Ugrás a fő tartalomra

Just tonight

Boldog névnapot Livi! 
még akkor is ha ez nem egy klasszikusan boldog novella lesz
Természetesen nem ennyi a mondanivalóm, de ez a leglényegesebb. Aztán rögtön utána az, hogy ez a legelső írásom a fandomban, és mondhatni igen csekély kis pici szeletkéjét ismerem csak, azt is csak felületesen, ezért rettegek attól, hogy valami fatális, megbocsáthatatlan hibát ejtettem. Ha ilyet tapasztaltok, szóljatok nyugodtan, csak ne csapjátok le a fejem. Merthogy ezt a novellát egyszerűen meg kellett írnom, még a világ ismeretének erőteljes hiányában is, mert Reylo egyszerűen van. Létezik és kész, létezni kell, és nem szabad, hogy ők ketten unokatesók legyenek - ámbár nem ez lenne a világ első példája unokatesók szerelmére... anyway. Szóval mikor láttam a filmet, tudtam, hogy nekem írnom kell erről a kettőről, inkább előbb, mint utóbb és nos.. Ennek az eredménye látható itt lentebb egy kicsit. Nem is húzom tovább a szót, csak annyi, hogy kommenteknek nagyon nagyon örülnék, már csak azért is, mert csakúgy, mint a Vallomásnál, most is iszonyatosan bizonytalan vagyok. Szóval várom a véleményeket odalenn kommentként, vagy a chatben röviden, és jó olvasást, és még egyszer boldog névnapot Livi :) 

Just tonight

Just tonight
A fiatal nő elgondolkodva forgatta kezében a poharat, és a hangzavaron át is próbálta kivenni az üveg falának koccanó jégkockák hangját. Ez, az ital lötykölése, és az opálos, barna színű folyadék meredt bámulása megnyugtatta. Ebben a lepukkant, eldugott, ám meglepően forgalmas kocsmában próbálta meghúzni magát. Ide menekült, mert egyedüllétre vágyott. Mert az Ellenállásnál hirtelen rászakadó érdeklődés és figyelem egyszerűen megfojtotta. Éveket töltött a magányba burkolózva, és még szoknia kellett azt, hogy emberek vannak körülötte, akikkel beszélni, törődni kell.
Gyakran úgy érezte, hogy az egész csak fölösleges időfecsérelés, és legszívesebben elmenekült volna, vissza a Jakku kellemesen lepusztult elszigeteltségébe. Hiába kedvelte Finnt és Leiát, vagy épp az imádnivaló BB-8-et, a fiú a ragaszkodásával és aggodalmával néha az agyára ment, és egyszerűen csak arra volt szüksége, hogy egymaga lehessen. Arra, amivel az elmúlt éveit is töltötte, még ha akkoriban mindennél jobban vágyott is arra, hogy emberek vegyék körül. Alapvetően magába forduló személy volt, és rémesen makacs. Márpedig Rey elhatározta, hogy egyedül akar lenni, és ehhez foggal-körömmel ragaszkodott. És itt a kocsmában senki nem ismerte, senki nem szól hozzá, és ez, ha nem is örömmel, de mérhetetlen elégedettséggel töltötte el a lányt. Egyedül a pultossal kellett kommunikálnia, vele is csak annyit, hogy kéri a következő kört, miután felhajtotta az italát.
– Hé, a következőt én állom! – hallott meg egy piszkosul ismerős hangot a háta mögül. Egészen biztos volt abban, hogy a kijelentés neki szólt, mert rajta kívül egyetlen olyan személy sem tartózkodott a helyiségben, akit bárki meg akarna hívni bármire. Ugyanakkor a hang kétségbeejtően hasonlított valakiére… De az nem lehet! – gondolta határozottan a lány, miközben óvatosan megfordult a széken.
Hogy feldolgozza a látottakat, egy pillanatra le kellett hunynia a szemét, ám így is maga előtt látta a félhosszú, fekete hajat, a markáns arcot, és azokat a feneketlen, örvénylő sötétbarna szemeket. Mint akit megcsíptek, úgy pattantak fel a szemei, ám Kylo Ren továbbra is ott állt előtte, teljes, maszknélküli valójában.
