Visszatérés? Tervek

Sziasztok!

Már csak félve merek előkullogni a barlangomból, mert tudom, igen kevés mentséget tudnék felhozni arra, hogy miért is tűntem el hónapokra. Nos, a válasz nagyon egyszerű, se időm se energiám nem volt írni. Ötleteim továbbra is akadtak, csak egyszerűen a szavak nem jöttek, hogy leírjam őket. Mostanra némileg javult a helyzet, már csak az időhiány szab gátat az írásnak. Mert az egyetem, és a közelgő vizsgaidőszak rémképe a vártnál, és az eddig tapasztaltaknál is jobban leterhel. Ennek ellenére belevágtam egy karácsonyi novella-ajándékozós, iskolai húzást imitáló projektbe is, amire még mindig lehet jelentkezni - de már nem sokáig, szóval ha éreztek kedvet hozzá, ne késlekedjetek (bővebben informálódni ITT tudtok).

 De gondoltam adok már valami hírt magamról, meg valami kevéskét abból, hogy mi várható - itt, és úgy összességében tőlem. Nem mondom, hogy ez már egy visszatérés - arra térjünk majd vissza december végén, de egy kezdet. Négy a közeljövőben várható projektemről szeretnék nektek mesélni, ezekről találhattok a tovább mögött egy kis ízelítőt.

Azon a nyáron

Természetesen a történet be lesz fejezve, ami azt illeti, egész jól állok vele. A 9. fejezeten már csak néhány apróbb simítást kell ejteni, és már kész is, azon kívül pedig még kettő lesz, a befejező fejezet előtt, tehát összesen 4 fejezet jön majd még, illetve egy rövidke utóhang. Meg egy vagy két extra novella - olyasfélék, amik annak idején a Véletlen szerencséhez.

Hogy mikorra várható? Nos, egyezzünk meg abban, hogy legkésőbb karácsony hetében jön majd a 9. fejezet, utána pedig megpróbálok felvenni majd valami rendszerességet. És akkor karácsonykor tartunk majd egy olyat, mint ami két éve volt az akkor még Dorcsy's fanfictions címen futó blogomon - magyarán minden nap jön majd valami kicsi. Mondjuk karácsony mindhárom napján. Ebből egy az AN fejezet lesz, egy a karácsonyi ajándékozásra írt karácsonyi novella (erről bővebben ITT olvashattok), illetve egy nap a Pacsirta. De mielőtt áttérnénk erre, itt van két rövidke részlet - a 9. fejezetből, és az utolsó fejezetből.

9. fejezet:

„Arcomon bujkáló mosollyal kértem ki egy korsó Ászokat, majd a poharat a kezemben szorongatva egyre szélesedő mosollyal ballagtam a kocsma hátulja felé. Magam se tudtam miért, de a fáradtság ellenére boldog voltam. Talán Marci viszontlátása miatt, talán a kocsmázás rettentően nyárias hangulata miatt, talán azért mert Herceg mesésen ment aznap, talán az egész összessége miatt, de tényleg őszintén boldog voltam. És szemét gondolat vagy sem, de még csak eszembe se jutott Nico. Rendben, ez így nem igaz, mert abban a kettő percben, ameddig a pulttól az asztalig értem, elgondolkoztam azon, hogy a német vajon hogyan mutatna ebben a társaságban. Azonban mire eljutottam volna az érdemi válaszadáshoz, addigra Marci kiszúrt, felugrott és megölelgetett, Szabi nyomott két puszit az arcomra, Jani meg lerántott maga mellé a padra és elkezdett magyarázni valamiről. A rövid, szőke hajú srácnak egyébként szokása volt, hogy fátyolos szemekkel, világot megváltó valamikről diskurált, három sör után. Általában az elfogyasztott italok mennyiségével egyenesen arányosan hitte el egyre jobban, hogy értelmes az, amit beszél. Pedig egyre kevésbé volt így. Ettől függetlenül imádtam őt, és elképzelni nem tudtam volna az italozgatásokat, vagy a nyéki meccseket nélküle, mert mindig, mindenhol ő volt a felelős az alaphangulatért – és erre aztán soha nem lehetett egyetlen rossz szavunk sem.” 

