Sziasztok!
Egy soron kívüli
novellával érkeztem most, és ezzel szeretnék kellemes húsvéti ünnepeket kívánni
minden olvasómnak. Az elmúlt hetekben igencsak megkedveltem egy-két Arsenal
játékost, és töredelmesen beismerem, az elmúlt másfél-két hétben nem az Azon a
nyáront írtam, hanem ezt a novellát, illetve ennek a második részét. Hogy
egészen pontosan mi ez a novella? Nos, oldalt találtok egy „Chambers Chronicles”
menüpontot, ott minden lényeges – és kevésbé lényeges – információt megtaláltok
a novelláról, illetve a novellacsokorról, a szereplőkről.
Erről az írásról pedig
pár szót… Eredetileg one-shotnak indult – és a gépemen a mai napig így van
elmentve (az azóta 5000 szó fölé duzzadó dokumentum – a második résszel
egyben). A másik nagyon fontos dolog, hogy ez talán az első olyan novellám, ami
az istennek nem akart magának címet szülni, de tényleg. Nagyjából egy hete
agyaltunk alkalmas címen Livivel, de semmi nem jutott eszünkbe, így végül a Testvérek
nyert, ami nem túl kreatív, de végülis igaz. Ha bárkinek van bármi címötlete,
ami szerinte jobban illik a novellára ennél (bármi jobban illik rá, mint ez xD) az ne félje megosztani velem. :D
Mivel megint sikerült jó
sokat dumálnom itt előtte, úgyhogy már csak annyit, hogy szerdán szokás szerint
jön az Azon a nyáron, addig pedig
fogadjátok szeretettel Calum Chambers főszereplésével a Chambers Chronicles első részét. Én pedig búcsúzok, kellemes
húsvétot, és jóó sok locsolót kívánok mindenkinek! :P
puszi, D.
u.i.: Sok szeretettel ajánlom Livinek és Vivinek, amiért hősiesen viselték a nyávogásomat a talajtan ZH-ra való készülésem alatt. :D
u.i.: Sok szeretettel ajánlom Livinek és Vivinek, amiért hősiesen viselték a nyávogásomat a talajtan ZH-ra való készülésem alatt. :D
Testvérek
Elise Chambers boldogan
nyitott be a testvérével közös londoni házába. Jó kedve volt, mert elfogadták a
terveit a divatcégnél, ahol dolgozott, és néhány munkáját beválasztották az
idei nyári kollekcióba. Le sem lehetett volna lőni, izgatott volt és alig
várta, hogy elújságolja a nagy hírt a kedvenc – és egyetlen – kisöccsének. Noha
a „kis” jelző a legkevésbé sem illett a húszéves, hat láb magas, tömör izom
srácra, Liz szemében örökre az ő kisöcsikéje maradt.
A huszonhárom éves nő
sietve rúgta le a lábáról az amúgy nagy becsben őrzött barna, magas sarkú
bokacsizmát, és sebtében kibújt fekete bőrkabátjából is. A lenge tavaszi sálat
lekanyarintva a nyakából, hanyagul a fogasra dobta, és immár zokniban sietett a
lakás szíve felé.
– Calu! – kiáltotta el
magát izgatottan Liz. Alig várta, hogy előadhassa a tervei aratta siker
sztoriját, és hogy együtt örülhessenek az ifjabbik Chambersszel.
Öccsére a nappaliban ülve
talált rá, amint éppen a tévét bámulta. Ámbár Liznek erős kétségei voltak azt
illetően, hogy a srác vajon felfogta-e azt, amit látott. A képernyőn ugyanis
egy spanyol kupameccs képkockái váltották egymást, és ha volt dolog, amit Calum
ki nem állhatott, hát az a spanyol foci volt.
– Hé, gond van, Öcskös? –
Szelíd mosollyal az arcán ölelte át hátulról az öccse nyakát, és nyomott egy
puszit annak borostás arcára. Bevett szokás volt ez nálunk, már egészen kicsi
koruk óta, és a világ minden pénzéért sem mondtak volna le róla.
– Semmi, nem nagy cucc –
vonta meg a vállát Calum, mire Liz szőke szemöldöke a magasba szaladt. Azt hitte,
a vállrángatós, kamasz-hülyeséges, zárkózott korszakot már túlélték, de nem úgy
tűnt, hogy ezt az öccse is így gondolta.
