Haaave you met Jessie?

[luke hemmings fanfic]

Eeez itten csak egy kis semmiség, amit a röpke pillant szült, és amit meglehet, hogy követni fog még úgy három hasonló. Egy humoros kis semmiség, amit csendben itt hagyok nektek, és remélem lesz olyan, akinek tetszik. Remélem van olyan köztetek, aki szereti Luke Hemmingst – kicsit elszakadva a Muke-fangirlségemtől, a szöszi most csajozni fog. Vagy legalábbis próbál. Vagy csak hagyja magát felszedni. Anyway, jó szórakozást *mondta az értelmi szerző, majd ledobta a bombát, és jó messzire eloldalgott a blog közeléből*

Haaave you met Jessie?

Luke Hemmings magányosan kortyolgatta az italát egy sidney-i bárban. Eldugott kis hely volt, viszonylag kevés emberrel, jó zenével, és remek sörrel. Pont ideális arra, hogy a barátaival – akik mellesleg zenésztársai is – beüljön valahova egy lazulós péntek estén. Csak a program sokkal kevésbé tűnt mókásnak úgy, hogy immár huszonhét perce várta, hogy az emlegetett barátok betoppanjanak. Huszonhét perc alatt már mindhárom jómadár nevét szörnyű átkokba foglalta.

Forgatta a pultra dobott telefonját, meg a szemét, ahogyan az órája ismét ugrott egy percet. A baseball sapka alól kilógó kócos szőke tincsekkel, a durcás, dühös tekintettel, és a pingvines pólójával egészen úgy nézett ki, mint egy az óvodából szabadult ötéves. Csak a sör zavart bele egy kicsit a képbe, ami helyett ideális esetben kakaónak lett volna a helye.

A pulttól néhány asztallal távolabb két lány ült, élénk beszélgetésbe bonyolódva a „pingvin-pólós cuki szösziről”. A barnahajú egyre csak a fejét ingatta, míg vörös barátnője széles, kaján vigyorral az arcán győzködte. Vagy legalábbis próbálta meggyőzni az igazáról, a leghasznosabb módszerrel – megpróbálta túlkiabálni a megadás küszöbén álló lányt.

– Nem fogok odamenni hozzá – jelentette ki kategorikusan a barna, bár már maga sem volt biztos az állításában.

– Odamegyek veled. Játszok kerítőt – sóhajtott fel a vörös, mintha legalábbis egy csillagot készülne lehozni barátosnéjének az égből, és a feladat súlya nyomasztóan nehezedne a vállára. Holott a pillantása elárulta, hogy alig várja, hogy kerítőt játszhasson. Sőt, tulajdonképpen egész este erre várt. – Na, hajtsd le azt a két felest, és induljunk.

– Nem lenne elég csak az egyik? – pillantott reménykedve a barátnőjére, aki csak megingatta a fejét, és a poharakban aranyló tequila felé. – Utállak, Trix. – Egy őszintén fájdalmas, szívszaggató sóhaj után aztán óriási áldozatot hozva lehúzta az egyik tequilát, elszopogatta a narancsot, majd egy csipetnyi fahéj után a másodikat is utána küldte.

– Na, indulhatunk – vigyorodott el Trixie, felállva az asztaltól, megigazítva a farmer minijét, felrángatva a tequilák miatt fintorgó barátnőjét is. Egy lépést hátrébb lépve megszemlélte a lányra aggatott, általa kiválasztott ruhákat, elégedetten bólintott, majd annak reményében, hogy a barnahajú követi, megindult a pultnál üldögélő szöszi irányába.

Trixie hetek óta azon ügyködött már, hogy végre bepasiztassa a barátnőjét, miután kirángatta a hosszú hónapokon át tartó sebnyalogatásból, ez utóbbi, pedig a vörös hajú lánytól is óriási áldozatokat követelt. Szembemenve minden elvével, vanília fagyit zabálva hallgathatta végig, hogy Carter tulajdonképpen mekkora rohadék is – amivel egyébként nem tudott volna jobban egyetérteni, de azért mégis –, miközben a háttérben lágyan, halkan, épp úgy, hogy egy életre az agyába égődjön, szólt a Backstreet Boys. Ráadásul tucatnyi romantikus, tizenkettő-egy-tucat vígjátékot is végig kellett szenvednie, nem is beszélve arról a másfél évadnyi, vallatásra is alkalmas Szívek szállodájáról. Amit a leborzasztóbb dolognak élt meg, az az volt, hogy a végére maga is kezdte élvezni Rory és Lorelai kalandjait.

Az elmúlt hetekben már sikerült a lányt elrángatnia magával ide-oda, és bár árgus szemekkel fürkészték a pasikat, de barátnőjének mindig, mindegyikre akadt valami kifogása. A pultnál ülő pingvines szőke volt az első, akit nem utasított el élből, így Trix kapva kapott az alkalmon, hogy megismertesse egymással ezt a kettőt.

– Hello! Iiiismered Jessie-t? – rántotta maga mellé a barnahajú lányt, miközben megkocogtatta a szőke vállát. Egy fél lépés hátrébb lépett, és maga elé húzta barátnőjét, ő pedig óvatosan kihátrált a képből.

– Szia, Jessie. Evans. – nyújtotta zavartan a kezét a szőke srác felé, aki Trix bemutatását hallva, szélesen elvigyorodott.