Utolsó fejezet:

„Szavai nyomán összeomlottam, és újra felépítettem magamat, és az egész nem vett több időt igénybe egy szívdobbanásnál. Az imént kiejtett mondatai szilárdan és határozottan támasztották meg az ingatag hitemet, és közben soha nem érzett szeretetre, szerelemre lobbantottak a szőke fiú iránt.

Macska módra bújtam a mellkasához, miközben annyira jelentéktelenül picinek éreztem magam, mint még soha. Nem tudtam, mit mondhatnék. Nekem, akinek soha be nem állt a szám, hirtelen egy hang sem jött ki a torkomon, pedig mondanivalóm éppenséggel akadt volna. Tényleg igaznak bizonyult, hogy a szerelem kifordítja magából az embert, átrendezi a fontossági sorrendet. A pokolba taszított, és csak remélhettem, hogy rövidesen a mennyekbe repít majd.

– Köszönöm – motyogtam a könnyáztatta pólóba. Valójában annyi mindenért hálás voltam ennek a fiúnak, hogy ez az egy szó nevetségesen kevésnek bizonyult. Üresnek és semmitmondónak tűnt.” 

Pacsirta

Az a híres-neves, sokat emlegetett Fernando Torres fanfiction is bizony-bizony készülőben van, igyekszek majd karácsonyra ezt is befejezni. Hogy mit kell tudni a novelláról? Egy E/3-ban íródó Fernando Torres fanfic lesz, amelynek a spanyolon kívül a másik főszereplője egy félig olasz félig spanyol lány, Alondra Rizzo lesz. A történet ebből kifolyólag hol máshol, mint Milánóban játszódik, és a fő témája az útkeresés, a megbocsátás, és az, hogy az embernek nem szabad feladnia önmagát. És bár már hoztam egyszer részletet belőle, álljon itt egy újabb:

„– Nem ismerlek. De évek óta járok a csapat rendezvényeire fellépni, és téged még nem láttalak, innen tudom, hogy új vagy. A bejáratnál láttam egy friss csapatfotót, nevekkel ellátva, innen a neved. Hogy spanyol vagy, az ordít az akcentusodról, az ujjadon pedig ott virít a gyűrű.

A focista zavartan pislogott a lányra, noha rendkívüli módon lenyűgözte őt a megfigyelőképessége. Egy sanda pillantást vetett az ujját díszítő karikagyűrűre, és nem bírta ki, hogy ne fusson végig rajta egy gyors fintor. Szerette Olit, szerette a gyerekeit, szerette az egész családját, csak épp… Önmagát nem érezte a családba illőnek. A formahanyatlásával, a pályán nyújtott állandó szenvedésével elégedetlen volt, és ez már éppen elég indok volt számára ahhoz, hogy megkérdőjelezze a családban betöltött szerepét.

Példakép akart lenni a világ előtt, de első sorban Nora és Leo előtt, és belülről tépte szét a gondolat, hogy ez nem sikerülhet. Keserves kínok közé taszította annak a rémképe, hogy elbukhat, mint apa.” 

Játsszuk el!

Aki olvassa a felhőkastélyt, annak talán ismerősen csenghet a cím, bár azt hiszem, az ő számukra is szolgálhatok újdonsággal. Ez az a történetem, ami úgy volt, hogy egy Manuel Neuer fanfic lesz, de végül arra jutottam, mégsem az lesz, hanem egy saját szereplős történet, méghozzá egy Magyarországon, azon belül is Debrecenben játszódó saját szereplős történet. Mivel egy 30 fejezetes regényről beszélünk, ő külön blogot fog majd kapni, ami egyelőre még tervezés alatt van - ámbár egy kezdetleges fejlécet már bátorkodtam készíteni neki. (Ezt picivel lejjebb meg is mutatom nektek). A JE-vel kapcsolatban megosztom veletek a fülszöveget, egy rövidke előzetest, illetve szokás szerint a szereplők neveit.

Fülszöveg:

Mire lehet képes egy vita közben véletlenül elejtett fél mondat? Meg lehet-e menteni egy kapcsolatot, ami már mindenki szerint a végét járja? Létezik tiszta lap? El lehet felejteni a másik hibáit, és elölről kezdeni mindent?

Kenesei Réka és Perczel Levente több mint öt éve együtt vannak, de a kapcsolatuk már rég nem olyan, mint a kezdet kezdetén. Mindennapos viták nehezítik az életüket, és már a legapróbb dolgok miatt is egymás torkának tudnak ugrani. Pedig szeretik egymást, vagy legalábbis volt idő, amikor szerették egymást. Réka száján az egyik vitájuk során kicsúszik egy kérés, amit talán ő sem gondolt komolyan.