– Hát persze. Spanyol
meccset nézel a tévében, és higgyem el, hogy semmi bajod? – kérdezte a lány, és
átslattyogott a kanapé túloldalára. Levágódott a szőke srác mellé, és annak
karja alá fúrva fejét, féloldalas ölelésébe mászott. – Na, ki vele, Öcsi, mi
bántja a lelked? – Liz már szinte el is felejtette a nagy hírt, amit el akart
újságolni a testvérének. Abban a pillanatban csak az számított, hogy jobb
kedvre derítse a srácot.
Nővére kedves hangja
gyerekkori emlékeket idézett a fiatal focistában. A szőke lány ragaszkodásának
és ölelésének hatására egy halvány mosoly villant fel az arcán. Szerette a
testvérét, és el sem tudta volna képzelni az életét Lizzie nélkül. Fogalma sem
volt arról, hogy mi lett volna vele nővére mindennapos támogatása nélkül.
Felvidította, ha negatívan látta a világot, erőt adott neki, ha nem mentek a
dolgok a pályán, biztatta őt, mikor elbizonytalanodott valamiben, és partner
volt a hülyéskedésekben. Együtt nevettek Calum borzalmas kézügyességén, vagy
épp azon, hogy Lizzie sose tudta megverni az öccsét semmilyen játékban. Kivéve
az Activityt.
Az emlékek hatására a
mosolya hosszabb ideig az arcán maradt, ami persze Liz figyelmét sem kerülte
el. Kérdőn pillantott fel Calum jégkék szemeibe, amikből ezúttal mintha
hiányzott volna az elmúlt húsz év csillogása.
– Na, mondd, mi bántja a
kicsi szíved? – kérdezte Lizzie az öccsétől olyan mosollyal, hogy Calum akkor
is kiöntötte volna a lánynak a szívét, ha először látja. Bizalmat és
biztonságot sugárzott a tekintete, így hát a fiatal focista kinyögte azt az egy
mondatot, amin immár órák óta őrlődött.
– Kitty szakított. – Soha
ilyen nehezére nem esett még kimondania egy két szóból álló mondatot, mint
ekkor, és mégis, ennek a mondatnak a jelentése felforgatta a világát. És így,
kimondva olyan félelmetesen valóságosnak hatott.
Liz arca egy pillanatra
fintorba rándult, ahogy meghallotta Calum barátnőjének a nevét, de gyorsan
rendezte vonásait. Soha nem kedvelte a lányt, de az öccse arcát látva tudta,
hogy nem ez az alkalmas pillant arra, hogy belekezdjen abba, Kitty miért nem
való a sráchoz. A Calum arcán ülő fájdalmas kifejezés, és a szomorú kék szemek
megértették Lizzel, hogy a dolog ezúttal valamivel komolyabb, mint az eddigi
veszekedéseik.
– Majd kibékültök, mint
mindig – jelentette ki a lány határozottan. Évek óta együtt volt már az öccse
és Kitty, és pontosan tudta, hogy milyen viharos szakításaik és
haragszomrádjaik voltak már az évek során. De tudta azt is, hogy ettől
függetlenül szerették egymást. Ez volt az egyetlen oka arra, hogy nem fúrta ki
a lányt a családból, mert tudta, hogy szereti az öccsét.
– Nem, Lizzie, ez most
más – mondta Calum halálra vált arccal, sápadtan, a TV képernyőjének egyetlen
pontját szuggerálva. – Van valakije – suttogta maga elé, és Liz nem akart hinni
a fülének. A lány, akinek az egyetlen pozitív értéke a Calum iránti szerelme
volt, ilyen csúnyán átvágta volna az öccsét?
Gondolkodás nélkül
kulcsolta a karjait a szőke srác nyaka köré. Szorosan hozzásimult, és akárcsak
gyerekkorukban, nyugtatóan simogatni kezdte a hátát. Ugyanaz a kisfiú volt, aki
hatévesen a félelemtől zokogva sírta magát álomba a tízéves nővére karjaiban,
egy cudar és kegyetlen, viharos southamptoni éjszakán.
– Hónapok óta megcsal
valakivel, én meg már a gyűrűt tervezgettem – súgta elhaló hangon a focista.
Lehunyt szemhéja mögül kigördült egy magányos könnycsepp, amit sebes
mozdulattal törölt le.
