Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2015

A látszat néha csal #04

4. rész
Túl hamar jött el az az idő, amikor döntenem kellett, pedig fogalmam sem volt arról, hogyan kéne döntenem. Az biztos volt, hogy elmegyek, és ami a furcsa, hogy Sergio szavai győztek meg. Egyébként is el kellett volna mennem, mert történjék bármi, nem élt Madridban olyan ember, aki elnézte volna a tetteimet. Idióta vagy Sophie – korholtam magamat. – Soha nem tanulsz a hibáidból? A Matteo által bérelt madridi lakásomban ültem, és a laptopom képernyőjét szemléltem. A cikk készen megírva állt a gépemen, arra várva, hogy elküldjem. Csak éppen egy cseppet sem voltam biztos abban, hogy kinek is akarom elküldeni. Aztán egyszer csak isteni ötletem támadt, lecsaptam a gépem fedelét, és a telefonom után nyúltam. Egyetlen olyan ember volt Madridban, aki elfogultság nélkül képes volt ítéletet mondani felettem, őt hívtam. Kelletlenül ugyan, de beleegyezett a találkozóba, így egy órával később már Iker Casillas társaságában ültem az egyik madridi kávézóban. Elmeséltem neki mindent, kezdve a ti…

A látszat néha csal #03

3. rész
A Madridban töltött hetek csak úgy rohantak, és Sergióval rengeteg időt töltöttünk együtt. Bármennyire is hadakoztam a dolog ellen, megkedveltem a hátvédet. Élveztem a társaságát, a vele töltött perceket, és amikor mellette voltam, minden mást elfelejtettem. Egyszerűen csak boldog voltam. És olyannyira régen éreztem már ilyet, hogy nemes egyszerűséggel a homokba dugtam a fejem, és nem törődtem a következményekkel. Eljártunk randizni, csókolóztunk, fergeteges éjszakákat töltöttünk együtt, de hivatalosan nem jártunk együtt. Valószínűleg, ha rajta múlik, nem így lett volna, de mivel nekem is volt beleszólásom, megmaradtunk egy ilyen köztes állapotban. Már így is jobban szerettem a spanyolt, mint kellett volna, ha ténylegesen összejöttünk volna, csak olaj lett volna tűzre. Az magával vonta volna azt, hogy mindent el kell mesélnem neki az életemről, mert számomra igenis fontos volt, az hogy egy kapcsolatot őszinte alapokra helyezzek – még ha jelen helyzetben ez kissé paradoxnak tűnt …

Együtt megoldjuk

Sziasztok! Noha tegnap volt Látszat, ma újra jelentkezem. Nem, nem azért mert idő közben villámsebesen elkészült az AN, sajnos még nem úgy állunk, de már közel a cél.  Ezúttal egy rövidke kis szösszenettel érkeztem, aminek Lukas Podolski a főszereplője. Egy klasszikus hurt/comfort semmiségről van itt szó, ami tényleg semmiség, csupán 880 szó lett. A novellát nagyon-nagyon sok szeretettel szeretném ajánlani Livinek, névnapja alkalmából, meg mert, most őszintén, ki másnak lehetne ajánlani egy Podolski novellát (Bastin kívül :D)? :D Szóval nagyon boldog névnapot, és remélem tetszeni fog ez a kis valami. :) És Lukas is boldog névnapot kíván! :D A bevezető most ennyi, mielőtt többet írnék, mint maga a one-shot. 
Jó olvasást!

A látszat néha csal #02

2. rész
Három óra három perckor értem le a ház udvarára, ahol éppen a védő beszélgetett a házinénivel. Kedves, idős hölgy volt, aki ha egyszer belekezdett a mesélésbe, soha nem hagyta abba. Bíztam benne, hogy még nem lendült bele túlzottan, és hajlandó lesz minket elengedni. Pár kedves szó után sikerült Sesét elrángatnom a nénitől, amin magam is meglepődtem. Nem, nem azon, hogy ott tudtuk hagyni Senora Navarrót, sokkal inkább az, hogy Sergiót úgy kezeltem, mintha ismerném. Vagy mintha ő ismerne engem. És ez megrémített, mert nem hagyhattam azt, hogy érzelmileg kötődni kezdjek Madridhoz, vagy bárkihez a fővárosból. Miközben Madrid belvárosában sétáltunk a nevezetességeket nézegetve, folyamatosan kattogtattam a gépemet. Tetszett a város, nem jobban, mint Sevilla, de talán ugyanannyira. Kétségkívül más volt a két település, és mások voltak az emberek, de a szülővárosom minden szépségével együtt csak fájdalmas emlékeket tudott felidézni bennem. Olyan dolgokat, amikre nem akartam emlékezni, …

A látszat néha csal #01

Sziasztok!
Sajnos azt a szomorú hírt kell veletek közölnöm, hogy még mindig nem az Azon a nyáron jön. Tudom-tudom, már mióta ígérgetem, és tényleg higgyétek el, hogy borzasztóan sajnálom. De csak hogy az AN elkészüléséig ne álljon itt üresen az oldal, elővettem, és leporoltam A látszat néha csalt. Akik követték annak idején a Drop in the oceant, azoknak ismerős lehet, és valójában számottevően nem is változott a történet - kapott egy epilógust, amit nagyon régóta terveztem, illetve helyenként hozzátoldottam egy-egy bekezdést - inkább a vége felé. Viszont megígérem azt, hogyha a Látszat lement, utána már tényleg jönni fog az Azon a nyáron is. Most pedig nem maradt más, mint hogy csendben jó olvasást kívánjak.