázsolt az arcára, és besétált az étterembe, ahol az AC Milan szezonkezdő jótékonysági vacsoráját tartottá…

Cetli

Ana magabiztosan, arcán széles mosollyal sétált fel a zürichi színpadra. El sem hitte, hogy itt lehet, hogy azon kevesek közé tartozhat, akik egy All Time Low koncerten a színpadon élhetik meg a Time Bomb jelenséget, és hogy végre hasznát vette a klubtagságának. De ez az öröm is épp hogy csak tompítani tudta a lélekőrlő fájdalmat, ami a szívét nyomta, amióta csak Svájcba menekült. Magányos volt, csalódott és összetört. A múltjában történtek olyan szinten leamortizálták érzelmileg, hogy ténylegesen egy roncsnak érezte magát. Egy csődtömegnek.
Napról napra élt, túlélt, igyekezett átvészelni az éjszakákat, de közben elvesztette a hitét, hogy jobb lehet. Kétségbeesve kutatott valakit, aki mellett kevésbé érzi magát szánalmasnak, aki mellett újra érez valamit. Nem kellett szerelem, abból így huszonnégy évesen is egy életre elege volt már. De a vágy, a vonzalom jól jött volna a görbe estéin. Ugyanis ilyenkor sem voltak érzései – csak kongó üresség ott, ahol érzelmi viharoknak kellett volna d…