Liz szíve darabokra
szakadt attól, hogy az öccsét így kellett látnia. Bár tudta, hogy nem oldaná
meg a helyzetet, azért szíve szerint kitekerte volna annak a ribanc Kittynek a
nyakát. Eddig is előszeretettel illette a lányt ezzel a jelzővel, de már úgy
gondolta, hogy végképp kijár neki ez az elnevezés.
Calum annyira gyerek volt
még, és annyira szerette azt a lányt! Liz nem bírta ép ésszel felfogni, hogy
Kitty hogyan lehetett képes ekkora gonoszságra. Mert a lány szemében az öccse
volt barátnőjének tette óriási gonoszság, sőt, mi több, aljasság volt.
Anyáskodva próbálta
vigasztalni az összetört szívű kisöccsét, de fogalma sem volt arról, hogy mit
tehetne. Nem tudta, hogy pasi-körökben hogy megy a szívfájdalom gyógyítás, de
abban biztos volt, hogy az ő jól bevált módszere a csoki fagyival és a
sorozat-maratonnal nem alkalmazható az öccsénél. Már csak abból az egyszerű, prózai
okból kifolyólag sem, hogy Calum ki nem állhatta a csoki fagyit, és egyedül a
Breaking Badet volt hajlandó megnézni. Liz minden egyes alkalommal meg is
botránkozott azon, hogy Wojciech és Calum mennyit képesek beszélni arról a
sorozatról.
Ekkor zseniális ötlete
támadt a lánynak. Elhatározta, hogy kerüljön bármibe, újra mosolyt csal az
öccse arcára és visszahozza a csillogást a szemeibe.
– Öcskös, van kedved
palacsintázni? – kérdezte Liz, olyan mosollyal, hogy ha Calum egy kicsit is
jobban figyelt volna, akkor könnyen észrevehette volna, hogy a nővére forral
valamit. De a focista még mindig a saját fájdalmába volt temetkezve, és hagyta,
hogy belülről rágják az őt ért sérelmek.
– Ne haragudj Lizzie, de
most nincs. – Calum szemei olyan fájdalmasan üresnek tűntek, hogy Liz egészen
biztos volt abban, hogy ha találkozna Kittyvel, szálanként tépné ki a lány
haját.
– Calu! – A lány hosszan
elnyújtotta öccse becenevének utolsó magánhangzóját. Felugrott a kanapéról és
megragadta a focista kezét, mire a szőke ráemelte a tekintetét. – Olyan nincs,
hogy te nem akarsz palacsintázni – mosolyodott el Liz. Csillogó barna szemekkel
figyelte Calumot, akinek végül megjelent a szája sarkában egy aprócska mosoly.
Liz nevetve próbálta
felhúzni a nála másfél fejjel magasabb öccsét a kanapéról, aki végül nagy
nehezen beadta a derekát, és méltóztatott felkászálódni a TV elől. Komolyan
pislogott a nővérére, homloka ráncba szaladt, és enyhén félrebiccentette a
fejét.
– Ha álldogálunk itt,
akkor abból hogyan lesz nekem palacsinta? – kérdezte ártatlanul Calum, mire Liz
nevetve csapott rá öccse vállára. Persze a srác meg sem érezte nővére csapását,
azért fájdalmas arccal szorította kezét a bántalmazott végtagjára. Noha a
mosoly Calum arcán, és a mókázás valós volt, Liz tudta, hogy az öccse közel
sincs még túl a volt barátnőjén, és hosszú hetek, hónapok állnak előttük, de
legalább már engedte, hogy segítsen neki.
– Kedves öcsém, nem vagy
te egy kicsit pofátlan? – érdeklődte felvont szemöldökkel a lány, mire Calum
csak megvonta a vállát, és halványan mosolyogva elvonult a fürdőszobába kezet
mosni.
Liz ezt a pillanatot
választotta arra, hogy a telefonját előhalászva riadóztassa a nehéztüzérséget.
Magyarán mondva körüzenetet küldött Calum csapattársainak és barátainak, hogy
az öccse le van törve, mint a bili füle, és a felvidítása érdekében sürgősen
erősítésre szorul. Wilshere fél percen belül vissza is írt, hogy egy pillanatra
se aggódjon, riadóztat mindenkit, és egy óra múlva érkeznek. A lány elégedett
mosollyal csúsztatta a farzsebébe a lenémított mobilját, pont akkor, mikor
Calum kibaktatott a mosdóból.
