Ugrás a fő tartalomra

Cetli

Kygo - Habits
Ana magabiztosan, arcán széles mosollyal sétált fel a zürichi színpadra. El sem hitte, hogy itt lehet, hogy azon kevesek közé tartozhat, akik egy All Time Low koncerten a színpadon élhetik meg a Time Bomb jelenséget, és hogy végre hasznát vette a klubtagságának. De ez az öröm is épp hogy csak tompítani tudta a lélekőrlő fájdalmat, ami a szívét nyomta, amióta csak Svájcba menekült. Magányos volt, csalódott és összetört. A múltjában történtek olyan szinten leamortizálták érzelmileg, hogy ténylegesen egy roncsnak érezte magát. Egy csődtömegnek.

Napról napra élt, túlélt, igyekezett átvészelni az éjszakákat, de közben elvesztette a hitét, hogy jobb lehet. Kétségbeesve kutatott valakit, aki mellett kevésbé érzi magát szánalmasnak, aki mellett újra érez valamit. Nem kellett szerelem, abból így huszonnégy évesen is egy életre elege volt már. De a vágy, a vonzalom jól jött volna a görbe estéin. Ugyanis ilyenkor sem voltak érzései – csak kongó üresség ott, ahol érzelmi viharoknak kellett volna dúlnia benne.
A koncert a legjobbkor jött, kitépte őt a rezignáltságból, és legalább egy estére valami mással tudott foglalkozni. Ennek ellenére eltökélten szorongatott a kezében egy aprócska papírcetlit. A neve volt rajta és a telefonszáma, és szándékában állt belecsúsztatni a papírdarabkát Jack Barakat zsebébe. Tekintetét a szélesen vigyorgó gitárosra emelete, aki sötétbarna, felül szőkére melírozott tincseibe túrva éppen a következő dalról beszélt a zürichi közönségnek, akik kitörő lelkesedéssel fogadták a szavait.
A lány gátlásait levetkőzve, felszegett fejjel, a leggyönyörűbb műmosollyal az arcán vonult keresztül a színpadon, hogy a gitáros mellé állhasson, és a kapcsolatukat rögtön megalapozta egy a zenészre vetett pajkos kacsintással. A Jack arcán ülő mosolyból vigyor lett, szemtelen, pimasz vigyor, ahogy elégedetten végigmérte a lányt, egyből belemenve a hazug színjátékba.
Anának nem voltak elvárásai, vagy kényszerképzetei, mikor az első refrén alatt az önbecsülését sutba dobva a cetlit észrevétlenül Jack farzsebébe csúsztatta – olcsó flörtnek álcázva az egészet. Tökéletesen érezte a morális helytelenségét a tettének, és hogy korábban mennyire megvetette volna saját magát emiatt. De szüksége volt rá, ahogy arra is, hogy a régi Anának a legapróbb maradványait is tövestül tépje ki magából.
 Valóban nem akart többet egy éjszakánál egy vonzó zenésszel, aki történetesen épp a kedvenc bandájában játszott. Világáról megfeledkezve táncolt, és arra a négy percre tényleg ott volt testben és lélekben egyaránt, Zürichben. Elszakadt Varsótól, elszakadt egész Lengyelországtól, elszakadt az összetört szívének utolsó szilánkjaitól, és annak a négy percnek az erejéig elvonatkoztatta magát a Tanekhez fűződő immáron reménytelen, meggyötört szerelmétől is.
A gitárszólónál Jack a lány nyakába akasztotta a hangszerét, ami hetek óta először egy őszinte mosolyt varázsolt az arcára. Világosbarna haját a válla felett hátradobva, az orrát egy picit felhúzva nevetett fel a zenész sötétbarna szemeibe, miközben kezeivel sután igyekezett lefogni a húrokat. De ügyetlensége nem számított, Jack a legnagyobb odafigyeléssel irányította ujjait a megfelelő helyzetbe, neki elég volt csak önfeledten pengetnie.
