Ugrás a fő tartalomra

Testvérek

Sziasztok!
Egy soron kívüli novellával érkeztem most, és ezzel szeretnék kellemes húsvéti ünnepeket kívánni minden olvasómnak. Az elmúlt hetekben igencsak megkedveltem egy-két Arsenal játékost, és töredelmesen beismerem, az elmúlt másfél-két hétben nem az Azon a nyáront írtam, hanem ezt a novellát, illetve ennek a második részét. Hogy egészen pontosan mi ez a novella? Nos, oldalt találtok egy „Chambers Chronicles” menüpontot, ott minden lényeges – és kevésbé lényeges – információt megtaláltok a novelláról, illetve a novellacsokorról, a szereplőkről.
Erről az írásról pedig pár szót… Eredetileg one-shotnak indult – és a gépemen a mai napig így van elmentve (az azóta 5000 szó fölé duzzadó dokumentum – a második résszel egyben). A másik nagyon fontos dolog, hogy ez talán az első olyan novellám, ami az istennek nem akart magának címet szülni, de tényleg. Nagyjából egy hete agyaltunk alkalmas címen Livivel, de semmi nem jutott eszünkbe, így végül a Testvérek nyert, ami nem túl kreatív, de végülis igaz. Ha bárkinek van bármi címötlete, ami szerinte jobban illik a novellára ennél (bármi jobban illik rá, mint ez xD) az ne félje megosztani velem. :D
Mivel megint sikerült jó sokat dumálnom itt előtte, úgyhogy már csak annyit, hogy szerdán szokás szerint jön az Azon a nyáron, addig pedig fogadjátok szeretettel Calum Chambers főszereplésével a Chambers Chronicles első részét. Én pedig búcsúzok, kellemes húsvétot, és jóó sok locsolót kívánok mindenkinek! :P
puszi, D.
u.i.: Sok szeretettel ajánlom Livinek és Vivinek, amiért hősiesen viselték a nyávogásomat a talajtan ZH-ra való készülésem alatt. :D