– Azt hittem, hogy mire
kijövök, bekevered a palacsinta-tésztát – pislogott a focista a nővérére, egy
kölyökkutya ártatlanságával a szemeiben.
– Hallod Calu, ma még
megrázod a pofonfát. Egyébként nem kevertem be, mert húsz éves elmúltál, épp
itt az ideje annak, hogy megtanulj palacsintát sütni. Te leszel az, aki
bekeveri a tésztát, szóval akár indíthatsz is a konyhába, hogy előkapj egy
nagyobb műanyag tálat – adta ki az utasítást Liz, mire az öccse határozott
léptekkel elindult a konyhába. A szőke lány elégedetten követte, aztán
sikeresen bele is ütközött az előtte hirtelen megálló Calumba.
– Már csak egyet árulj el
nekem, Lizzie. Hol a fenében tartjuk a nagyobb méretű műanyag tálakat? –
kérdezte a srác zavarodottan, a fejét vakargatva. Teljesen tanácstalannak tűnt,
ahogy elveszve álldogált a konyha közepén, és reményvesztetten pislogott egyik
szekrényről a másikra.
– Mondd, Calum. Te ebben
a házban laksz? – kérdezte Liz és csalódottan a kezébe temette az arcát, mikor
rájött, hogy ez a palacsinta-sütés dolog, talán mégsem lesz annyira könnyű
menet, mint ahogy azt elképzelte. Amikor látta, hogy az öccsét igazából ez sem
hatotta meg, és még mindig fogalma sincs, hogy hol kéne keresnie azt a tálat,
megkönyörülve rajta, adott neki némi segítséget: – Bal alsó szekrény, hátul.
Calum büszke arccal
emelte a magasba az emlegetett tálat, mintha csak a Bajnokok Ligája serleget
tartaná a kezében, egy dicsőséges 3-0-ra megnyert döntő után. Óriási precizitással, elégedetten helyezte a
tálat a konyhapultra, ám itt elfogyott a tudomány, úgyhogy kérdő pillantással fordult
a nővére felé.
– Tojás meg tej a hűtőből!
– utasította az öccsét a lány. – A hűtőt megtalálod? – kérdezte pimaszul,
félrebiccentett fejjel. Calum nem felelt, csak grimaszolt egyet, és kinyújtotta
a nyelvét.
– Ovis kicsi öcsikém –
kuncogott fel Liz, miközben összeborzolta öccse gondosan beállított szőke
tincseit. A srác csak morgott rá valamit, mert ki nem állhatta, ha a haját
piszkálták. Egyedül a nővérétől tűrte el nagy ritkán, hogy a frizuráját
birizgálja.
– Üsd a tálba a tojásokat
– szólt a szőke lány, miután Calum kipakolta a szükséges dolgokat a hűtőből. –
A héjuk nélkül, ha lehet – tette hozzá Liz, csak a biztonság kedvéért, mire
Calum ismét nyelvet öltött rá.
– Te is csinálhatod ám –
morgolódott durcásan a focista, mire Liz felnevetett.
– Tudod öcskös, én már
tudok palacsintát sütni. Te még nem. Vagy éhen halnál, vagy a pizza-mérgezés
vinne el, ha egyszer egy egész hétre itt hagynálak – szólt Liz humorosan, és
bár tényleg viccből mondta, azért valahol szöget ütött a fejébe a gondolat,
hogy tényleg bekövetkezhet az, hogy a munka miatt el kell utazni, akár több
hétre is.
– De nem hagynád, hogy
ilyen csúnya sorsra jusson az egyetlen, imádott öcsikéd, igaz? – kérdezte Calum
szélesen vigyorogva. Már sokkal jobban hasonlított a régi önmagára, mint mikor
Liz hazajött. A mosoly az arcán határozottan őszinte volt – és borzasztóan
pimasz.
A tojástól ragacsos
kezeivel összekócolta nővérét, hogy aztán egy cuppanós puszit nyomjon annak
arcára. Nem mondta volna a világért sem, de örült annak, hogy Lizzie
felrángatta őt a kanapéról, mert így, ha nem is teljesen, de részben meg tudott
feledkezni Kittyről és az általa a szívében hagyott űrről.
