[luke hemmings fanfic]
Eeez itten csak egy kis
semmiség, amit a röpke pillant szült, és amit meglehet, hogy követni fog még
úgy három hasonló. Egy humoros kis semmiség, amit csendben itt hagyok nektek,
és remélem lesz olyan, akinek tetszik. Remélem van olyan köztetek, aki szereti
Luke Hemmingst – kicsit elszakadva a Muke-fangirlségemtől, a szöszi most csajozni
fog. Vagy legalábbis próbál. Vagy csak hagyja magát felszedni. Anyway, jó
szórakozást *mondta az értelmi szerző, majd ledobta a bombát, és jó messzire
eloldalgott a blog közeléből*
Haaave you met
Jessie?
Luke Hemmings magányosan
kortyolgatta az italát egy sidney-i bárban. Eldugott kis hely volt, viszonylag
kevés emberrel, jó zenével, és remek sörrel. Pont ideális arra, hogy a
barátaival – akik mellesleg zenésztársai is – beüljön valahova egy lazulós
péntek estén. Csak a program sokkal kevésbé tűnt mókásnak úgy, hogy immár
huszonhét perce várta, hogy az emlegetett barátok betoppanjanak. Huszonhét perc
alatt már mindhárom jómadár nevét szörnyű átkokba foglalta.
Forgatta a pultra dobott
telefonját, meg a szemét, ahogyan az órája ismét ugrott egy percet. A baseball
sapka alól kilógó kócos szőke tincsekkel, a durcás, dühös tekintettel, és a
pingvines pólójával egészen úgy nézett ki, mint egy az óvodából szabadult
ötéves. Csak a sör zavart bele egy kicsit a képbe, ami helyett ideális esetben
kakaónak lett volna a helye.
A pulttól néhány
asztallal távolabb két lány ült, élénk beszélgetésbe bonyolódva a
„pingvin-pólós cuki szösziről”. A barnahajú egyre csak a fejét ingatta, míg
vörös barátnője széles, kaján vigyorral az arcán győzködte. Vagy legalábbis
próbálta meggyőzni az igazáról, a leghasznosabb módszerrel – megpróbálta
túlkiabálni a megadás küszöbén álló lányt.
– Nem fogok odamenni
hozzá – jelentette ki kategorikusan a barna, bár már maga sem volt biztos az
állításában.
– Odamegyek veled.
Játszok kerítőt – sóhajtott fel a vörös, mintha legalábbis egy csillagot
készülne lehozni barátosnéjének az égből, és a feladat súlya nyomasztóan
nehezedne a vállára. Holott a pillantása elárulta, hogy alig várja, hogy
kerítőt játszhasson. Sőt, tulajdonképpen egész este erre várt. – Na, hajtsd le
azt a két felest, és induljunk.
– Nem lenne elég csak az
egyik? – pillantott reménykedve a barátnőjére, aki csak megingatta a fejét, és
a poharakban aranyló tequila felé. – Utállak, Trix. – Egy őszintén fájdalmas,
szívszaggató sóhaj után aztán óriási áldozatot hozva lehúzta az egyik tequilát,
elszopogatta a narancsot, majd egy csipetnyi fahéj után a másodikat is utána
küldte.
– Na, indulhatunk –
vigyorodott el Trixie, felállva az asztaltól, megigazítva a farmer minijét,
felrángatva a tequilák miatt fintorgó barátnőjét is. Egy lépést hátrébb lépve
megszemlélte a lányra aggatott, általa kiválasztott ruhákat, elégedetten
bólintott, majd annak reményében, hogy a barnahajú követi, megindult a pultnál
üldögélő szöszi irányába.
Trixie hetek óta azon
ügyködött már, hogy végre bepasiztassa a barátnőjét, miután kirángatta a hosszú
hónapokon át tartó sebnyalogatásból, ez utóbbi, pedig a vörös hajú lánytól is
óriási áldozatokat követelt. Szembemenve minden elvével, vanília fagyit zabálva
hallgathatta végig, hogy Carter tulajdonképpen mekkora rohadék is – amivel
egyébként nem tudott volna jobban egyetérteni, de azért mégis –, miközben a
háttérben lágyan, halkan, épp úgy, hogy egy életre az agyába égődjön, szólt a Backstreet Boys. Ráadásul tucatnyi
romantikus, tizenkettő-egy-tucat vígjátékot is végig kellett szenvednie, nem is
beszélve arról a másfél évadnyi, vallatásra is alkalmas Szívek szállodájáról. Amit a leborzasztóbb dolognak élt meg, az az
volt, hogy a végére maga is kezdte élvezni Rory és Lorelai kalandjait.
Az elmúlt hetekben már
sikerült a lányt elrángatnia magával ide-oda, és bár árgus szemekkel fürkészték
a pasikat, de barátnőjének mindig, mindegyikre akadt valami kifogása. A pultnál
ülő pingvines szőke volt az első, akit nem utasított el élből, így Trix kapva
kapott az alkalmon, hogy megismertesse egymással ezt a kettőt.
– Hello! Iiiismered
Jessie-t? – rántotta maga mellé a barnahajú lányt, miközben megkocogtatta a
szőke vállát. Egy fél lépés hátrébb lépett, és maga elé húzta barátnőjét, ő
pedig óvatosan kihátrált a képből.
– Szia, Jessie. Evans. –
nyújtotta zavartan a kezét a szőke srác felé, aki Trix bemutatását hallva,
szélesen elvigyorodott.
– Luke. Hemmings – tette
hozzá utólag, néhány másodperc csúszással a vezetéknevét. – Meghívhatlak
valamire? Sör? Vagy valami tömény?