Testvérek



Elise Chambers boldogan nyitott be a testvérével közös londoni házába. Jó kedve volt, mert elfogadták a terveit a divatcégnél, ahol dolgozott, és néhány munkáját beválasztották az idei nyári kollekcióba. Le sem lehetett volna lőni, izgatott volt és alig várta, hogy elújságolja a nagy hírt a kedvenc – és egyetlen – kisöccsének. Noha a „kis” jelző a legkevésbé sem illett a húszéves, hat láb magas, tömör izom srácra, Liz szemében örökre az ő kisöcsikéje maradt.
A huszonhárom éves nő sietve rúgta le a lábáról az amúgy nagy becsben őrzött barna, magas sarkú bokacsizmát, és sebtében kibújt fekete bőrkabátjából is. A lenge tavaszi sálat lekanyarintva a nyakából, hanyagul a fogasra dobta, és immár zokniban sietett a lakás szíve felé.
– Calu! – kiáltotta el magát izgatottan Liz. Alig várta, hogy előadhassa a tervei aratta siker sztoriját, és hogy együtt örülhessenek az ifjabbik Chambersszel.
Öccsére a nappaliban ülve talált rá, amint éppen a tévét bámulta. Ámbár Liznek erős kétségei voltak azt illetően, hogy a srác vajon felfogta-e azt, amit látott. A képernyőn ugyanis egy spanyol kupameccs képkockái váltották egymást, és ha volt dolog, amit Calum ki nem állhatott, hát az a spanyol foci volt.
– Hé, gond van, Öcskös? – Szelíd mosollyal az arcán ölelte át hátulról az öccse nyakát, és nyomott egy puszit annak borostás arcára. Bevett szokás volt ez nálunk, már egészen kicsi koruk óta, és a világ minden pénzéért sem mondtak volna le róla.
– Semmi, nem nagy cucc – vonta meg a vállát Calum, mire Liz szőke szemöldöke a magasba szaladt. Azt hitte, a vállrángatós, kamasz-hülyeséges, zárkózott korszakot már túlélték, de nem úgy tűnt, hogy ezt az öccse is így gondolta.
– Hát persze. Spanyol meccset nézel a tévében, és higgyem el, hogy semmi bajod? – kérdezte a lány, és átslattyogott a kanapé túloldalára. Levágódott a szőke srác mellé, és annak karja alá fúrva fejét, féloldalas ölelésébe mászott. – Na, ki vele, Öcsi, mi bántja a lelked? – Liz már szinte el is felejtette a nagy hírt, amit el akart újságolni a testvérének. Abban a pillanatban csak az számított, hogy jobb kedvre derítse a srácot.
Nővére kedves hangja gyerekkori emlékeket idézett a fiatal focistában. A szőke lány ragaszkodásának és ölelésének hatására egy halvány mosoly villant fel az arcán. Szerette a testvérét, és el sem tudta volna képzelni az életét Lizzie nélkül. Fogalma sem volt arról, hogy mi lett volna vele nővére mindennapos támogatása nélkül. Felvidította, ha negatívan látta a világot, erőt adott neki, ha nem mentek a dolgok a pályán, biztatta őt, mikor elbizonytalanodott valamiben, és partner volt a hülyéskedésekben. Együtt nevettek Calum borzalmas kézügyességén, vagy épp azon, hogy Lizzie sose tudta megverni az öccsét semmilyen játékban. Kivéve az Activityt.
Az emlékek hatására a mosolya hosszabb ideig az arcán maradt, ami persze Liz figyelmét sem kerülte el. Kérdőn pillantott fel Calum jégkék szemeibe, amikből ezúttal mintha hiányzott volna az elmúlt húsz év csillogása.
– Na, mondd, mi bántja a kicsi szíved? – kérdezte Lizzie az öccsétől olyan mosollyal, hogy Calum akkor is kiöntötte volna a lánynak a szívét, ha először látja. Bizalmat és biztonságot sugárzott a tekintete, így hát a fiatal focista kinyögte azt az egy mondatot, amin immár órák óta őrlődött.
– Kitty szakított. – Soha ilyen nehezére nem esett még kimondania egy két szóból álló mondatot, mint ekkor, és mégis, ennek a mondatnak a jelentése felforgatta a világát. És így, kimondva olyan félelmetesen valóságosnak hatott.
Liz arca egy pillanatra fintorba rándult, ahogy meghallotta Calum barátnőjének a nevét, de gyorsan rendezte vonásait. Soha nem kedvelte a lányt, de az öccse arcát látva tudta, hogy nem ez az alkalmas pillant arra, hogy belekezdjen abba, Kitty miért nem való a sráchoz. A Calum arcán ülő fájdalmas kifejezés, és a szomorú kék szemek megértették Lizzel, hogy a dolog ezúttal valamivel komolyabb, mint az eddigi veszekedéseik.
– Majd kibékültök, mint mindig – jelentette ki a lány határozottan. Évek óta együtt volt már az öccse és Kitty, és pontosan tudta, hogy milyen viharos szakításaik és haragszomrádjaik voltak már az évek során. De tudta azt is, hogy ettől függetlenül szerették egymást. Ez volt az egyetlen oka arra, hogy nem fúrta ki a lányt a családból, mert tudta, hogy szereti az öccsét.
– Nem, Lizzie, ez most más – mondta Calum halálra vált arccal, sápadtan, a TV képernyőjének egyetlen pontját szuggerálva. – Van valakije – suttogta maga elé, és Liz nem akart hinni a fülének. A lány, akinek az egyetlen pozitív értéke a Calum iránti szerelme volt, ilyen csúnyán átvágta volna az öccsét?
Gondolkodás nélkül kulcsolta a karjait a szőke srác nyaka köré. Szorosan hozzásimult, és akárcsak gyerekkorukban, nyugtatóan simogatni kezdte a hátát. Ugyanaz a kisfiú volt, aki hatévesen a félelemtől zokogva sírta magát álomba a tízéves nővére karjaiban, egy cudar és kegyetlen, viharos southamptoni éjszakán.
– Hónapok óta megcsal valakivel, én meg már a gyűrűt tervezgettem – súgta elhaló hangon a focista. Lehunyt szemhéja mögül kigördült egy magányos könnycsepp, amit sebes mozdulattal törölt le.
Liz szíve darabokra szakadt attól, hogy az öccsét így kellett látnia. Bár tudta, hogy nem oldaná meg a helyzetet, azért szíve szerint kitekerte volna annak a ribanc Kittynek a nyakát. Eddig is előszeretettel illette a lányt ezzel a jelzővel, de már úgy gondolta, hogy végképp kijár neki ez az elnevezés.