– Liszt és cukor –
sorolta Liz a további hozzávalókat, újabb fejtörést okozva ezzel az öccsének.
Látva Calum tanácstalan arckifejezését, egy nagy sóhaj után már sorolta is,
hogy melyik hozzávalót egészen pontosan hol találja meg, a konyhaszekrények
kacskaringós rejtekében.
A lánynak fogalma sem
volt arról, hogy az öccsének hogyan sikerült mindezt kivitelezni, de mire
elkészült a tészta, gyakorlatilag több liszt volt rajtuk és a konyhában
szétszórva, mint magában a palacsintában. Calum sunyin vigyorogva szemlélte a
maguk körül okozott káoszt, és nagyjából úgy festett, mint egy gonosz macska,
akit rajta kaptak azon, hogy feldúlta a lakást.
– Vigyoroghatsz, de te mosogatsz
el, és te takarítasz fel magad után – nevetett fel Liz, mire az öccse már
egyből kevésbé volt jókedvű. Sőt, valójában kifejezetten kétségbeesettnek tűnt,
és a lány elgondolkozott azon, hogy Calum vajon mosogatott-e már élete eddigi
húsz évében. De bárhogy törte a fejét, sehogyan se sikerült emlékébe idéznie a
képet, hogy a bármennyi idős öccse a mosogatónál állna, és szivaccsal a kezében
tányért súrolna.
– Én most megyek,
lezuhanyozok, és kimosom a hajamból a három tojást, meg a fél kiló lisztet, amit
belekentél – közölte kissé bosszúsan Liz, amitől Calum szája ismét elégedett
mosolyba húzódott. Végiggondolta a dolgot, és arra jutott, hogy kifejezetten
megérte felforgatni a konyhát, még akkor is, ha neki kell rendet raknia.
Egészen biztos volt abban, hogy a nővére soha többé, semmi ilyesmit nem bíz
majd rá. Kieszelte hát az ördögi tervet, hogy minden létező konyhai eszközt
átrak egy másik szekrénybe, amíg Lizzie a fürdőben szöszmötöl.
Miután a pakolással
végzett, szörnyen büszkének érezte magát, noha a konyha még mindig úgy festett,
mintha bombát robbantottak volna. Sikeres küldetésétől elégedett mosoly jelent
meg az arcán, és így lépett a mosogatóhoz, hogy tisztává varázsolja a
tésztakeverés során összekoszolt edényeket.
Tulajdonképpen be kellett
látnia, hogy a nővére technikája határozottan eredményesnek bizonyult. Egészen
hatékonyan sikerült elterelnie a figyelmét Kittyről, és a mellkasában tátongó
keserű ürességről is. Ezt végiggondolva, hirtelen újra a szeme előtt látta a
sötéthajú lányt, ahogy bánatos, zöld szemekkel kijelenti, hogy egy másik srácba
szerelmes – hónapok óta.
A fájdalom, a
csalódottság, amit akkor érzett majdnem újból magával rántotta a maga mély,
sötét valójába, az akadályozta csupán meg benne, hogy az éppen törölgetett
tányér kicsúszott a kezei közül, és nagyot csattanva tört apró darabokra a
padlón. Hangos szitokszavak kíséretében guggolt le, hogy összeszedegesse a
szilánkokat, ám a hajdan volt tányér megbosszulta a korábbi kegyetlen
bánásmódot, és galád módon végigvágta a focista jobb tenyerét.
Amikor Liz a fürdéstől
felfrissülve leballagott a konyhába, nem várt látvány fogadta. Az öccse a
helyiség közepén ücsörgött a földön, lisztes és vizes ruhában, vérző tenyérrel,
egy szebb napokat is megélt tányér maradványainak társaságában.
– Komolyan, Calum, téged
egy percre se lehet magadra hagyni? – sóhajtott fel a lány, de azért odalépett
testvéréhez, és felsegítette a földről. A szőke srác kék szemeiben komoly
félelem csücsült. Nagyjából úgy nézett ki, mint aki attól tart, bármelyik
percben elvérezhet. – Mutasd a kezed! – szólt Liz, kezébe véve az öccse
testrészét. Egy gyors, a vágásra vetett pillantás után benyomta a srác kezét a
hideg víz alá. – Ne mozdulj, mindjárt visszajövök! – parancsolt rá az öccsére,
és elrobogott a fürdőszobában tárolt elsősegélydobozért és egy tiszta
törölközőért.