Amikor a férfi leült mellé, Rey első gondolata az volt, hogy felpattan, és messzire menekül innen is, de maga sem tudta, milyen apropóból, végül mégis a maradás mellett döntött. Csendesen forgatta a kezében az üvegpoharat, és perceken keresztül egyikük sem szólt egy szót sem, csak ültek egymás mellett, a kocsma alapzajába burkolózva.
– Mit keresel itt? – törte meg a csendet Rey kissé számon kérő hangja. Nagyot kortyolt az italából, majd várakozón fordult a mellette ülő felé. Tekintetük találkozott, és a lány pontosan ugyanazt a kétségbeesett magányt látta a férfi szemeiben is, amit ő maga is érzett. Ugyanazt az ambivalenciát – vágyták az egyedüllétet mindketten, ugyanakkor rettegtek is tőle, jobban, mint bármitől.
– Magam sem tudom – felelte Kylo, rendelve magának is egy italt. Némán, eltűnődve ültek hosszú percekig, az előttük heverő poharakat szuggerálva. Mintha ők ketten egy külön kis világba léptek volna. Egy világba, ahol az idő megszűnt létezni körülöttük, minden más zavaró tényezővel együtt. Eltűnt a zaj, elillantak a kocsma csavargói, és nem maradt más, mint a kettejük némán, a gondolataikba merülő párosa. – Azt hiszem, bujkálok – felelte a férfi hosszas hallgatás után, meghúzván az poharát, amit, mielőtt még letett volna, döntögetett kicsit hatalmas kezei között.
Reynek eszébe sem jutott, hogy megkérdezze, mi elől, pontosan tudta anélkül is. A kérdések, a számonkérés, az árgus szemek, az elvárások, az emberek, a világ elől. Kylo indokaiban a sajátjaira ismert, és ezzel egy pillanatra átcikázott rajta a gondolat, hogy ők ketten nem is különböznek annyira. Aztán eszébe jutott az nap. Az, amikor a férfi hidegvérrel ölte meg a szeme láttára a saját apját, és ezzel egyből meg is cáfolt mindennemű hasonlóságot kettőjük között. Kylo Ren egy szörnyeteg – szögezte le magában.
– Hogy voltál rá képes? – csúszott ki a lány száján alig hallhatóan, de a mellette ülő fülét nem kerülte el. Elszakította pillantását az imádott poharától, és tekintetét Reyre emelte. De az a szempár kétségbeesett volt és megtört, és csordultig telt mély szomorúsággal, és elemi fájdalommal.
– Kérlek ne… Csak ma este ne – kérte szinte suttogva Kylo, rekedtes hangjából sütött a lemondás. Ez volt az a pillanat, mikor a lány meglátta az embert a sötét sith mögött. Az embert, aki pont olyan esendő volt, akit ugyanúgy meggyötört az élet, mint bárki mást. Sőt, talán még jobban is.
A lány megértette, hogy Kylo miért nem akar erről beszélni. Hiszen ha egyszer elmenekült, és bujkált, jogosan érezte úgy, hogy megérdemli, ne kelljen semmi olyanról beszélnie, ami feszélyezi. Fura dolog ez – gondolta Rey. – Az alkohol hatására Kylo Ren érzéseiről filozofálni.
– Szóval ma estére tegyünk úgy, mintha nem mi lennénk? Mintha nem ellentétes oldalon állnák? – kérdezte a lány, és bár cinikus akart lenni, hangjában remény csendült és vágy. Akarta, hogy így legyen, hogy lássa, milyen az a Kylo, aki nem a nagyapját tekinti etalonnak, aki nem elvárásoknak akar megfelelni. Hogy milyen az ember a maszk mögött, hogy milyen volt a gyerekkora, mi tette őt ilyenné. Meg akarta őt ismerni, még ha csak egy estére is. Ha ehhez úgy kellett tenni, mintha nem önmaguk lennének, ám legyen, állt elébe. De tudta, hogy ez talán egy soha vissza nem térő lehetőség lenne, és örök életére bánná, ha nem élne vele.