– Luke. Hemmings – tette hozzá utólag, néhány másodperc csúszással a vezetéknevét. – Meghívhatlak valamire? Sör? Vagy valami tömény?

– Trix most küldetett le velem két tequilát, szóval egyelőre csak valami olyat szeretnék, amitől kicsit kitisztul a látásom, meg elmúlik a maró érzés a torkomban. – A szőke jóízűen felnevetett, és kikért egy nagy pohár vizet a lánynak.

– Köszönöm, életet mentettél vele – szólt Jessie, miután három óriásit kortyolt a vizéből. – És, mi járatban erre?

– A barátaim várom, akik a pontosság mintapéldányai, és még csak – nyomta meg a telefonját, hogy lássa az időt – harminchat perce késnek.

– Aucs, az már szerintem is illetlenség. Pedig a késések koronázatlan királynője áll előtted – mosolyodott el a lány pajkosan, Luke vakítóan kék szemébe nézve.

– Kezet foghatnál Mikeyékkal, ha itt lennének. – A fiú csak megforgatta a szemét, de a szája sarkában ülő gödröcskék mosoly nyomait sejtették.

– A barátnőd sűrűn játszik kerítőt filmes, sorozatos dumákkal? – vetett fel egy új témát.

– Nem mondhatnám, mert az Így jártam anyátokkal az egyetlen sorozat amit végignézett, a filmes műveltsége pedig kimerül akciófilmekben. És amennyire én tudom, se a Die Hard, se a Blöff, se a Halálos iramban nem bővelkedik ismerkedős szövegekkel.

– Miért, a „Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins... LONDON!” szerintem kifejezetten üdítő szöveg lehet megszólítani valakit.

– Ja, igen, vagy kicsit se lenne para azzal nyitni, hogy „Nekem nincsenek barátaim, nekem családom van!” Amúgy a nevem Jessie, iszunk valamit? – Luke hátravetett fejjel, hangosan és jóízűen felkacagott, ami a lányt is széles vigyorgásra sarkallta. Már a legkevésbé sem bánta, hogy Trixie iderángatta. Azt se, hogy a bárba eljött, azt pedig még kevésbé, hogy Luke-hoz idehozta.

– Engem lenyűgözne – vigyorgott a fiú, kicsit megdobogtatva Jessie vaníliafagyival telt szívét. Reagálnia azonban már nem volt lehetősége, mert a kocsma ajtaján betódult egy háromfős, hangos, feltűnő fiútársaság, akik rögvest a pult felé vették az irányt.

– Gratulálok srácok, sikerült egyéni csúcsot döntenetek, negyvenkilenc perccel – mosolygott Luke a srácokra.

– Ahogy látom nem unatkoztál, szóval egy rossz szavad nem lehet – vigyorodott el a fiú, aki piros hajkoronát viselt a fején. – Michael Clifford – nyújtott kezet a lánynak.

– Jessie, de a világért nem akarom zavarni a pasis kis összeröffenésetek, szóval én most visszasunnyogok a feltehetően őrültmód vigyorgó barátnőmhöz – csúszott le a barnahajú a bárszékről.

– Várj, megadod a számod? – kérdezte Luke, nagyot nyelve, magában azon imádkozva, hogy nehogy a haverjai valami olyat mondjanak, amivel lejáratják őt Jessie előtt, elvágva ezzel minden esélyét. – Tudod, arra az esetre, hogy ha újabb akciófilmes ismerkedős-szöveg jutna az eszembe, legyen kivel megosztani – vigyorgott a szöszi annyi foggal, hogy annál többet mutatni már anatómiai képtelenség lett volna.

– Csak a kérdésre nemet mondtam volna, de a kiegészítés miatt megérdemled. Mókás srác vagy, Luke Hemmings. – A srác csak megvonta a vállát, amolyan „mit tehetnék, isteni adottság” módon, és a lány felé nyújtotta a telefonját.

– Mi a garancia, hogy nem lépek le a telóddal? – kérdezte a lány, feloldva a kijelző zárat.

– Úgyis rég hagytam már el – vonta meg a vállát Luke ismét, lopva a csendben, vigyorogva figyelő barátaira pillantva. Továbbra is bízott, hogy semmi elszólásuk nem lesz.

– Ugyan, ha a fejed nem lenne a helyén, azt is elhagynád – vigyorgott a fiúra a társaságukban levő másik szőke, akinek olyan mosolya volt, mint egy ötévesnek. Illett Luke korábbi óvodás durcásságához, végtére is hasonló érettségű emberek könnyen kötnek barátságot.

Jessie szolidan felnevetve nyújtotta vissza a telefont, benne a számával. – Aztán el ne hagyd addig, amíg le nem beszélünk egy időpontot – kacsintott a srácra.

– Úgy lesz – bólintott vigyorogva a szőke. – Várj, ez komoly? Jessie „TedMosby” Evans?

– Hogy biztosan tudd, melyik Jessie Evanst kell felhívnod – mosolygott szélesen Luke-ra. – További jó szórakozást srácok! – búcsúzott, majd visszasétált a vigyorgó Trixie-hez.

– Na, ugye, hogy megérte odamenni? – kérdezte a vörös lány, mindent tudó mosollyal az arcán.

– Nem akarom hallani, hogy megmondtad. De igen, megérte. Ennek örömére pedig meghívhatsz valamire – vágódott le az asztal túloldalára Jessie.

– És mit innál?

– Tökmindegy, csak ne tequilát.