Sziasztok!
Noha
tegnap volt Látszat, ma újra jelentkezem. Nem, nem azért mert idő közben
villámsebesen elkészült az AN, sajnos még nem úgy állunk, de már közel a cél.
Ezúttal egy rövidke kis szösszenettel érkeztem, aminek Lukas Podolski a
főszereplője. Egy klasszikus hurt/comfort semmiségről van itt szó, ami tényleg
semmiség, csupán 880 szó lett. A novellát nagyon-nagyon sok szeretettel
szeretném ajánlani Livinek, névnapja alkalmából, meg mert, most őszintén,
ki másnak lehetne ajánlani egy Podolski novellát (Bastin kívül :D)? :D Szóval
nagyon boldog névnapot, és remélem tetszeni fog ez a kis valami. :) És Lukas is
boldog névnapot kíván! :D A bevezető most ennyi, mielőtt többet írnék, mint
maga a one-shot.
Jó
olvasást!
Együtt megoldjuk
Olivia Pinkins
gondterhelten rontott be barátja londoni lakásába. Noha nem éltek együtt, de
volt kulcsuk egymáshoz, vészhelyzet esetére. Ez pedig minden kétséget kizáróan
egy vészhelyzet volt. A huszonhárom éves lány, úgy érezte, hogy a világa darabjaira
hullott, hogy az egész addigi élete csupán szemfényvesztés és ámítás volt. A
boldog gyerekkor emlékei másodpercek alatt illantak a semmibe, mikor a szülei
közölték vele a döntésüket.
A lány egy riadt őzike
pillantásával vizslatta a londoni lakás nappalijában ülő focistát. A csatár
egészen addig a TV-t figyelte, ám barátnője érkezésére felkapta a fejét. Nem
számított Livre, hiszen csak estére beszéltek meg találkozót, akkor is a
lányhoz. Lukas zavaradottan pillantott a barnahajú lányra, akiről sütött a
kétségbeesés. A bájos arcon gondterheltség jeleit látta, a barna szempár pedig
rémülten kereste a csatár tekintetét.
– Minden oké? – kérdezte Lukas
óvatosan a lány elé sétálva.
– Nem – rázta meg a fejét
kétségbeesetten Olivia, mire Lukas mesés, kék szemei aggódva kezdték vizslatni.
– De mosolyogj rám, ölelj meg, és mondd, hogy minden rendben lesz – kérte a
lány gyermeki hangsúllyal. Valójában úgy is érezte magát, mint egy elveszett kisgyerek,
csak őt nem a világ akarta elnyelni, hanem a kegyetlen hirtelenséggel vállára
zuhanó ádáz problémák. Egészen pontosan egy, ami a chelmsfordi családi
birtoktól egészen a focista londoni lakásáig kergette őt.
Olivia félt, rettegett,
hogy mindaz, amit eddig biztos háttérnek gondolt, hirtelen tovatűnhet a
semmibe. Ráadásul váratlanul érte hír, hiszen semmi előjelét nem látta. Ő
szentül hitte, hogy a szülei huszonöt év után is töretlenül boldogok együtt,
így a tény, hogy a chelmsfordi birtok valójában hetek, hónapok óta háború
sújtotta övezet, úgy érte, mintha valóban egy bombát robbantottak volna
mellette. Úgy érezte, atomjaira hullik az élete, és ezzel együtt ő maga is.
De Lukas… Lukas volt a
béke, a megnyugvás szigete. Az a biztos pont, amire mindig is vágyott, ha a
jövőbe pillantva végiggondolt az életén. A férfi őszinte mosolya boldoggá
tette, az olykor gyermeki lelkesedéssel szikrázó szemei megnevetették, a
biztonságot nyújtó, gyengéd ölelése pedig mindig megnyugtatta. Ilyenkor bármit,
amit a férfi mondott neki elhitt, még azt is, ami más helyzetben nevetséges
ostobaságnak tűnt volna.
Az, hogy minden rendben
lesz, hasonló butaság volt, mégis ezt akarta hallani Lukas szájából. Vakon hitt
ugyanis a férfinek, és kétségek nélkül bízott benne. Számtalanszor felmerült
benne a gondolat, hogy Lukasra jobban szüksége van, mint bármi másra az
életben, és ez néha így is volt, ez pedig éppen egy ilyen helyzetnek tűnt.
Olivia egyedüli
gyerekként nőtt fel, a szülei neki szentelték minden figyelmüket, éppen ezért a
lány számára fontos volt a család. Már-már kínosan szoros ragaszkodás kötötte
őt a chelmsfordi birtok minden fájához, a hatalmas ház minden téglájához, és a
személyzet minden tagjához. Valahányszor hazalátogatott, és felidézte
gyerekkora minden boldog emlékét, a teljesség érzése kerítette őt hatalmába. Az
a teljesség, amihez hasonlót csak Lukas közelében érzett.