– Csak két idegen, akik összefutottak egy kocsmában, és megisznak együtt egy vagy két italt – ajánlotta Kylo, és a lány számára elmondhatatlanul csábító volt a gondolat. Már az is önmagában, hogy a holnappal nem törődve tölthet el egy estét, a folyton kínzó agónia és a családja hiányolása nélkül. De be kellett vallania azt, amit maga előtt is tagadni próbált, hogy függetlenül attól, hogy egy szörnyetegnek tartotta a férfit, volt valami benne, ami vonzotta. Talán a megfoghatatlan, ambivalens jelleme, talán az, hogy nem képes magát teljesen átadni a sötét oldalnak.
– Galen Solusar – nyújtotta a kezét a férfi Rey felé, és arcán mintha egy mosoly suhant volna át. A markáns vonalak meglágyultak, és talán a sötét szemek feneketlen fájdalma is enyhült kissé. Kylo nem gondolkozott azon, hogy helyes-e az, amit tesz, megengedhető-e vagy épp ellenkezőleg. Csak megpróbált ténylegesen elmenekülni, és a múlt fojtogató láncait maga mögött hagyva élni egy kicsit.
– Sheva Rollan – fogadta el a felé nyújtott jobbot a lány. Ahogy a hosszú, meleg ujjak apró keze köré fonódtak különös bizsergés futott végig az egész testén. Nem volt egészen biztos benne, hogy miért is ment bele a játékba – Kylo miatt, vagy egy képzelt élet miatt, amelyet úgy alakíthatott, ahogy csak akart. Mindenesetre azt tudta, hogy abban a pillanatban, hogy kimondta a nevet – az új nevét – átszakadt benne egy gát, az, amelyik távol tartotta őt a férfitől. Mert Sheva megkreálásával mentséget talált abban, hogy a tettei valójában nem is az ő cselekedetei, hanem Sheváéi. Nevetséges és buta gondolat volt ez, de így minden annyival könnyebb volt.
Megrázta a fejét, hogy száműzze belőle a gondolatokat, mert nem volt szüksége rájuk. Ezen az estén nem. Az ösztöneire, és a megérzéseire akart hagyatkozni, nem pedig kigondolt tervekre, vagy előítéletekre. Megpróbálta hát kiüríteni a fejét, és aztán mosolyogva fordult Kylo felé.
– És kedves Sheva, mivel foglalkozol? – érkezett a kérdés a férfitől, miközben mindkettejüknek rendelt egy újabb kör italt. Noha csak egy apró mosoly ült a szája sarkán, azért ott volt, és ezt Rey sem volt rest észrevenni. Nem tudta, hogy az alkohol okozta enyhe tompultság miatt volt-e, vagy azért, mert máris ennyire beleélte magát a játékba, de szinte egyből érkezett a válasza.
– Fejvadász vagyok. Épp egy sikeresen befejezett munkát ünneplek – emelte meg az elé letett italt. Kylo elismerően bólintott, miközben összekoccintották a poharaikat. – És te, Galen?
– Azt hiszem, több bennünk a közös, mint gondoltuk volna. – A férfi hangjától Rey hátán végigfutott a hideg, a lehető legjobb értelemben. Vagyis… nem volt teljesen biztos abban, hogy mennyire jó dolog ilyeneket érezni vagy gondolni az Első Rend parancsnokáról, de nem akart ezzel foglalkozni. – Magam is fejvadász vagyok.
Kylo merészet húzott azzal, hogy a képzelt kis világukat a valósággal szöges ellentétbe állítva húzta fel. Elszigetelték magukat mindkét oldaltól, pártatlanná váltak, és semleges területet választottak.
– Gyakran jársz ide? – Rey kérdésében több volt, mint pusztán érdeklődés. Azt remélte, hogy az ilyen apró kis részletekkel talán megismerheti a Kylot.
– Mondhatni – bólintott a férfi. – Ha a bázison nem úgy mennek a dolgok, ahogy akarom vagy He… a munkaadómmal nem értünk egyet valamiben általában ide jövök. Itt nem ismer senki, és magam lehetek, ha kell gondolatokkal, ha kell, azok nélkül.
A lány egészen beleremegett abba, hogy Kylo mennyire pontosan leírta azokat az érzéseket, amikkel az ő feje is tele volt, amikor beült ide. Gombóc keletkezett a torkában, és hirtelen magányosabbnak érezte magát, mint valaha.