A konyhába visszaérve
mindent úgy talált, ahogy hagyott – a szilánkok a földön, az öccse pedig a
mosogató mellett, ahogy éppen riadtan szemléli az elvágott kezét. Mosolyogva
lépett Calum mellé, gyöngéden megfogta a srác kezét, és elhúzta a vízsugár
alól. A törölközőt a kezére tekerte, elzárta a csapot, és elsősegélydobozból
elővett gézlapot, sebfertőtlenítőt és közszert. Gondosan kitisztította öccse
kezén a vágást, majd alaposan bekötözte.
– Még mindig olyan kis
szerencsétlen vagy – mosolyodott el kedvesen Liz. A hangjában nem volt egy
csepp rosszindulat sem, és ezt Calum is tudta. Tényleg borzaszóan ügyetlen volt
már gyerekkorukban is, egyedül a focipályán brillírozott. Meg az uszodában.
– Menj, öltözz át
valamibe, ami kevésbé lisztes, és most meg az arcod, lehetőleg úgy, hogy ne
áztasd el a kötésed – adta ki a feladatot, Calum pedig a bekötözött kezével
szalutált egyet. Széles és idétlen vigyorral az arcán nyomott egy puszit a
nővére arcára, majd felballagott az emeleti szobájába.
Liz elégedetten
mosolyogva látott hozzá a keserves kínok közt elkészített palacsintatészta
sütésének, miután feltakarította a Calum által hagyott kuplerájt. Büszke volt
magára, hogy hellyel-közzel sikerült visszaráznia az öccsét az életbe. Tudta,
hogy a neheze még hátra van, de az első lépést már megtette. És köztudott, hogy
mindig az első lépés a legnehezebb.
Három palacsintával
később Calumnak még mindig nyoma sem volt, csak vízcsobogás és fojtott
dudorászás hallatszott az emeletről. Amennyire Liz ki tudta venni, a The Kooks Naive című számát énekelte az öccse, de
a fél karját nem merte volna odaadni érte. Calum nem érkezett meg, a csengő
viszont megszólalt, így a lány elvigyorodva húzta félre a palacsintasütőt, és
jókedvűen ment érkező vendégeik elé.
Sziaszia :D
VálaszTörlésTudom, azt mondtam, holnap írok, és normálisat tényleg holnap fogok. De azért azt nem merem megkockáztatni, hogy ne én legyek ennél a novellánál az első kommentelő. :D
Köszönöm az ajánlást, és a talajtanos nyavalygásod semmi volt az én vizsgaidőszakos szenvedésemhez képest, szóval annyira nem volt nehéz elviselni. :D
A novella természetesen nagyon tetszett - de ezt amúgy már tudod is -, és holnap akkor bővebben is kifejtem, hogy miért volt ennyire jó (mert nem csak a főszereplő miatt :D). Remélem addigra a második fele is elkészül! :D
xoxo, L.
ui: TECCETKÖVIIIIT!!!4!4!!négy!
Sziaaa! :D
TörlésMost, hogy lassan eltelt egy hónap válaszolok is :D Ráértél volna egész nyugodtan amúgy, ahogy látod :D
Ó, hát az ajánlást bármikor, ki másnak ajánlanám ezeket a borzalmakat? :D
A második fele már elkészült - már olvastad is - és holnap újra olvashatod, immár a blogon is :D És lelkesen várom, hogy kifejtsd, hogy miért tetszett a novella :D
Umm, örülök, hogy tetszett, a kövi meg 12 és fél óra múlva jön :D
Puszi, D.
Sziaa!