Calum annyira gyerek volt még, és annyira szerette azt a lányt! Liz nem bírta ép ésszel felfogni, hogy Kitty hogyan lehetett képes ekkora gonoszságra. Mert a lány szemében az öccse volt barátnőjének tette óriási gonoszság, sőt, mi több, aljasság volt.
Anyáskodva próbálta vigasztalni az összetört szívű kisöccsét, de fogalma sem volt arról, hogy mit tehetne. Nem tudta, hogy pasi-körökben hogy megy a szívfájdalom gyógyítás, de abban biztos volt, hogy az ő jól bevált módszere a csoki fagyival és a sorozat-maratonnal nem alkalmazható az öccsénél. Már csak abból az egyszerű, prózai okból kifolyólag sem, hogy Calum ki nem állhatta a csoki fagyit, és egyedül a Breaking Badet volt hajlandó megnézni. Liz minden egyes alkalommal meg is botránkozott azon, hogy Wojciech és Calum mennyit képesek beszélni arról a sorozatról.
Ekkor zseniális ötlete támadt a lánynak. Elhatározta, hogy kerüljön bármibe, újra mosolyt csal az öccse arcára és visszahozza a csillogást a szemeibe.
– Öcskös, van kedved palacsintázni? – kérdezte Liz, olyan mosollyal, hogy ha Calum egy kicsit is jobban figyelt volna, akkor könnyen észrevehette volna, hogy a nővére forral valamit. De a focista még mindig a saját fájdalmába volt temetkezve, és hagyta, hogy belülről rágják az őt ért sérelmek.
– Ne haragudj Lizzie, de most nincs. – Calum szemei olyan fájdalmasan üresnek tűntek, hogy Liz egészen biztos volt abban, hogy ha találkozna Kittyvel, szálanként tépné ki a lány haját.
– Calu! – A lány hosszan elnyújtotta öccse becenevének utolsó magánhangzóját. Felugrott a kanapéról és megragadta a focista kezét, mire a szőke ráemelte a tekintetét. – Olyan nincs, hogy te nem akarsz palacsintázni – mosolyodott el Liz. Csillogó barna szemekkel figyelte Calumot, akinek végül megjelent a szája sarkában egy aprócska mosoly.
Liz nevetve próbálta felhúzni a nála másfél fejjel magasabb öccsét a kanapéról, aki végül nagy nehezen beadta a derekát, és méltóztatott felkászálódni a TV elől. Komolyan pislogott a nővérére, homloka ráncba szaladt, és enyhén félrebiccentette a fejét.
– Ha álldogálunk itt, akkor abból hogyan lesz nekem palacsinta? – kérdezte ártatlanul Calum, mire Liz nevetve csapott rá öccse vállára. Persze a srác meg sem érezte nővére csapását, azért fájdalmas arccal szorította kezét a bántalmazott végtagjára. Noha a mosoly Calum arcán, és a mókázás valós volt, Liz tudta, hogy az öccse közel sincs még túl a volt barátnőjén, és hosszú hetek, hónapok állnak előttük, de legalább már engedte, hogy segítsen neki.
– Kedves öcsém, nem vagy te egy kicsit pofátlan? – érdeklődte felvont szemöldökkel a lány, mire Calum csak megvonta a vállát, és halványan mosolyogva elvonult a fürdőszobába kezet mosni.
Liz ezt a pillanatot választotta arra, hogy a telefonját előhalászva riadóztassa a nehéztüzérséget. Magyarán mondva körüzenetet küldött Calum csapattársainak és barátainak, hogy az öccse le van törve, mint a bili füle, és a felvidítása érdekében sürgősen erősítésre szorul. Wilshere fél percen belül vissza is írt, hogy egy pillanatra se aggódjon, riadóztat mindenkit, és egy óra múlva érkeznek. A lány elégedett mosollyal csúsztatta a farzsebébe a lenémított mobilját, pont akkor, mikor Calum kibaktatott a mosdóból.
– Azt hittem, hogy mire kijövök, bekevered a palacsinta-tésztát – pislogott a focista a nővérére, egy kölyökkutya ártatlanságával a szemeiben.
– Hallod Calu, ma még megrázod a pofonfát. Egyébként nem kevertem be, mert húsz éves elmúltál, épp itt az ideje annak, hogy megtanulj palacsintát sütni. Te leszel az, aki bekeveri a tésztát, szóval akár indíthatsz is a konyhába, hogy előkapj egy nagyobb műanyag tálat – adta ki az utasítást Liz, mire az öccse határozott léptekkel elindult a konyhába. A szőke lány elégedetten követte, aztán sikeresen bele is ütközött az előtte hirtelen megálló Calumba.