– Na és te? – érdeklődte a férfi, sötét szemeivel a lányt pásztázva. Tekintete bejárta a kerek arcot, a kissé elnyíló ajkakat, a formás, pici orrot, és végül rátalált a mélyen ülő, zöldes szemekre, amelyek búsan szemlélték a pulton túl felsorakoztatott italos üvegeket. Kylonak tetszett a lány, de a külsőségeken túl megfogta benne az, amilyen kétségbeesett, elemi erővel ragaszkodott az életéhez, az, ahogyan ott az erdőben állva a félelmeibe kapaszkodva használta az Erőt.
– Nem – rázta meg a fejét Rey. – Ez az első alkalom, hogy itt vagyok. Csak hirtelen sok lett az emberek érdeklődése, magamról faggattak, és olyan érzésekről kérdeztek, amikre magam se tudtam a választ. Én csak… – megvonta a vállát, és felhörpintette itala maradékát. – Egyedül akartam lenni, ismeretlenek között.
Észre sem vették igazán, vagy nem törődtek vele, de már régen nem a kitalált személyiségükről volt szó. A saját fájdalmaikat és kétségeiket, problémáikat tárták fel a másik előtt, és ez mindent sokkal valóságosabbá tett. A tudat, hogy bár a világ két különböző pontján állnak, mégis ugyanazt a szélmalomharcot vívják magukban, olyannyira közel hozta őket egymáshoz, amit a legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna.
We've got tonight
– Sajnálom, ami történt – szólalt meg csendesen Kylo, néhány pohárral később, miután kisebb szünet állt be a beszélgetésükbe. Reynek annyira kavargott a feje az elfogyasztott italok, illetve a férfi hirtelen megismerése, és az e kapcsán keletkezett gondolatai, érzései kapcsán, hogy elsőre fogalma sem volt arról, hogy a mellette ülő miről beszél. – Hogy a Starkilleren a fejedbe másztam, a dolgokat, amiket mondtam. Nem… Nem volt jogom hozzá. – Reynek a meglepettségtől elakadt a szava, és a csodálkozástól tágra nyílt zöld szemekkel pillantott fel a férfire. Egészen ki is mentek ezek dolgok a fejéből a beszélgetésük alatt, és igazán elkezdte kedvelni Kylot. Ami megrémítette, az az volt, hogy az emlékek visszatértével sem változtak zavaros érzései. A korábban érzett gyűlölet és undor mind a ködbe veszett, és a helyét átvette valami fura, megmagyarázhatatlan vonzalom, és ez a frászt hozta a fiatal lányra.
– Nem úgy volt, hogy nem beszélünk arról a napról? – kérdezte Rey, halvány félmosollyal pillantatva a férfira. Nem értette önmagát, azt, hogy hogy bírt ennyire fesztelenül csevegni valamiről, ami ilyen mértékben megváltoztatta a világát. Hogy hogyan volt képes szinte meg nem történtnek tekinteni a Kyloval való összetűzéseit. A férfi megijesztette, de nem magával a jelenlétével, vagy azzal, hogy korábban meg őt akarta ölni. Reyt az rémítette halálra, hogy a másik pontosan tisztában volt a félelmeivel, a magányával. Attól félt, amilyen művészi pontossággal Kylo visszaadta a rettegését, amit akkor érzett, ha arra gondolt, hogy soha nem láthatja a családját, és ettől úgy érezte, elhagyja minden ereje. Mindenben igaza volt, és a fejébe látott, és ez tette a szemében veszélyes ellenféllé Rent, most mégis úgy csevegett vele mindenről – beleértve azt az estét is –, mintha mi sem történt volna, mintha közeli barátok lettek volna.
– Igazad volt akkor. Én… Tényleg félek, hogy nem… – Kylo nyelt egyet, majd lepillantott a poharára, hogy aztán tekinteté újra Reyre emelje. – Félek, hogy nem leszek olyan erős, mint Darth Vader. Attól, hogy nem fognak tisztelni, hogy egyszer minden kötél szakad és nem lesz hová mennem. – A lány végignézett a mellette ülőn, aki annyira sérülékenynek tűnt! Ott ült mellette lesütött szemmel az Első Rend parancsnoka tele gátlásokkal, félelmekkel és agóniával. Kylo olyan önbizalom-hiányos volt, amit Rey még soha nem látott, ráadásul a látszat ellenére rettegett a következményektől, a jövőtől, attól, hogy mit hozhat a holnap. Bizonytalan volt, és ingatag, mint egy elveszett kisfiú. A lány nem tehetett róla, megesett rajta a szíve, és apró tenyerét a férfi széles, izmos hátára simította, mintegy vigasztalásképp. Kylo meglepetten kapta fel a fejét, és sötétbarna szempárja összekapcsolódott Rey megértően villanó zöld tekintetével.