Ahogy megérezte a gitáros mellkasát a hátához simulni, egészen biztossá vált abban, hogy akarja ezt az éjszakát vele. És hosszú idő után ez volt az első tényleges cél az életében, Ana pedig hitt abban, hogy ha ehhez hasonló apró lépésekkel kezdi, akkor idővel majd sikerülhet ismét felépítenie maga köré egy új világot tele emberekkel és álmokkal. De amikor a szám végeztével búcsúzásképp szorosan megölelte Jacket, kékesszürke szemét hosszan az övébe fúrva ballagott le a színpadról, hogy minden olyan legyen, mint előtte. Kilátástalan, magányos és céltalan.
*
Jack Barakat fáradtan nyúlt végig a koncert után a turnébuszon, és a megszokottól eltérően ezúttal csendbe burkolózott. A kezében egy gyűrött papírdarabot forgatott, miközben a homlokát tucatnyi ránc szőtte át. Mérlegelt. Gondolkozott.
– Mi az? – huppant le mellé az együttes énekese, Alex. Arcán szokásához híven széles mosoly ült, ahogyan a cetli felé biccent. Orrnyergét megdörzsölve fordult barátja felé, kíváncsian fürkészve annak szokatlanul komor ábrázatát.
– Egy telefonszám – felelte Jack, és így, hogy kimondta, ha lehet, még jobban összezavarodott.
– Kié? – kérdezett vissza az énekes, immár ő is elkomorodva kissé, de a szokott derű azért a hangjában bujkált.
– Egy lányé. – Alexet zavarta barátja szűkszavúsága, és úgy összességében a reakciója a papírdarabkára. Jacknek máskor be nem állt a szája, és feszt ontotta magából a marhaságokat, széles, letörölhetetlen vigyorral az arcán. Ezzel szemben most komolyan meredt maga elé, és a móka legkisebb szikrája is mérföldekre volt tőle, ez pedig igazán megrémítette az énekest.
– Mióta dilemmázol ennyit egy csaj számán? – Alex komolyan nem értette a helyzetet. Jack máskor kapva kapott az ilyen lehetőségeken, és önként és dalolva vigyorogta be magát minden ajánlkozó lány bugyijába. Még csak meg se kellett erőltetnie magát, és a legkevésbé sem zavarta az, hogy minden éjszakát más városban töltöttek – éppen ez volt a lényeg.
– Nem dilemmázok, csak… – nagyot szusszantott, és reszelősen szívta be ismét a levegőt. – Melltartókat szoktak bedobálni, meg szemtől szembe nyílt ajánlatokat tenni, nem telefonszámokat csempészni a zsebembe. Ez… ez így olyan, mint egy segélykérés. – Jack maga sem igazán tudta, miért rágódik ennyit a dolgon, egyszerűen csak így érezte helyesnek, és túl ritkán cselekedett helyesen ahhoz, hogy emellett most csak úgy elsétáljon.
– Szerintem ne gondold túl, csak hívd fel. Vagy írj neki. Vagy… amit szoktál – ajánlotta végül Alex, ahogyan felállt a Zürich belvárosában cikázó turnébusz kanapéjáról, magára hagyva így a töprengő gitárost, aki továbbra is gondolataiba mélyedve forgatta a cetlit.
*
Mikor Ana meglátta a telefonján a JB aláírású üzenetet, benne egy címmel és egy szobaszámmal, egy pillanatra elbizonytalanodott. Aztán rövid töprengés után legurította az előtte álló vodkát, majd meg sem rezzenve az ital keserű égetésétől, felállt, hogy maga mögött hagyja a füstös, zajos zürichi kocsmát. Etekintetben újra Varsóban érezte magát, mert bár a város összes többi része teljesen más volt, mint a lengyel főváros, ez a kocsma pont ugyanúgy festett, mint az, ahova Tanekkel jártak minden pénteken. Ez pedig kicsit újra feltépte a régi sebeket.
A város utcáin a modern letisztultság keveredett a barokk cifra eleganciájával, és láthatóan a kettő remekül megfért egymás mellett, tökéletesen kiegészítve egymást. Bár a régi Anát sokkal jobban lenyűgözte volna a zürichi látkép, a lány új verziója sem tudta szó nélkül hagyni a látványt.