Az elszólás eredménye egy harmincnapos ultimátum. Egy lehetőség, hogy megmentsék a kapcsolatukat, és megmentsék egymást. Egy utolsó esély, hogy felidézzék, miért is szerettek hajdanán egymásba. Harminc nap, ami alatt a világuk megfordulhat, és a helyére kerülhet. Megfogadják, hogy ezúttal rendesen csinálják, hogy tényleg próbálkoznak majd. A kérdés csak az, mi lesz a vége – esküvő, vagy különköltözés?

Játsszuk el! Játsszuk el, hogy még mindig szeretjük egymást!

Egy történet második esélyről, és újrakezdésről. Egy történet arról, hogy két idegenné vált szerelemes hogyan idézi fel a kettejük minden közös boldog pillanatát. Egy történet egy kapcsolatról, az első mosolytól az első szeretlekig. Egy történet vitákról, bókokról, kedvességekről, emlékekről, versekről, csókokról, szerelemről. Egy történet Rékáról és Leviről.

Trailer: 

Szereplők: Perczel Levente, Kenesei Réka, Harsányi Lilien, Török Richárd 

Fejléc:

Vérbosszú

Ó, a végére hagytam a szívem csücskét, a legrégibb projektet. Szintén saját történetről van szó, aminek az első verzióját páran talán olvastátok már. Bizony ő is készülget már, és nagyon szeretné, hogy sokan olvassák majd. A Játsszuk el!-hez hasonlóan a Vérbosszú is külön kuckót kap majd, mert annyira teljesen más, mint minden, amit eddig írtam. Mivel spolierek nélkül nem tudok beszélni róla, ezért jöjjön hát a fülszöveg, és az előbbi regényhez hasonlóan egy trailer, illetve főszereplők közül három szájából egy-egy rövid szösszenet.

Fülszöveg:

Egy Olaszországban élő orosz család küzdelme egymásért, az életükért – az olasz maffia ellen.

Amikor Viktor Dolohov brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság áldozata lesz, a családja komoly elhatározásra jut. Kilépve az évek óta kísértő gyász árnyékából bosszút esküsznek az elkövető olasz maffiózócsalád ellen, nem is gondolva arra, hogy mennyi áldozatot szedhet majd a hőn áhított reváns. 

A bosszúhadjárat közben felszínre bukó titkok megkeserítik Rina, Dimitrij és Andrej életét, olyannyira, hogy egyikük inkább a vérének hátat fordítva új életet kezd. De ketten maradnak, és a végsőkig kitartva minden segítséget megragadnak, hogy az életük végre újra a helyes útra terelődjön, noha pontosan tudják, hogy semmi nem lesz már olyan, mint azelőtt. 

Hullanak a fejek, a fegyverropogástól a gondolataikat sem hallják, és többet néznek hátra mint előre – a kérdés már csak az, hogy kinek lesz több lélekjelenléte, ha minden kötél szakad. Hogy kinek fontosabb a vérbosszú. 

Trailer:

Karakterek - idézetekkel:

"A szeretet nem ismer korlátokat. Csak azért, mert bizonyos dolgok bekövetkeznek, csak mert a múltunk, a családunk árnyékot vet ránk, nem változnak az érzéseim. Nem, ameddig tudom azt, hogy bármi történjék is, te mellettem leszel. Mert ebben az átkozott világban már csak ez az egy számít."

"Túlságosan lefoglalt a munka, és az anyagi helyzetünk helyreigazgatása ahhoz, hogy felmérjem a körülöttünk kialakult helyzetet. De túl sok volt az áldozat ahhoz, hogy továbbra is csendben tűrjük, a családunkkal szembeni mészárlást."

"A világ gyarló és romlott, és ez alól Milánó sem kivétel. Semmi nem az. Én magam is bűnős vagyok, és te vagy az egyetlen dolog ami itt tart, aki nem hagyja, hogy elmerüljek ebben a mocsokban. Nincs ember gyarlóság nélkül."

Várom szeretettel a hozzászólásokat, véleményeket, hogy van-e valami a négy közül, amit kitüntetett figyelemmel és érdeklődéssel vártok. Feltéve, hogy akadtok még páran itt a blogon :)