Szédületes harc dúlt mindkettejükben a hirtelen fellángoló vonzalom ellen, de ilyen rövid idő alatt is belefáradtak a küzdelembe, és jobban csábította őket a másik, mint addig valaha bármi. Gyógyírt kínáltak egymás sebeire, és megszüntették a másik nyomasztó magányérzetét, és ez több volt annál, amit valaha is kívántak volna.
Kylot egyszerre öntötte el rettegés és hála attól, hogy a lány mennyire megértette őt, és hogy szinte megbocsátott neki. Szüksége volt erre, valakire, akivel beszélhet, aki átérzi a magányát, valakire, aki meghallgatja, és nem ítélkezik. Szüksége volt Reyre. A bizonytalanság, a düh, a félelem, és a harag mind kontroll alá került a lány társaságában. A múltja, a tettei nem számítottak abban a pillanatban, mert Rey a történtek ellenére is függetlenül, elnézően szemlélte őt, és átlátott az ezernyi maszkon, és álarcon, amit maga köré húzott. Őt látta, nem azt, akit mutatott, hanem aki valójában volt. Meglátta a Ren mögötti Bent.
– Mi lenne, hogyha egy szobát… fenn… – Rey képtelen volt összefüggő mondatokban beszélni, vagy értelmesen gondolkozni. Kylo meg nem értettsége, a kettejük hasonlósága annyira csábító volt, olyan ellenállhatatlan, hogy a lány meg sem próbált harcolni ellene.
Megértés, elfogadás és törődés – erre volt szüksége mindkettejüknek. Meg persze a feléjük áramló ostoba kérdések megszűnésére. És kezdtek ráébredni arra, hogy egymásra is, a másik hallgatására és meghallgatására. Kimondott, és elhallgatott szavaikra. Mindketten magányosak voltak, de kettejük magánya olyan egészet alkotott, ami elfeledtette velük a hétköznapok háborúit. Kiegészítették egymást, úgy idomult egymáshoz a lelkük, mint a legtökéletesebb kirakós darabkái. Csak ők ketten voltak. Csak ez az éjszaka.
Kylo már a sebtében kivett fogadóbeli szobában állva lassan emelte fel remegő kezét, hogy a lány arcára simítsa erős tenyerét, és az érintés mindkettejükből megkönnyebbült, felszabadult sóhajt váltott ki. Akarták, vágyták a másikat, a forró érintéseket és a néma csókokat, mert ezekből is értették egymást. Ezek mutatták csak igazán a fájdalmaikat, a személyiségüket, de egyikük sem bánta.
– Rey… – kezdte a férfi, karcos hangjában keserűen csengő fájdalommal, amitől a barnahajú lány jól tudta, most komolyra fordult a szó. Az oly kényelmes álnevek helyett Kylo a valódi nevét használta, amit úgy ejtett ki, mint soha senki előtte. Ebben az egy rövid szóban benne volt minden, ami az este addig történt, és minden, ami csak a levegőben lógott. Minden érzés és kérdés, vágy és talány, ami ott vibrált kettejük között a levegőben. Rey felpillantott a sötét szemekbe, amelyek úgy figyelték a lányt, mintha soha többet semmi mást nem kívánnának nézni. – Tudod ugye, hogy ez csak mára szól? – kérdezte, de mintha a kérdés saját maga megnyugtatására is szólt volna. Mintha önnön személyének akarta volna vele bebizonyítani, hogy ez, a közöttük levő vonzalom, melyet mindketten éreztek, valóban csak pillanat-szülte, és tényleg csupán erre az éjszakára szól.