A hotel 319-es szobája előtt állva megtorpant kissé, és elgondolkozott azon, hogy vajon tényleg jó ötlet volt-e idejönni, de aztán a korábban lehúzott három vodka kellő bátorságot biztosított ahhoz, hogy három szolidat koppintson az ajtón. Innentől pedig már nem volt visszaút, de talán nem is akart visszakozni. Hitte, hogy egy olyan mélypontra ért, ahonnan már csak felfele vezet út, hogy ennél mélyebbre nem süllyedhet sem az önsajnálatban, sem pedig a fájdalomban és a csalódásokban.
Amikor az ajtó kitárult és meglátta Jacket teljes valójában, egy pillanatra elakadt a szava, de aztán rövid úton erőt vett magán, és belépett a helyiségbe. Furcsa helyzet volt, mert eddig soha nem szervezett le így egyéjszakás kalandot. Általában erősen illuminált állapotban szedett össze srácokat bárokban, akiktől még azelőtt lelépett, hogy a Napnak egyáltalán eszébe juthatott volna feljönni. De ezúttal nem a pia miatt volt itt, hanem önmaga miatt. Mert úgy érezte, mindennél jobban szüksége van erre. Nem tudta, pontosan miért, csak annyit, hogy abban a négy percben, míg Jack mellett állt a színpadon, a hamiskás flörttől kísérve, megszűnt a fájdalom, és megszűnt a fölöslegesség-érzet.
Bizonytalan volt kissé azt illetően, hogy vajon be kellene-e mutatkoznia, ám a zenész ezt a helyzetet is megoldotta – szemtelenül bugyiolvasztó mosollyal az arcán a kezét nyújtotta, miközben mély hangon elbúgta a nevét. Nem mintha Ana ne tudta volna már amúgy is, csak szimplán úgy gondolta, az illem így kívánja. És Alex kellően meggyőzte őt arról, hogy ne foglalkozzon semmivel.
Ana elfogadta a felé nyújtott jobbot, és a magabiztosság álarcát magára erőltetve elsusogta a nevét. Nem mintha Jack ne tudta volna már amúgy is az ezerszer átforgatott cetliről, de ez kellett, feszültségoldásnak. Meg az pohár whisky is, amivel a férfi kínálta a fiatal nőt, aki nem restellte elfogadni.
Nem beszéltek sokat, mert Ana számára ennyi héttel később is rémesen fájdalmas lett volna akár csak egyetlen szóval is megemlíteni Taneket. Azt, hogy hogyan hullt a porba egy álomélet reménye, hogy hogyan hullt a porba ő maga. Hogy hogyan zuhant a mélybe az önbecsülése, mikor Tanek az arcába nevetve közölte, van más, épp egy nappal azután, hogy a főnöke közölte, van más. Más, aki fiatalabb, képzettebb, okosabb, csinosabb. Jobb. Minden tekintetben jobb.
De nem is volt szükség beszédre – nem a beszélgetés vágya vitte Anát abba a zürichi hotelszobába, hanem az, hogy mindennél jobban akarta, hogy felejthessen. Hogy kitörölhesse az emlékezetéből a Tanekkel töltött éveket, a szívet tépő fájdalmat, és a magányt. Ez a vágy vitte rá végül arra, hogy kacéran beharapja az alsó ajkát, majd rögtön ezután egy édesen whisky ízű csókban érjen össze a szájuk.
A férfi kezeit Ana vékony derekára helyezte, és Jack csak ekkor realizálta, mennyire rémesen törékeny a kezei közt tartott lány. Felrémlett benne a gondolat, hogy talán nem csupán fizikálisan törékeny, de az agya már túlontúl egy dologra fókuszált ahhoz, hogy ezzel ez másodpercnél tovább foglalkozzon. A lány csupasz derekára apró köröket rajzolt a hüvelykujjával, amitől Ana ajkai finoman elnyíltak, ahogy egy halk sóhaj szökött ki közülük. Jacknek nem is kellett ennél egyértelműbb jelzés, kezei a lány fenekére csúsztak, és mohón belemarkolva húzta magához közelebb, halk nyögéseket csalva elő a világoshajúból.