– Már csak egyet árulj el nekem, Lizzie. Hol a fenében tartjuk a nagyobb méretű műanyag tálakat? – kérdezte a srác zavarodottan, a fejét vakargatva. Teljesen tanácstalannak tűnt, ahogy elveszve álldogált a konyha közepén, és reményvesztetten pislogott egyik szekrényről a másikra.
– Mondd, Calum. Te ebben a házban laksz? – kérdezte Liz és csalódottan a kezébe temette az arcát, mikor rájött, hogy ez a palacsinta-sütés dolog, talán mégsem lesz annyira könnyű menet, mint ahogy azt elképzelte. Amikor látta, hogy az öccsét igazából ez sem hatotta meg, és még mindig fogalma sincs, hogy hol kéne keresnie azt a tálat, megkönyörülve rajta, adott neki némi segítséget: – Bal alsó szekrény, hátul.
Calum büszke arccal emelte a magasba az emlegetett tálat, mintha csak a Bajnokok Ligája serleget tartaná a kezében, egy dicsőséges 3-0-ra megnyert döntő után.  Óriási precizitással, elégedetten helyezte a tálat a konyhapultra, ám itt elfogyott a tudomány, úgyhogy kérdő pillantással fordult a nővére felé.
– Tojás meg tej a hűtőből! – utasította az öccsét a lány. – A hűtőt megtalálod? – kérdezte pimaszul, félrebiccentett fejjel. Calum nem felelt, csak grimaszolt egyet, és kinyújtotta a nyelvét.
– Ovis kicsi öcsikém – kuncogott fel Liz, miközben összeborzolta öccse gondosan beállított szőke tincseit. A srác csak morgott rá valamit, mert ki nem állhatta, ha a haját piszkálták. Egyedül a nővérétől tűrte el nagy ritkán, hogy a frizuráját birizgálja.
– Üsd a tálba a tojásokat – szólt a szőke lány, miután Calum kipakolta a szükséges dolgokat a hűtőből. – A héjuk nélkül, ha lehet – tette hozzá Liz, csak a biztonság kedvéért, mire Calum ismét nyelvet öltött rá.
– Te is csinálhatod ám – morgolódott durcásan a focista, mire Liz felnevetett.
– Tudod öcskös, én már tudok palacsintát sütni. Te még nem. Vagy éhen halnál, vagy a pizza-mérgezés vinne el, ha egyszer egy egész hétre itt hagynálak – szólt Liz humorosan, és bár tényleg viccből mondta, azért valahol szöget ütött a fejébe a gondolat, hogy tényleg bekövetkezhet az, hogy a munka miatt el kell utazni, akár több hétre is.
– De nem hagynád, hogy ilyen csúnya sorsra jusson az egyetlen, imádott öcsikéd, igaz? – kérdezte Calum szélesen vigyorogva. Már sokkal jobban hasonlított a régi önmagára, mint mikor Liz hazajött. A mosoly az arcán határozottan őszinte volt – és borzasztóan pimasz.
A tojástól ragacsos kezeivel összekócolta nővérét, hogy aztán egy cuppanós puszit nyomjon annak arcára. Nem mondta volna a világért sem, de örült annak, hogy Lizzie felrángatta őt a kanapéról, mert így, ha nem is teljesen, de részben meg tudott feledkezni Kittyről és az általa a szívében hagyott űrről.
– Liszt és cukor – sorolta Liz a további hozzávalókat, újabb fejtörést okozva ezzel az öccsének. Látva Calum tanácstalan arckifejezését, egy nagy sóhaj után már sorolta is, hogy melyik hozzávalót egészen pontosan hol találja meg, a konyhaszekrények kacskaringós rejtekében.
A lánynak fogalma sem volt arról, hogy az öccsének hogyan sikerült mindezt kivitelezni, de mire elkészült a tészta, gyakorlatilag több liszt volt rajtuk és a konyhában szétszórva, mint magában a palacsintában. Calum sunyin vigyorogva szemlélte a maguk körül okozott káoszt, és nagyjából úgy festett, mint egy gonosz macska, akit rajta kaptak azon, hogy feldúlta a lakást.
– Vigyoroghatsz, de te mosogatsz el, és te takarítasz fel magad után – nevetett fel Liz, mire az öccse már egyből kevésbé volt jókedvű. Sőt, valójában kifejezetten kétségbeesettnek tűnt, és a lány elgondolkozott azon, hogy Calum vajon mosogatott-e már élete eddigi húsz évében. De bárhogy törte a fejét, sehogyan se sikerült emlékébe idéznie a képet, hogy a bármennyi idős öccse a mosogatónál állna, és szivaccsal a kezében tányért súrolna.