– Tudom, nincsenek illúzióim – füllentett a lány, mert igenis voltak illúziók. Bár maga is kissé nevetségesnek tartotta a dolgot, de felmerült benne a gondolata annak, hogy esetleg több is lehetne, de tényleg külön világhoz tartoztak, más oldalon álltak. Mondhatni, jobban nem is különbözhettek volna. És akármilyen erős is volt a testi-lelki vonzalom, nem lehetett elég ezen szakadék áthidalásához. Pedig Reyt tényleg vonzotta Kylo lelke annak minden sötétségével és meg nem értettségével. Hiszen épp ez csábította! Meg akarta érteni őt, megfejteni az elméjét és megismerni őt kívül-belül.
Úgy érezte máris ismeri. Ha nem is az egészét, de legalább Kylo egy picike kis szilánkját, egy apró darabkát azok közül, amire Rey véleménye szerint a férfi szét volt hullva. De abban a pillanatban, mikor a sötéthajú ajkai rátaláltak a lányéra, ez a legkevésbé sem számított. Nem számított semmi, sem az ellentét, sem az illúziók, sem a múlt, mert csak ők ketten, a vonzalmuk, az érzékeik, a megfoghatatlan érzésáradat. Az az egyetlen éjszaka, amiben mindezt megélhették.

Megjegyzések

  1. a névnapos aki lusta bejelentkezni2016. február 12. 14:52

    hé, valami nem jó azzal a jelölős szarral, kb. 25x kellett a tetszettre kattintanom, mielőtt odatette volna a pipát.. mindig minden baja van ennek a bloggernek *sóhaj*

    Sziaaa!
    Izé, hol is kezdjem.. Talán ott, hogy köszönöm. :D Ki gondolta volna mondjuk 2-3 évvel ezelőtt, hogy egyszer egy ilyet is meg fogunk élni? :P (Egyet? Fogadni mernék, hogy a 8. után is lesz itt egy ehhez hasonló novella. HA lesz Reylo, akkor azért; ha meg unokatestvérek, akkor meg azért. Erre már most mernék fogadni)
    Amúgy mondasz példát unokatesó-szerelemre? :D Nekem hirtelen egy se jut eszembe, de tuti, ha valami olyat mondasz, a homlokomra fogok csapni, hogy JA TÉNYLEEG!
    Rögtön az elején el kell mondanom, hogy rögtön az elején hiányoltam valamit. (Mekkora szemét vagyok, hogy a névnapi novellám alatt is csak kötözködök, nem? Én, a hálátlan - ez lenne életem könyvének a címe xD) Szóval a kocsma. A kocsma leírása. Mármint jójójó, láttam az összes SW részt és már a kocsma szó láttán megjelent a fejemben az a zűrzavar, a millióféle lény, amiket a filmekben az ilyen jelenetekben láttam. És már hallottam is a Cantina band 10 órás verzióját a fejemben, meg láttam azokat a furafejű kis űrlényeket, ahogy nyomják a hangszereiken. xD De a szomorúú, hogy ezek csak a fejemben voltak, leírva nem láttam őket. Rey komolyan ennyire csak a jégkockáival meg a poharával volt elfoglalva az elején? :D
    Egyébként megértem Reyt, hogy egy kicsit lelépett az emberek közül, akik nagy hirtelen berobbantak az életébe. Főleg Finn elől, aki állandóan a kezét akarja fogdosni... xD
    Tetszett a mi kis Ben Solónk megjelenése (Bennek fogom hívni, mert ebben a novellában nem Kylo Ren szerepel, oké? xD És amúgy képzeld, tegnap megint megnéztem az That's my boy-t - persze Andy Samberg miatt, de ez most csak annyiból fontos, hogy a karakterének az igazi neve Han Solo Berger volt xDDDD)
    Na, kanyarodjunk vissza a novellához: Tetszett, hogy Rey meg Ben találtak egymásban valami közöset, bár azért érdekelt volna, hogy mi bántja a kis Ben lelkét. A csúnya, gonosz Hux tábornok biztos megint árulkodott Snoke-nak, aki most naggggyon mérges. (bocsánat, nem tudok komoly maradni xD)
    Tetszett az a rész is, amikor letudták a "bocs, hogy belemásztam a fejedbe" köröket, dee legjobban a vége tetszett (természetesen). :D