VálaszTörlésSzóval április ötödikén megígértem, hogy holnap írok. Azt hiszem, kicsit megcsúsztam. xD Mint mindig. De ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy jobb később, mint soha. :D
Igencsak megkedveltél egy-két Arsenal játékost, de egyet még mindig nem akarsz szeretni… pedig nem mindegy már, hogy eggyel több vagy kevesebb? Az a menőmosolyú megérdemelné a szereteted. :P
Belevágok a komment érdemi részébe, de előre szólok, hogy be vagyok gyógyszerezve, és zombinak érzem magam, szóval értelmet nem sokat fogsz találni ebben a néhány sorban, amit itt hagyok. :D
Lizt szeretem, mert nagy becsben tartja a bokacsizmáját. Én is nagy becsben tartom az összes cipőmet, de ami nem a koliban van, azon nem tudom rajta tartani a két szememet. Így esett meg az a szerencsétlenség, hogy Néróka kicsit megcsócsálta az egyik őszi cipőm orrát, meg a fűzőit is lerágicsálta. :( xD
Calum, a kis drága, egyébként is a kedvencem, de a spanyol foci utálatával még inkább belopta magát a szívembe. Valószínűleg én is csak akkor néznék spanyol kupameccset, ha valami nagy bajom lenne.
Haha, emlékszem honnan kapta Kitty a nevét. Régi szép idők. :DDDDD Akkor milyen élénk volt az ask életünk. xD Liz helyében azért én végülis megkerestem volna ezt a Kittyt, de minimum felhívtam volna, hogy telefonon leteremtsem és elküldjem a bánatba, amiért ilyen csúnyán összetörte a kedvenc öcsikém kicsi szívét. :D
Jaj, Szczesny a sorozatfüggőőő! (Olyan, mint te, haha) Én nézném vele meg a tesóddal a Breaking Badet, szóljál már, ha legközelebb maratont tartanak. Beszélek is velük róla, bármiről beszélek velük. :D
Irigylem Lizt, amiért megvan neki a fél Arsenal száma. Én is szeretném áthívni magamhoz a férjecskémet, tudod, azt a cuki mosolyút. :D
A kis tanácstalan, konyhai analfabéta Calum nagyon cuki volt, és remélem egyszer tényleg a BL serleget fogja ilyen büszkén felemelni. Amúgy a palacsinta lett volna az utolsó, amivel elkezdtem volna a kistesóm főzőtudományát fejleszteni. De lehet, hogy ez csak azért van, mert én utálok palacsintát sütni. Mindig másra bízom, hogy ácsorogjon a serpenyő fölött órákat, és én inkább csak a tölteléket kenegetem az elkészültekbe. :DD
Mekkora szemét amúgy ez a Calum, hogy átrendezi a konyhát. Ezért remélem kapni fog a nővérétől, ha az rájön. xDDD
Na, a végére értem a novellának, lassan a kommentet is be kell fejeznem, méghozzá azzal, hogy hivatalosan is Calum és Liz a kedvenc testvérpárom az egész blogvilágmindenségben, mert kb. minden egyes sorból lehetett érezni, hogy mennyire szeretik egymást és olyan cukiik. :D Már leírtam, de elmondom még egyszer, hogy tetszett nagyon, és még sok hasonlót akarok olvasni (WILSHERE-t). :D
xoxo, L.
Sziaa! :D
TörlésÉn meg azóta se válaszoltam még ,szóval igazán ráértél volna a komival :D Most már nincs amúgy olyan, akinek ellenállok, legyőztek xD
Szegény cipőőő xD Én pont a héten vágtam gallyra a kedvenc sarum, mert abban kezdtem sziklát mászni a kopaszin lefelé.. annyira nem díjazta, úgyhogy felfele már inkább mezítláb mentem, és feldobáltam a cipőimet az ösvényre... zseniális látvány lehetett xD
Egyszer meg fogok nézetni veled valami spanyol meccset, de komolyaan :D és muszáj lesz végignézned :D az európai szuperkupát kellett volna megnézned, az jó meccs volt :D
Hát ja, azóta meg semmiii xD ez szomorúúú :D Kittynek elég bánat az, hogy nem lehet egy ilyen jó csávóval mint Calum, felejtse is el inkább, minél előbb :D
Olyan hááát *-* Ezért vagyunk spanok :D bár Breaking Badet nem nézek xD még vele se :D
Tudom igen :D Hát figyelj, a csávóm talán tud intézkedni :DD
Ja, amúgy én se szeretek palacsintát sütni, mert mindig ilyen fogyatékos formájúak lesznek xDD
Igeen, a Jackes novella azzal kezdődik majd, hogy Liz rájön a turpisságra xD
Örülök, hogy tetszett, meg hogy Lizék a kedvenc testvérpárod, mert én is imádom őkeeet :D És majd lesz hasonló, lesz Wilshere is :P Köszönöm, hogy írtááál *-*
puszi, D.