Ölébe emelte Anát, aki szinte abban a pillanatban meg is szabadította őt a pólójától. Apró kezeit a gitáros hasfalán át a mellkasára simította, onnan pedig a férfi nyakába vezette, a tarkójánál a hajába túrva. Simogatása egyszerre volt édes és kínzóan izgató, ahogyan időnként finoman a körmével is végigszántotta a zenész bőrét. Hátát ívbe feszítve kezdte végigcsókolni Jack felsőtestét, különös figyelmet fordítva a bal válla alatt elterülő tetoválásra. Üdítően új élmény volt ez Tanek hófehér, tintamentes mellkasához képest, de határozottan tetszett neki. Exe gondolata csak feldühítette, és ez a düh vezérelte, mikor szenvedélyesen megszívta a finom bőrt Jack nyakán, ezzel egy időben pedig hátát teljesen homorítva kitolta a fenekét, amire gitáros erőszeretettel markolt rá.
A férgi elégedett, ösztönös morgással adta a lány tudtára, hogy kedvére való, amit csinál. Ujjait a világosbarna tincsekbe fúrta, így irányítva a lány mozgását. Rövid úton megunta aztán a tétlenséget, és fordítva kettejük helyzetén maga alá gyűrte a lányt. A pólója pillanatokkal később már a földön hevert, amit hamarosan a fekete csipkemelltartó is követett. Jack kezei és ajkai bebarangolták a lány egész testét, elfeledtetve vele mindent, amit Lengyelországban hagyott – a fájdalmat, a csalódást, a végeláthatatlan ürességet. Csókjai nyomán pedig nyughatatlan vágy éledt, ami minden érintéssel hevesebben lobogott.
Az ösztöneik vitték őket, azok meztelenítették le őket egymás előtt, és ahogyan a ruhák kerültek le róluk, úgy tűntek el a maszkok Ana arcáról, a védelmi vonalak amelyeket az elmúlt hetekben épített maga köré. Az ösztönök hajszolták őket a mámor felé, ami a lány számára kicsit a megváltást is jelentette.
Izzadt testek simultak össze, és az élvezet nyögései visszhangzottak a szoba falai közt. A lány körmei szántották a zenész hátát, a férfi kezei markolták a világos hajút, ahol csak érték. A Jack által elsuttogott szavak visszahozták Anát az életbe, mert azt éreztették vele, hogy ő is kell valakinek, hogy jó valamiben, még ha csupán egy éjszakáról volt is szó.
A lepedő gyűrötten hevert a pihegő, kielégült testük alatt a lányban pedig hosszú idő után először merült fel a maradás gondolta. De mennie kellett, vagy legalábbis mennie kellett volna, Jack azonban békésen szuszogva átdobta a derekán a karját, és rövidesen ő maga is elszenderült – hetek óta először könnyek nélkül, de talán újra álmokkal.
*
A kelő nappal mászott ki a zenész ágyából, és sietve magára kapta a ruháit, de ezúttal nem a szégyen miatt iparkodott. Nem érezte úgy, hogy lenne szégyellni valója – mert végre újra voltak érzései, és ezért egyedül Jacknek lehetett hálás. Épp ezért úgy gondolta, megérdemli azt, hogy ne verje fel álmából.
A szállodából kifelé tartva elgondolkozott azon, hogy ha egyszer életrajzi regény írásba fogna, mindenképp bele kellene vennie a történetbe, hogy Jack Barakat segítségével tudott továbblépni egy nyomorúságos szakításon. Tulajdonképpen egy mókás anekdota kerekedhetett volna a történtekből, de az egész lélektanilag túlontúl fontos szereppel bírt Ana életében ahhoz, hogy egyszerű, sör melletti sztorivá redukálja.
A fejét megrázva szállt be egy taxiba, hogy a vasútállomásra vitesse magát. Itt volt az ideje annak, hogy továbbálljon, és ezzel együtt tovább is lépjen. Hogy új életet kezdjen. Nem volt biztos benne, hogy Jack valaminek a végét, vagy valaminek a kezdetét jelentette-e, egészen addig, míg az állomáson állva, apróért nem kezdett kutatni a pulcsija zsebében. A kezébe akadt ugyanis egy papírfecni, amiről egész biztosan tudta, hogy nem ő tette oda.
A papírt széthajtva arcára mosoly telepedett, és már tudta, hogy ez egy kezdet volt. Feltehetőleg egy ragyogó barátság kezdete. A cetlin ugyanis kacska, fekete betűkkel állt az üzenet: „Ha beszélni szeretnél, hívj”. És egy telefonszám.  