– Én most megyek, lezuhanyozok, és kimosom a hajamból a három tojást, meg a fél kiló lisztet, amit belekentél – közölte kissé bosszúsan Liz, amitől Calum szája ismét elégedett mosolyba húzódott. Végiggondolta a dolgot, és arra jutott, hogy kifejezetten megérte felforgatni a konyhát, még akkor is, ha neki kell rendet raknia. Egészen biztos volt abban, hogy a nővére soha többé, semmi ilyesmit nem bíz majd rá. Kieszelte hát az ördögi tervet, hogy minden létező konyhai eszközt átrak egy másik szekrénybe, amíg Lizzie a fürdőben szöszmötöl.
Miután a pakolással végzett, szörnyen büszkének érezte magát, noha a konyha még mindig úgy festett, mintha bombát robbantottak volna. Sikeres küldetésétől elégedett mosoly jelent meg az arcán, és így lépett a mosogatóhoz, hogy tisztává varázsolja a tésztakeverés során összekoszolt edényeket.
Tulajdonképpen be kellett látnia, hogy a nővére technikája határozottan eredményesnek bizonyult. Egészen hatékonyan sikerült elterelnie a figyelmét Kittyről, és a mellkasában tátongó keserű ürességről is. Ezt végiggondolva, hirtelen újra a szeme előtt látta a sötéthajú lányt, ahogy bánatos, zöld szemekkel kijelenti, hogy egy másik srácba szerelmes – hónapok óta.
A fájdalom, a csalódottság, amit akkor érzett majdnem újból magával rántotta a maga mély, sötét valójába, az akadályozta csupán meg benne, hogy az éppen törölgetett tányér kicsúszott a kezei közül, és nagyot csattanva tört apró darabokra a padlón. Hangos szitokszavak kíséretében guggolt le, hogy összeszedegesse a szilánkokat, ám a hajdan volt tányér megbosszulta a korábbi kegyetlen bánásmódot, és galád módon végigvágta a focista jobb tenyerét.
Amikor Liz a fürdéstől felfrissülve leballagott a konyhába, nem várt látvány fogadta. Az öccse a helyiség közepén ücsörgött a földön, lisztes és vizes ruhában, vérző tenyérrel, egy szebb napokat is megélt tányér maradványainak társaságában.
– Komolyan, Calum, téged egy percre se lehet magadra hagyni? – sóhajtott fel a lány, de azért odalépett testvéréhez, és felsegítette a földről. A szőke srác kék szemeiben komoly félelem csücsült. Nagyjából úgy nézett ki, mint aki attól tart, bármelyik percben elvérezhet. – Mutasd a kezed! – szólt Liz, kezébe véve az öccse testrészét. Egy gyors, a vágásra vetett pillantás után benyomta a srác kezét a hideg víz alá. – Ne mozdulj, mindjárt visszajövök! – parancsolt rá az öccsére, és elrobogott a fürdőszobában tárolt elsősegélydobozért és egy tiszta törölközőért.
A konyhába visszaérve mindent úgy talált, ahogy hagyott – a szilánkok a földön, az öccse pedig a mosogató mellett, ahogy éppen riadtan szemléli az elvágott kezét. Mosolyogva lépett Calum mellé, gyöngéden megfogta a srác kezét, és elhúzta a vízsugár alól. A törölközőt a kezére tekerte, elzárta a csapot, és elsősegélydobozból elővett gézlapot, sebfertőtlenítőt és közszert. Gondosan kitisztította öccse kezén a vágást, majd alaposan bekötözte.
– Még mindig olyan kis szerencsétlen vagy – mosolyodott el kedvesen Liz. A hangjában nem volt egy csepp rosszindulat sem, és ezt Calum is tudta. Tényleg borzaszóan ügyetlen volt már gyerekkorukban is, egyedül a focipályán brillírozott. Meg az uszodában.
– Menj, öltözz át valamibe, ami kevésbé lisztes, és most meg az arcod, lehetőleg úgy, hogy ne áztasd el a kötésed – adta ki a feladatot, Calum pedig a bekötözött kezével szalutált egyet. Széles és idétlen vigyorral az arcán nyomott egy puszit a nővére arcára, majd felballagott az emeleti szobájába.
Liz elégedetten mosolyogva látott hozzá a keserves kínok közt elkészített palacsintatészta sütésének, miután feltakarította a Calum által hagyott kuplerájt. Büszke volt magára, hogy hellyel-közzel sikerült visszaráznia az öccsét az életbe. Tudta, hogy a neheze még hátra van, de az első lépést már megtette. És köztudott, hogy mindig az első lépés a legnehezebb.

