♦ final masquerade ♦

Végre megérkezett az a Scorlily fanfic, amiről olyan sokat beszéltem már – itt a blogon talán annyit nem, de akik követnek ask -on (és bár off, de hé, ha még nem követtek, tegyétek meg, mert azon kívül, hogy szeretek sorozatokon/színészeken nyáladzani, szoktam részleteket posztolgatni, meg fejleményekről írogatni), azok láthatták már, hogy egy időben másról se beszéltem, csak „A Scorlily fanficről”. Nos, ez volna az. De mielőtt a lényegre – azaz a novellára – térnék, van még egy dolog, amiről akarok csacsogni. Szóval megintcsak az askomra utalgatnék – látjátok? mondtam, hogy tele van hasznos infóval –, emlegetek ott már egy „karácsonyi megaprojektet”, meg posztolgattam karácsonyi képeket, amiket nyilván senki nem tud hova tenni. De egyrészt nagyjából köztudott rólam, hogy a karácsony a legkedvencebb ünnepem, másrészt nálam a karácsonyi időszak az októberrel kezdődik. És mivel az október elkezdődött, én már tematikusan tartok karácsonyi zenés napokat (volt már Michael Buble féle, meg...

Sziasztok!  Kissé félve merészkedek csak ide a blogra, figyelembe véve, hogy mennyi mindent ígértem, és hogy abból milyen szánalmasan kevés valósult meg. Oldalakat tudnék teleírni okokról, arról, hogy sok minden nem úgy alakult, ahogyan terveztem, hogy a technika megint ellenem volt, és hogy kulturáltan gépelni a laptopomon nagyjából december közepe óta nem tudok, és a szakdogám meglévő tizenkét oldalát is keserves kínok közt gépeltem, az "a" betű folyamatos ctrl+v-zgetése mellett. De már szervizben van a Kicsikém, egy hete, a héten remélem, elkészül, és akkor tényleg befejezem, lehetőségeimhez mérten hamar az SP aktuális fejezetét. De addig is, hogy ne pangjon itt a blog üresen, van itt egy apró szösszenet, mert újabban belecsöppentem kissé a Supernatural fandomjába, beleszerelmesedtem Deanbe, Castielbe, az Impalába, meg kábé mindenbe, ami él és mozog a sorozatban. És tele volt a fejem a sorival, és egyik este hazaértem munkából, leültem a régi gépem elé, és lepöty...

Soha a FM történetében ilyen még nem volt, de hát egyszer mindent ki kell próbálni. Szóval sok szempontból első ez a két valami - nem, nem   valami , nevezzük nevén a gyereket,   drabble.   Első, mert az első százszavasom (ami amúgy nem igaz, mert már van egy elmentve a gépemen valahol, de azt majd valamivel, valamikkel csokorban rakom ki). Első fanficem DC univerzumban ( nagyon  durva, és még én is keresem a magyarázatot arra, hogy miért   éppen   ők.) A lényeg, hogy tegnap lányos zavaromban megszületett ez a kettő, és nem igazán tudtam mit kezdeni velük, szóval gondoltam, mivel úgyis van már itt minden, mint a búcsúban, meg hogy ne legyen itt pangás, miért ne jöhetne föl ez is. ♦   drabble   (szám szerint kettő, mindkettő kereken 100 szó) ♦   AtomWave   (vagy legalábbis valami olyasmi. nem slash. még csak nem is pre-slash. az fura lenne. csak úgy   vannak ) ♦   DC's Legends of Tomorrow ♦   Mick Rory ♦  ...

Egy Fernando Torres fanfic. A megszokott módon hurt/comfort - nagyjából. A régen megszokott hossz - majdnem 4000 szó . És a mostanában megszokott E/3 . Ja és igen. Idén az első focis fanfic a blogon. Azt hiszem, ideje volt már. És szeretném ajánlani Vivi nek, aki mindig nagyon lelkes volt, ha szóba került a novella, és akinél nagyobb Torres-rajongót nem ismerek. :D Pacsirta A szőke férfi fáradtan állt meg a díszes milánói étterem előtt. Na, nem fizikálisan volt fáradt, hiszen testileg ereje teljében volt. A lelke, az nehezedett el egyre jobban, minden lépésénél. Rohadt egy érzés volt ez, ami hatalmába kerítette abban a pillanatban, mert tudta, nem helyes hogy itt van. Hogy bármit tesz, az már régen nem helyes, de a hullámok összecsaptak a feje felett, és London óta egyszerűen nem volt önmaga. Nem tudta, hogyan legyen önmaga. Fernando Torres egy cseppet sem őszinte, de ragyogó mosolyt varázsolt az arcára, és besétált az étterembe, ahol az AC Milan szezonkezdő jótékonysági va...

Kygo - Habits Ana magabiztosan, arcán széles mosollyal sétált fel a zürichi színpadra. El sem hitte, hogy itt lehet, hogy azon kevesek közé tartozhat, akik egy All Time Low koncerten a színpadon élhetik meg a Time Bomb jelenséget, és hogy végre hasznát vette a klubtagságának. De ez az öröm is épp hogy csak tompítani tudta a lélekőrlő fájdalmat, ami a szívét nyomta, amióta csak Svájcba menekült. Magányos volt, csalódott és összetört. A múltjában történtek olyan szinten leamortizálták érzelmileg, hogy ténylegesen egy roncsnak érezte magát. Egy csődtömegnek. Napról napra élt, túlélt, igyekezett átvészelni az éjszakákat, de közben elvesztette a hitét, hogy jobb lehet. Kétségbeesve kutatott valakit, aki mellett kevésbé érzi magát szánalmasnak, aki mellett újra érez valamit. Nem kellett szerelem, abból így huszonnégy évesen is egy életre elege volt már. De a vágy, a vonzalom jól jött volna a görbe estéin. Ugyanis ilyenkor sem voltak érzései – csak kongó üresség ott, ahol érzelmi vi...