Megjegyzések

  1. Sziaa!

    Írok ide, mert most olyan kommentelős kedvem van. Bár szokás szerint valószínűleg a novellához totál nem illő, komolytalan valami lesz, de hátha örülsz majd egy kicsit.

    Szóval, amikor kitaláltad ezt az ötletet, akkor nem egészen ilyet képzeltem el (?), de végülis tetszik a megvalósítás, szóval mindegy. (Jó, amúgy igazából valami szellemes, vicces, perverz megjegyzést végig hiányoltam Jacktől, na, ezt nem tagadhatom)

    Engem is felhívhatnának ám a Time-Bomb közben a színpadra, csak én nem Jack zsebébe csempésznék cetlit, hanem Alexébe. És ha írna nekem egy szobaszámot, visszaüzenném, hogy farmering legyen rajta. :'D

    (néha dumálok facebookon, és amikor vissza akarok térni ide, hogy írjam tovább ezt a nyomiságot, véletlenül mindig a Szalaifejléces blogra kattintok xD)

    Azt hiszem Anával azért nem tudok együttérezni, és átérezni a lélekőrlő fájdalmát, mert én - vele ellentétben - egy csomó mindenre csak rálegyintek, öt percnél többet nem szomorkodok rajta, és elég félvállról veszem a dolgokat. Plusz megvannak a kis dolgaim, amikkel le tudom vezetni a feszültséget, hogy ne süllyedjek bele az önsajnálat legmélyebb bugyraiba xD

    Na, figyelj, ha elémtennék ezt a mondatrészt: "Tökéletesen érezte a morális helytelenségét a tettének" így, meg ezen kívül még háromféleképpen, és nekem ki kéne találnom, melyiket írtad te, gondolkodás nélkül böknék rá erre. Pont az ilyenek miatt nem merek néha kommentet se írni amúgy, mert olyan komolytalannak érzem magam, és tudom, hogy ilyenekhez valami nagy bölcs, tökéletesen megfogalmazott, épkézláb értelmes mondatokból álló komment illene, én meg idedobok egy ilyet.. xD

    Mmm, Alex mosolya nagyon itt van a szemem előtt *-* (látod, szól valamiről a novella, én meg itt Alex mosolyán olvadozok, meg azon, hogy közben énekli a fülembe, hogy "I'm a cliché in a song")

    Jack azt hiszem nem ivott elég alkoholt a koncert előtt meg után, hogy ilyen jófiú és itt problémázik egy telefonszám miatt. :D

    Jajj, a JB aláírásról eszembe jutott, hogy kiírta egyszer twitterre, hogy fél, hogy a Bieber fanok megpróbálják majd megölni, mert ő a jóképűbb JB xDDDD

    Na, innentől kezdve amúgy már fokozottan tetszett a novella (bár a párbeszédeket hiányoltam az egészből, de hmmm, ezt meg se merem már jegyezni).

    Kérdés a végét illetően: lesz-e ennek egy vicces-vidám folytatása? xD

    Najó, befejeztem.
    xoxo, L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!