Három palacsintával később Calumnak még mindig nyoma sem volt, csak vízcsobogás és fojtott dudorászás hallatszott az emeletről. Amennyire Liz ki tudta venni, a The Kooks Naive című számát énekelte az öccse, de a fél karját nem merte volna odaadni érte. Calum nem érkezett meg, a csengő viszont megszólalt, így a lány elvigyorodva húzta félre a palacsintasütőt, és jókedvűen ment érkező vendégeik elé.

Megjegyzések

  1. Sziaszia :D
    Tudom, azt mondtam, holnap írok, és normálisat tényleg holnap fogok. De azért azt nem merem megkockáztatni, hogy ne én legyek ennél a novellánál az első kommentelő. :D
    Köszönöm az ajánlást, és a talajtanos nyavalygásod semmi volt az én vizsgaidőszakos szenvedésemhez képest, szóval annyira nem volt nehéz elviselni. :D
    A novella természetesen nagyon tetszett - de ezt amúgy már tudod is -, és holnap akkor bővebben is kifejtem, hogy miért volt ennyire jó (mert nem csak a főszereplő miatt :D). Remélem addigra a második fele is elkészül! :D
    xoxo, L.

    ui: TECCETKÖVIIIIT!!!4!4!!négy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa! :D
      Most, hogy lassan eltelt egy hónap válaszolok is :D Ráértél volna egész nyugodtan amúgy, ahogy látod :D
      Ó, hát az ajánlást bármikor, ki másnak ajánlanám ezeket a borzalmakat? :D
      A második fele már elkészült - már olvastad is - és holnap újra olvashatod, immár a blogon is :D És lelkesen várom, hogy kifejtsd, hogy miért tetszett a novella :D
      Umm, örülök, hogy tetszett, a kövi meg 12 és fél óra múlva jön :D
      Puszi, D.