    Lassan befejezem, mert mennem kell karamellás pudingot főzni (nem hozott anya sütit, csak hozzávalókat.. xD). Tetszett a novella, és jöhetnek még ilyenek, mert sokára lesz még a 8. rész. Addig megnézhetnéd az 1-6.-ot, hátha megihletne az Anidala szerelem (vagy azt se bánom, ha Obi-Wan és Anakin xD). Mégegyszer köszönöm ^_^
    xoxo, L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, még mindig szar *sóhaj* szentül hiszem, hogy ezért van kevés pipa a novellákon, mert más lusta 25ször kattintani :'D

      Sziaa! Hát így négy hónap elteltével csak sikerül elérnem ide, hogy válaszoljak. :D Nem, ez az egyetlen SW fic, ami itt lesz, mert túl sok fandomban akarok még alkotni, olyanokban is, amik legalább ekkora, de lehet még nagyobb kihívások lesznek... De... na jó, várjuk ki a 8.-at, és majd meglátjuk, lehet reylo lesz, lehet stormpilot... :D kitudja :D
      Az unokatesó szerelem-kérdést szerintem már akkor megválaszoltam annyival, hogy "a habsburg család" :D De azt nem tudom, hogy a homlokodra csaptál-e tőle :D
      Szóval igen, te a hálátlan, mikor kezded írni? xD És azért nicnsen benne kocsma leírás, mert halványsárga fogalmam nem volt arról, hogy hogy néz ki a SW-ben egy kocsma, és nem akartalak még ezzel is téged zaklatni a "miket lehet itt dolgozni" szintű kérdéseim után xD Hülyeséget leírni nem akartam, ami az új részben volt kocsma-jelent az nekem ehhez kevés volt, az meg hogy én a régebbieket csak EZÉRT megnézzem, hát... na nem :D Szóval igen, Rey ennyire csak a jégkockáival volt elfoglalva az elején xDD
      Finn Reyen vezeti le a feszkót, hogy hiányzik neki Poe, ebben egészen biztos vagyok xD
      Ajj nemár, miért Ben, én Rent akartam :( Most már csak azért is írok majd még egyet, amiben elhiszed majd, hogy az Ren, addig meg elfogadom a Bent *még hogy Ben, chh..* :D
      Olyan fura hogy Bennek hívoood. xD Ő Kylo, és pont. Benről még nem tudjuk milyen, szóval nem lehet Ben. Lehet Ben még nagyobb mocsok, nem tudhatjuk xD Szóval igen, tuti Hux-szal kaptak össze valamin, mint az ovisok - lehet Hux elvette a kicsi Kylo játékát, amiért kicsi Kylo tönkrevágott három szobát, meg legyilkolt tizenöt rohamosztagost.. xD
      Így négy hónap távlatából is örülök hogy tetszett, és nagyon szívesen, és a maradék hat rész megnézése nem fog megtörténni - vagy majd ha megnézted az Apokalipszist és tetszett, és bele akarod vetni magadat az X-men univerzumba, akkor esetleg alkudozhatunk xD (amúgy szégyen, hogy előbb írtam SW ficet, mint X-ment...xD) Még egyszer nagyon szívesen ^_^
      puszi, D.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szilánkok [Scorlily]

Végre megérkezett az a Scorlily fanfic, amiről olyan sokat beszéltem már – itt a blogon talán annyit nem, de akik követnek ask-on (és bár off, de hé, ha még nem követtek, tegyétek meg, mert azon kívül, hogy szeretek sorozatokon/színészeken nyáladzani, szoktam részleteket posztolgatni, meg fejleményekről írogatni), azok láthatták már, hogy egy időben másról se beszéltem, csak „A Scorlily fanficről”. Nos, ez volna az. De mielőtt a lényegre – azaz a novellára – térnék, van még egy dolog, amiről akarok csacsogni. Szóval megintcsak az askomra utalgatnék – látjátok? mondtam, hogy tele van hasznos infóval –, emlegetek ott már egy „karácsonyi megaprojektet”, meg posztolgattam karácsonyi képeket, amiket nyilván senki nem tud hova tenni. De egyrészt nagyjából köztudott rólam, hogy a karácsony a legkedvencebb ünnepem, másrészt nálam a karácsonyi időszak az októberrel kezdődik. És mivel az október elkezdődött, én már tematikusan tartok karácsonyi zenés napokat (volt már Michael Buble féle, meg két…

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…