      Hát így 4 hónappal később csak sikerült ideérnem, mert már veszettül untam a függvényeket, de minden máshoz zokni az agyam szóval sok értelemre ne számíts xD

      Mindig örülök, ha kommentelsz, akkor is ha komolytalan, meg akkor is örülnék, ha valami mélyen megalapozott komoly kritikát hoznál arról, hogy miért szar minden amit csinálok - jó, utóbbi esetben lehet, hogy annyira nem örülnék xD

      Jack szellemes meg vicces meg perverz megszólalásaival tele van az SP, még úgy is, hogy egy csomó mindent átadok más szájába, és próbálom nevelni, de hát látod, hogy nem hallgat rám xD Ez most itt egy ilyen Jack (mellesleg valami ilyet én is hiányoltam tőle. Igen, tudom, gondolkoztam már azon, hogy vannak-e skizofrén hajlamaim. xD)

      Farmering, de CSAK farmering, mi? :'D

      Én meg azért tudok ilyen nyomasztó - nyomasztó lett? én annak éreztem. - szomorú, és depresszív kis izéket írni, mert én viszont mindenen hosszan rágódok. minden. apró. kis szarságon. Ami amúgy rettenet idegesítő. xD Kis feszkóoldó dolgaim nekem is vannak - Julio a legnagyobb ♥ (aki még mindig a gitárom. istenem, annyira félek, hogy amikor arról beszélek emberek között, hogy Bazsika megint összekarmolta a karomat, meg hogy ha hazaérek játszok Julión, félreértik, és valami beteg, perverz idiótának gondolnak, pedig csak egy macskám meg egy gitárom van, akiket Balázsnak és Julionak hívnak xD)

      De merj nyugodtan, mert látod, rajtad kívül nem mer senki, néha te se, én meg itt maradok, és azt hiszem, nem azért nem mer írni senki, mert jó, hanem épp ellenkezőleg. xD Én a komolytalan kommentjeidet is szeretem, sőt, hirtelen azt se tudom, mihez kezdenék, ha idetolnál nekem valami nagyon komoly izét xD

      Látod, TE IS Biebert idézed meg itt a komment szeksönben, és még megsértődsz hogy Bieber fannak hívlak xD

      Nálam nem működik az hogy párbeszéd is meg leírás is xD Ezekben a novellákban csak leírás van, az SP-ben csak párbeszéd xD és így ki van egyenlítődve a mérleg xD

      Fogalmam sincs, hogy lesz-e vicces-vidám folytatása, de több, mint valószínű, hogy nem. Vicces-vidámnak ott az SP, azt igyekszem nem eltolni indokolatlan dráma irányba xD

      Najó, én is.
      puszi, D.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szilánkok [Scorlily]

Végre megérkezett az a Scorlily fanfic, amiről olyan sokat beszéltem már – itt a blogon talán annyit nem, de akik követnek ask-on (és bár off, de hé, ha még nem követtek, tegyétek meg, mert azon kívül, hogy szeretek sorozatokon/színészeken nyáladzani, szoktam részleteket posztolgatni, meg fejleményekről írogatni), azok láthatták már, hogy egy időben másról se beszéltem, csak „A Scorlily fanficről”. Nos, ez volna az. De mielőtt a lényegre – azaz a novellára – térnék, van még egy dolog, amiről akarok csacsogni. Szóval megintcsak az askomra utalgatnék – látjátok? mondtam, hogy tele van hasznos infóval –, emlegetek ott már egy „karácsonyi megaprojektet”, meg posztolgattam karácsonyi képeket, amiket nyilván senki nem tud hova tenni. De egyrészt nagyjából köztudott rólam, hogy a karácsony a legkedvencebb ünnepem, másrészt nálam a karácsonyi időszak az októberrel kezdődik. És mivel az október elkezdődött, én már tematikusan tartok karácsonyi zenés napokat (volt már Michael Buble féle, meg két…

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…