      Törlés
  2. Sziaa!
    Szóval április ötödikén megígértem, hogy holnap írok. Azt hiszem, kicsit megcsúsztam. xD Mint mindig. De ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy jobb később, mint soha. :D
    Igencsak megkedveltél egy-két Arsenal játékost, de egyet még mindig nem akarsz szeretni… pedig nem mindegy már, hogy eggyel több vagy kevesebb? Az a menőmosolyú megérdemelné a szereteted. :P
    Belevágok a komment érdemi részébe, de előre szólok, hogy be vagyok gyógyszerezve, és zombinak érzem magam, szóval értelmet nem sokat fogsz találni ebben a néhány sorban, amit itt hagyok. :D
    Lizt szeretem, mert nagy becsben tartja a bokacsizmáját. Én is nagy becsben tartom az összes cipőmet, de ami nem a koliban van, azon nem tudom rajta tartani a két szememet. Így esett meg az a szerencsétlenség, hogy Néróka kicsit megcsócsálta az egyik őszi cipőm orrát, meg a fűzőit is lerágicsálta. :( xD
    Calum, a kis drága, egyébként is a kedvencem, de a spanyol foci utálatával még inkább belopta magát a szívembe. Valószínűleg én is csak akkor néznék spanyol kupameccset, ha valami nagy bajom lenne.
    Haha, emlékszem honnan kapta Kitty a nevét. Régi szép idők. :DDDDD Akkor milyen élénk volt az ask életünk. xD Liz helyében azért én végülis megkerestem volna ezt a Kittyt, de minimum felhívtam volna, hogy telefonon leteremtsem és elküldjem a bánatba, amiért ilyen csúnyán összetörte a kedvenc öcsikém kicsi szívét. :D
    Jaj, Szczesny a sorozatfüggőőő! (Olyan, mint te, haha) Én nézném vele meg a tesóddal a Breaking Badet, szóljál már, ha legközelebb maratont tartanak. Beszélek is velük róla, bármiről beszélek velük. :D
    Irigylem Lizt, amiért megvan neki a fél Arsenal száma. Én is szeretném áthívni magamhoz a férjecskémet, tudod, azt a cuki mosolyút. :D
    A kis tanácstalan, konyhai analfabéta Calum nagyon cuki volt, és remélem egyszer tényleg a BL serleget fogja ilyen büszkén felemelni. Amúgy a palacsinta lett volna az utolsó, amivel elkezdtem volna a kistesóm főzőtudományát fejleszteni. De lehet, hogy ez csak azért van, mert én utálok palacsintát sütni. Mindig másra bízom, hogy ácsorogjon a serpenyő fölött órákat, és én inkább csak a tölteléket kenegetem az elkészültekbe. :DD
    Mekkora szemét amúgy ez a Calum, hogy átrendezi a konyhát. Ezért remélem kapni fog a nővérétől, ha az rájön. xDDD
    Na, a végére értem a novellának, lassan a kommentet is be kell fejeznem, méghozzá azzal, hogy hivatalosan is Calum és Liz a kedvenc testvérpárom az egész blogvilágmindenségben, mert kb. minden egyes sorból lehetett érezni, hogy mennyire szeretik egymást és olyan cukiik. :D Már leírtam, de elmondom még egyszer, hogy tetszett nagyon, és még sok hasonlót akarok olvasni (WILSHERE-t). :D
    xoxo, L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :D
      Én meg azóta se válaszoltam még ,szóval igazán ráértél volna a komival :D Most már nincs amúgy olyan, akinek ellenállok, legyőztek xD
      Szegény cipőőő xD Én pont a héten vágtam gallyra a kedvenc sarum, mert abban kezdtem sziklát mászni a kopaszin lefelé.. annyira nem díjazta, úgyhogy felfele már inkább mezítláb mentem, és feldobáltam a cipőimet az ösvényre... zseniális látvány lehetett xD
      Egyszer meg fogok nézetni veled valami spanyol meccset, de komolyaan :D és muszáj lesz végignézned :D az európai szuperkupát kellett volna megnézned, az jó meccs volt :D
      Hát ja, azóta meg semmiii xD ez szomorúúú :D Kittynek elég bánat az, hogy nem lehet egy ilyen jó csávóval mint Calum, felejtse is el inkább, minél előbb :D
      Olyan hááát *-* Ezért vagyunk spanok :D bár Breaking Badet nem nézek xD még vele se :D
      Tudom igen :D Hát figyelj, a csávóm talán tud intézkedni :DD
      Ja, amúgy én se szeretek palacsintát sütni, mert mindig ilyen fogyatékos formájúak lesznek xDD
      Igeen, a Jackes novella azzal kezdődik majd, hogy Liz rájön a turpisságra xD
      Örülök, hogy tetszett, meg hogy Lizék a kedvenc testvérpárod, mert én is imádom őkeeet :D És majd lesz hasonló, lesz Wilshere is :P Köszönöm, hogy írtááál *-*
      puszi, D.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egyedül [Destiel]

