Járatlan utak

Sziasztok!

Tudom, kicsit eltűntem - egy hónapra -, de most visszatértem, hogy megmutassam, élek még. A tervezett novellák egyelőre nem igazán haladnak - a Bosszúra fókuszálok elsősorban, illetve az újranyitó WBR-re -, de ígérem, rövidesen kitalálok valami élhető rendszert, amiben jut időm mindenre - írni ide, írni a Bosszút, írni a WBR-re, tanulni, dolgozni és élni, szórakozni is (tartozzék ide akár az elmászkálás, akár az itthoni videó/sorozat nézegetés). Most, hogy mégse álljon itt üresen az oldal, négy héten keresztül négy egypercest olvashattok majd. Tényleg egypercesek, darabonként mindegyik kb egy oldal Wordben, szóval nem kell világmegváltó irományokra számítani, csak úgy vannak. Jó ha tudjátok, hogy ez minden amit a rémes, és szörnyű tavaly őszöm során alkottam - négyszer 350 szó, három hónap alatt. Nehéz idők voltak, de most szebb napokat élünk, és a Bosszú is haladgat, meg ide is készül valami, ami legyen meglepi egyelőre. ;) Most pedig következzen az egypercesek közül az első a sorban. Ezekről amúgy annyit érdemes tudni, hogy mivel mindenáron írni akartam valahogy, csak bizonyos okok miatt képtelen voltam, ezért weheartiten keresgettem képeket, és ezek köré kanyarítottam rövid történeteket, általában valamilyen zenei aláfestéssel, és általában igen komor hangulattal. Szóval minden egyperceshez lesz egy kép, meg általában egy zene is. Most már tényleg nem húzom tovább az időt, Jó olvasást!

Járatlan utak

Linkin Park - Roads Untraveled

A férfi bánatos tekintettel állt a liverpooli lakás széles üvegablaka előtt. Noha soha nem tetszett neki a szobák rideg fehérje, valahogy mégis a szívéhez nőtt az épület minden csücske. Talán éppen azért, mert mindhez emlékek fűzték, közös emlékek a nővel, akit jobban szeretett, mint bármit a világon.

Ambivalens érzések keringtek benne, mert bár a nő oldalán tapasztalt boldogság semmi máshoz nem volt hasonlítható, azért mégiscsak sosem tapasztalt fájdalmat okozott neki. Megcsalta, becsapta, hazudott, mint a vízfolyás. De az emlékek ettől még megmaradtak, a boldog pillanatok nem illantak tovább, mert az érzéseknek nem lehet parancsolni.

Reszelőset sóhajtva kortyolt bele a kezében szorongatott scotchba, és lehunyt szemmel élvezte, ahogy az alkohol édesen végigmarja a torkát, kellemes zsibbadást hozva magával. A whisky felhörpintése után fáradtan fordult el az elé táruló liverpooli utcaképtől, és keserűen gondolta végig a városhoz fűződő viszonyát. A nő miatt érkezett, és most, dolga végeztével, a nő miatt távozik. Hazugság lett volna azt állítani, hogy Liverpool nem jelentett neki semmit sem, hiszen két évig itt élte az életét, a mindennapjait. Barátokat talált, és a város bizonyos szegletei kifejezetten a szívéhez nőttek. Azonban mindezek ellenére sem tudott volna maradni – és nem is akart. Főképp a nő miatt, de a felkínálkozó londoni munkalehetőség is sokat nyomott a latba.

Lassan ballagott a széles franciaágyon heverő félig bepakolt bőröndhöz. Lépteinek zaját elnyelte a földön elterülő puha, tömör, hófehér szőnyeg. Soha nem értette, hogy mi értelme van ilyen könnyen koszolódó dolgot a földre tenni, de inkább ráhagyta a nőre. Ilyen dolgokban nem volt értelme vitázni vele.

Automatizált mozdulatokkal dobálta be a maradék holmiját a bőröndbe, hogy aztán egy határozott mozdulattal lecsukja azt, és ezzel képletesen ugyan, de az életének ezen szakaszát is lezárja. Ezt, a liverpoolit. Új kezdet előtt állt, új lehetőségek száza előtt. Nem akart a múltban ragadva elszalasztani az esélyt egy új, egy jobb életre.

Egy utolsó pillantást vetett a szobára, majd nesztelen léptekkel végigsétált rajta, és egyetlen hátrapillantás nélkül vonult ki a lakásból. Rálépett egy útra, járatlan útra, de csak ez vezethetett előre, ő pedig kész volt megharcolni azért a bizonyos újrakezdésért.