A szülei válásnak híre
olyan szinten letaglózta, hogy perceken keresztül szólni sem bírt, és a könnyek
úgy kezdtek el folyni a szeméből, hogy észre sem vette. A szülei jelentették
neki az ideált. A kettejük házassága volt Olivia számára a reménysugár, hogy
létezik igaz szerelem, hogy a romantika még nem veszett ki a világból, és hogy
igenis van létjogosultsága a tündérmeséknek, hiszen a lány szerint a Pinkins
házaspár története mesébe illő volt. Csodálattal nézett fel a szülei kapcsolatára,
és feltett szándéka volt megtalálni azt, aki ugyanazzal az odaadással pillant
rá, ahogyan az édesapja figyelte az édesanyját. Felkutatni azt, akinek a
tekintetét évek múltán is ugyanolyan pajkos szerelemmel tudja majd lopva
keresni, ahogy az édesanyja kutatta édesapja őzbarna szemeit.
A tény, hogy ez a
szerelem sem tartott örökké, alapjaiban rengette meg Olivia világát, és az
élettel szemben felállított elvárásait. Elbizonytalanodott, és hirtelen
kételkedni kezdett abban, hogy a Lukasszal való kapcsolata vajon elég erős-e.
Hiszen a szülei kapcsolatának is válás lett a vége, a legcsodásabb szerelemnek,
amit a lány valaha látott. Mi lehetne hát a garancia, hogy Lukas és az ő
szerelme örökéletű lesz? – merült fel benne a gondolat. Sőt, a Londonba tartó buszon
az is eszébe jutott, hogy talán a német csatár és közte lobogó szerelem is
csupán a képzelet kacér játéka.
De ott állva Lukas előtt,
a szikrázó kék szemekbe bámulva, a bíztató mosolyából erőt merítve Olivia
rájött, hogy ez nem lehet csupán képzelgés. És még ha a szülei házassága tönkre
is ment, nem törvényszerű, hogy az ő kapcsolatuk is erre a sorsa jut. Sőt,
felcsillant benne a remény, hogy talán szülei házassága sincsen halálra ítélve.
Így, a német focistával az oldalán már sokkal derűsebben látta a világot. És
noha még mindig letört volt, de Lukas hatására észrevette a szeme előtt, fakón
csillogó reményt, hogy talán még sincsen minden veszve.
– Minden rendben lesz.
Komolyan – mondta ki a férfi a varázsszavakat elbűvölő mosollyal az arcán,
aminek hatására a szája sarkában apró gödröcskék jelentek meg. És noha Lukasnak
egyelőre fogalma sem volt, mi bántja kedvesét, de olyan meggyőződéssel mondta
ki a szavakat, hogy Olivia nem tehetett mást, hitt neki. – Bármi legyen is a
gond, együtt megoldjuk – jelentette ki Lukas kedves mosollyal az arcán. Olivia őszinte
csodálattal nézett fel a szeretett férfi bizalmat és biztonságot sugárzó
arcára. Együtt megoldják. Hát, persze, hogy megoldják, hiszen mindig kitaláltak
valamit a problémák ellen. Hirtelen szörnyű butasággá és őrült túlzássá vált
minden korábbi gondolata az összeomló világáról. Megkönnyebbülésében szívből
jövően elnevette magát, és kiscica módjára bújt Lukas ölelő karjai közé.
– Együtt megoldjuk –
ismételte szerelme után a varázsszavakat lehunyt szemmel,
boldogan.
Sziaa :)
VálaszTörlésElőször is köszönöm szépen, és talán mondanom sem kell, hogy nagyon tetszett *-* Lukas nagyon cuki volt, és ha nem ragadna le majdnem a szemem, akkor most elolvasnám mégegyszer. De az ágyam most jobban csábít, szóval majd holnap (vagy nem holnap) írok valami normális kommentet is, de addig is köszi mégegyszeer :)
xoxo, L.
Sziaa! :)
TörlésElőször is nagyon szívesen, és örülök hogy tetszett. :) Szerettem írni (jó, igazából mindent szeretek írni xD), Lukas is amúgy egy jól formázható karakter, mert igazából könnyű hitelesnek megtartani, bármilyen személyiséget is kap :D Már meg is van a "normális komment" - nem mintha ez nem lenne az - szóval megyek oda is válaszolni :D
puszi, D.
Sziaa!