Sziasztok! Bár tudom, azt ígértem, legközelebb SP jön már – és tudom, hogy amúgy már azt se hiszitek el, amit kérdezek –, de a következő már tényleg az lesz, de ez közbejött, mert… Nem tudtam elmenni az Odaát 10. évadának eleje mellett, és tegnap a vonaton félig-meddig megszületett ez, a lentebb linkelt zenét hallgatva. Szóval megszületett ez, és már mondom is a részleteket, előtte meg csak annyit, hogy ne utáljatok. Légyszi. x Supernatural, 10. évad körül x angst x szösz, 767 szó x démon!Dean x slash, Destiel x ajánlott zene Egyedül „Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.” /Orson Welles/ Castiel haldoklott. Erőtlenül és gyengén feküdt a lepukkant motelszoba sötét és piszkos sarkában, az omladozó vakolat mellett. Az angyali ereje fogytán volt, olyannyira, hogy tudta, nem hogy napjai, talán órái sincsenek hátra. Nyugtalan volt, és félt. Nem attól,

Szörnyeteg

Sziasztok! Tudom, utoljára karácsonykor volt bármi is a blogon. Tudom, olyan kihalt volt, mint a sivatag, és most sem azért jöttem, hogy ígérgessek (vagy boldog új évet kívánjak, bár azért kívánok). Lesz majd egy bejegyzés a blog sorsáról, ez egészen biztos, de nem tudom megmondani mikor. Egyelőre annyi biztos, hogyha lesz bármim, ami arra érdemes, hogy ide feltöltsem, akkor az felkerül. Egyébként foglalkozok mással – a felhőkastélly al, a Bosszú val, és igen, a Timeless Times szal, még ha ebből ti nem is láttok semmit, azért ez így van. De most nem ezért hoztam ezt a posztot, hanem azért, mert most van valamim, ami megérett arra, hogy felkerüljön ide, ráadásul apropója is van – Vivi szülinapja. Szóval ezúton is boldog szülinapot neked , és értelemszerűen ez a novella – szösz – neki vagyon ajánlva, hiszen szülinapos. Meg hát egyébként is, ki másnak ajánlana az ember lánya egy Antoine Griezmann novellát? A cím ne riasszon el, közel sem arról fog szólni, amiről elsőre gondolnád –

Dalban mondom el

Sziasztok! Eredetileg úgy terveztem, hogy a Látszat után egyből kezdem majd az Azon a nyáront, de aztán... Ember tervez... Eredetileg olyan tervem is volt, hogy csak akkor kezdem el feltölteni az AN-t, ha teljesen kész, de hát ez sem igaz, mindenesetre az első hét, és az utolsó három fejezet megvan a közepéből még hiányzik kicsi, de mostanában csak az Azon a nyáronnal foglalkozok. Meg ezzel , de csak azért, mert ez gonosz Szczesny nem hagyott nyugodni, állandóan szembejöttek a zongorás videói (nem is tudom, kinek köszönhetően... :D), úgyhogy kénytelen voltam írni valamit. De közben szorgalmasan írogattam, írogatom az AN-t is, és jövő héten már tényleg az következik. Az első fejezet, mi már le is vagyon bétázva, és Livi is áldását adta rá. A zenéket tényleg ajánlom, de persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hallgatja-e vagy sem, de van közük a történethez. És a bejegyzési végi videókat is meleg szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. :P Azt hiszem, mást most nem akartam mondani