– Trix most küldetett le
velem két tequilát, szóval egyelőre csak valami olyat szeretnék, amitől kicsit
kitisztul a látásom, meg elmúlik a maró érzés a torkomban. – A szőke jóízűen
felnevetett, és kikért egy nagy pohár vizet a lánynak.
– Köszönöm, életet
mentettél vele – szólt Jessie, miután három óriásit kortyolt a vizéből. – És,
mi járatban erre?
– A barátaim várom, akik
a pontosság mintapéldányai, és még csak – nyomta meg a telefonját, hogy lássa
az időt – harminchat perce késnek.
– Aucs, az már szerintem
is illetlenség. Pedig a késések koronázatlan királynője áll előtted –
mosolyodott el a lány pajkosan, Luke vakítóan kék szemébe nézve.
– Kezet foghatnál
Mikeyékkal, ha itt lennének. – A fiú csak megforgatta a szemét, de a szája
sarkában ülő gödröcskék mosoly nyomait sejtették.
– A barátnőd sűrűn
játszik kerítőt filmes, sorozatos dumákkal? – vetett fel egy új témát.
– Nem mondhatnám, mert az
Így jártam anyátokkal az egyetlen
sorozat amit végignézett, a filmes műveltsége pedig kimerül akciófilmekben. És
amennyire én tudom, se a Die Hard, se
a Blöff, se a Halálos iramban nem bővelkedik ismerkedős szövegekkel.
– Miért, a „Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz
kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins... LONDON!” szerintem
kifejezetten üdítő szöveg lehet megszólítani valakit.
– Ja, igen, vagy kicsit
se lenne para azzal nyitni, hogy „Nekem
nincsenek barátaim, nekem családom van!” Amúgy a nevem Jessie, iszunk
valamit? – Luke hátravetett fejjel, hangosan és jóízűen felkacagott, ami a
lányt is széles vigyorgásra sarkallta. Már a legkevésbé sem bánta, hogy Trixie
iderángatta. Azt se, hogy a bárba eljött, azt pedig még kevésbé, hogy Luke-hoz
idehozta.
– Engem lenyűgözne –
vigyorgott a fiú, kicsit megdobogtatva Jessie vaníliafagyival telt szívét.
Reagálnia azonban már nem volt lehetősége, mert a kocsma ajtaján betódult egy
háromfős, hangos, feltűnő fiútársaság, akik rögvest a pult felé vették az irányt.
– Gratulálok srácok,
sikerült egyéni csúcsot döntenetek, negyvenkilenc perccel – mosolygott Luke a
srácokra.
– Ahogy látom nem
unatkoztál, szóval egy rossz szavad nem lehet – vigyorodott el a fiú, aki piros
hajkoronát viselt a fején. – Michael Clifford – nyújtott kezet a lánynak.
– Jessie, de a világért
nem akarom zavarni a pasis kis összeröffenésetek, szóval én most
visszasunnyogok a feltehetően őrültmód vigyorgó barátnőmhöz – csúszott le a
barnahajú a bárszékről.
– Várj, megadod a számod?
– kérdezte Luke, nagyot nyelve, magában azon imádkozva, hogy nehogy a haverjai
valami olyat mondjanak, amivel lejáratják őt Jessie előtt, elvágva ezzel minden
esélyét. – Tudod, arra az esetre, hogy ha újabb akciófilmes ismerkedős-szöveg
jutna az eszembe, legyen kivel megosztani – vigyorgott a szöszi annyi foggal,
hogy annál többet mutatni már anatómiai képtelenség lett volna.
– Csak a kérdésre nemet
mondtam volna, de a kiegészítés miatt megérdemled. Mókás srác vagy, Luke
Hemmings. – A srác csak megvonta a vállát, amolyan „mit tehetnék, isteni
adottság” módon, és a lány felé nyújtotta a telefonját.
– Mi a garancia, hogy nem
lépek le a telóddal? – kérdezte a lány, feloldva a kijelző zárat.
– Úgyis rég hagytam már
el – vonta meg a vállát Luke ismét, lopva a csendben, vigyorogva figyelő
barátaira pillantva. Továbbra is bízott, hogy semmi elszólásuk nem lesz.
– Ugyan, ha a fejed nem
lenne a helyén, azt is elhagynád – vigyorgott a fiúra a társaságukban levő
másik szőke, akinek olyan mosolya volt, mint egy ötévesnek. Illett Luke korábbi
óvodás durcásságához, végtére is hasonló érettségű emberek könnyen kötnek
barátságot.
Jessie szolidan
felnevetve nyújtotta vissza a telefont, benne a számával. – Aztán el ne hagyd
addig, amíg le nem beszélünk egy időpontot – kacsintott a srácra.
– Úgy lesz – bólintott
vigyorogva a szőke. – Várj, ez komoly? Jessie „TedMosby” Evans?
– Hogy biztosan tudd,
melyik Jessie Evanst kell felhívnod – mosolygott szélesen Luke-ra. – További jó
szórakozást srácok! – búcsúzott, majd visszasétált a vigyorgó Trixie-hez.
– Na, ugye, hogy megérte
odamenni? – kérdezte a vörös lány, mindent tudó mosollyal az arcán.
– Nem akarom hallani,
hogy megmondtad. De igen, megérte. Ennek örömére pedig meghívhatsz valamire –
vágódott le az asztal túloldalára Jessie.
– És mit innál?
– Tökmindegy, csak ne
tequilát.
Zseniális! Ültem a kocsiban, vártam, olvastam, s hangosan röhögtem...
VálaszTörlés😂😅😉
Jajj, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, és hogy sikerült megnevettetnem téged :D Köszönöm, hogy írtál :)
Törléspuszi, D.