VálaszTörlésÍgértem, hogy neked fogok írni először, szóval itt is vagyok – megint. (Igen, igen, a szakdogámat irkálom serényen, látszik, nem? xD) Csodálom, hogy azóta senki nem írt ide, de így legalább enyém lehet az első és a második kommentelő szerepe is, haha. Megtisztelő amúgy. :)
Megint köszönöm – neked is meg Lukasnak is – a névnapi köszöntést, és hogy így elkényeztettetek aznap, és bevallom, ennek sokkal jobban örültem, mintha villámsebességgel elkészült volna az AN. De persze azt is várom, csak a névnapomat jobb egy (vagyis kettőő!) Podolskival ünnepelni, mint Hülkenberggel. :D
Mellesleg ügyesen próbáltad eltitkolni előlem eleinte, hogy Lukas lesz a főszereplő, de nem annyira jött össze, és amikor mondtad, hogy bemásolsz egy mondatot, és találjam ki, kiről fog szólni, akkor igazából már rég tudtam, hogy róla. Csak szórakoztam a kékszemű csatárok közötti nagy gondolkodással és tippelgetéssel. :DDDD
Na, jó, ennyi rizsa után térjünk most már rá az ajándékomra. Mondanom sem kell, mert úgyis tudod, hogy nagyon-nagyon szerettem – nem, nem is szerettem, IMÁDTAM – minden egyes sorát (és szerintem ez egy olyan mondat, amit mindig, minden hozzászólásomba beleírok, majd egyszer visszanézegetem, ha unatkozok xD).
Szeretem, ahogy fogalmazol, szerettem, hogy Olivia érzéseit olyan jól sikerült átadnod, hogy láttam magam előtt szegény kétségbeesett, riadt őzike tekintetű lányt, akinek a szülei válása miatti csalódás miatt még az is megfordult a fejében, hogy az sem valóságos, ami közte és Lukas között van. Komolyan, legszívesebben jól megráztam volna, hogy ne legyél buta, Olivia! :D (Nem mellesleg a névválasztás is tökéletes lett, mondtam már?)
Szerettem Lukas karakterét, de leginkább a szerepét, hogy ő az a biztos pont Olivia életében, akihez bármikor, bármivel fordulhat. Hogy ő adja vissza neki a reményt, miközben bámul rá azokkal a kék szemeivel, és neki sikerül végül megnevettetnie a lányt. Egyébként rájöttem, hogy felesleges leírnom, hogy imádtam Lukast, mert egy olyan novellában is ő lenne a kedvencem, ahol egy szemétládának írod meg. :D
Imádtam a mosolyát, a gödröcskéit, a szikrázó kék szemeit, azt a hülye gifet róla ott fent, amit egész nap el tudnék nézegetni… *-* Nem is értem a VB előtt hogy „feledkezhettem meg róla”.
Szeretnék még sok ilyet, jóóó? Írjak neked egy listát arról is, hogy kikről olvasnék szívesen ilyen kis rövid, de annál szórakoztatóbb semmiségeket? :DD
Na, jó, lassan befejezem, mert – nem tudom, miért, de – több mint fél órája írom ezt a kommentet. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy közben vagy kétszer elolvastam ezt a kis szösszenetet. ^_^ Még egyszer leírom, hogy nagyon tetszett, és köszönöm szépen, és az egyik legjobb névnapi ajándékom volt, és szeretnék még sok ilyet.
xoxo, L.
u.i.: TECCETKÖVÍÍÍÍT!!!!!!444!!négy! ♥♥
Sziaa ismét! :D
TörlésMa eleget serénykedtél a szakdogával, szóval el van nézve, hogy egy kicsit nem foglalkoztál vele, hanem Lukasszal :D
Abszolút megértem a Podolskival kapcsolatos nézeteidet, nyilván sokkal jobb két Lukasszal ünnepelni, mint egy Nicoval :D Amikor mondatot másoltam, addigra MÁR tudtad? xD Honnan tudtad? Na, jó, most már hivatalos, hogyha valami meglepit akarok neked írni, semmit nem mondok róla, úgy ahogy te sem mondasz soha semmit xD ez így nem fair. xD
Jó, majd, ha unatkozol tényleg olvass vissza :D Amúgy örülök, hogy ennyire tetszett :3 Tényleg :) Az érzésátadások miatt majdnem mindig aggódok, hogy nem lesz hiteles, mert gyakran írok át nem élt élményekről, és félek, hogy nem elég mély, nem elég valós. De örülök, hogy szerinted jó lett :D Nem, még nem mondtad, de gondoltam hogy tetszeni fog a neve :D
Gyakorlatilag ez volt amúgy a kiinduló pont, hogy Lukas a biztos pont a csajszi életében, és minden helyzetben támasza. Még neve se volt a csajnak, még háttérsztorija sem, de ez már megvolt :D Egyébként ha hiszed, ha nem, gondolkoztam már azon, hogy egyszer kéne valami olyat írnom, ahol az adott focista nem ilyen szentéletű, mint az eddigi szereplőim... xD Merthogy itt mindenki az xD Szóval ezt a szemétláda dolgot még átgondolom xD (Lukas amúgy annyira formázható karakter, hogy ezt is simán rá lehetne aggatni, és még alá is tudnám támasztani :D)
Hát én sem értem, hogyan feledkezhettél meg Basti életének egyetlen és igaz Szcze... izé szerelméről xD
Már írtál listát, szóval már csak idő kérdése :D fel is rakom amúgy majd valamikor a kislistádat is :D
Még egyszer leírom, nagyon szívesen, és tényleg örülök hogy tetszett :) ♥♥
puszi, D.