Azon a nyáron #00

Sziasztok!

Ahogy ígértem, meg is érkezett az Azon a nyáron Előhangja. Ne gondoljatok sokra, nagyon rövidke, 250 szó csupán - tényleg csak egy előhang, egy felvezetés a történethez. Nem véletlenül nem hívom őt prológusnak - nemes egyszerűséggel azért, mert nem az. Idén már egészen biztosan nem érkezik meg az első fejezet, de mondjuk egyezzünk meg abban, hogy január első hetében. Megpróbálom idén befejezni, hogy átküldhessem Livinek. De azt vegyétek számításba, hogy nekem is és neki is - főleg neki - zsúfolt a januárja vizsgák terén. 

De most felkerül ennek a bejegyzésnek a végére egy kis meglepi, és a Tartalom menüpontban megtaláljátok az Azon a nyáron leírását, a fontosabb szereplőket, és a borítóját. Az első fejezettel kapcsolatban pedig arra kérlek Titeket, hogy várjatok türelemmel. Ha pedig úgy érzem, hogy nagyon megcsúszok, akkor hozok valami régit - tudom, tudom, azt valószínűleg már olvastátok, de...

Szóval én ezzel a bejegyzéssel kívánok nagyon boldog és békés karácsnyi ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új évet minden olvasómnak! :)

Előhang

Azt mondják, hogy a szerelmet az ember vagy érzi az első találkozásnál, vagy nem, és hogy ha nincs meg elsőre a szikra, akkor már nem is lesz… Ez a világ legnagyobb ostobasága! A szerelem kialakul – a kölcsönös ismeretségből, az egymásba vetett bizalomból, a másik feltétel nélküli szeretetéből, tiszteletéből. Ha kitárulkozunk előtte, ha megmutatjuk neki a legsötétebb titkainkat, ha beavatjuk a múltunk legrútabb eseményeibe. Ha beengedjük a komfortzónánkba, ha természetessé válik a jelenléte, ha a lényünk egy kiszakíthatatlan részévé válik.

Néha olyannyira érezni akarjuk ezt az érzést, hogy mindenhova belelátjuk. Néha rossz emberben keressük a másik felünket és szentül hisszük, hogy ő lesz az igazi. Aztán idővel rájövünk, hogy igazából végig tévúton jártunk. Realizáljuk, hogy megint nem a megfelelő személyt találtuk meg. Megértjük a jeleket, rájövünk, hogy rossz helyen keresgéltünk, és folytatjuk a kutatást. Aztán lassan ráébredünk, hogy nem kell keresni, mert a biztonság, a megbecsülés, a szerelem lehetősége végig ott volt a közvetlen közelünkben.

Én becsvágyó voltam és az otthonomtól messze kerestem a szerelmet, sokadszorra is. Kétségbeesetten hajszoltam azért, hogy végre érezzem, hogy végre szeressenek, és viszontszeressek, de ismét csalódás lett a vége. Mígnem a nap végén aztán onnan érkezett a szerelem, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, akkor, amikor már feladtam a reményt. Tudván tudta, hogy mit vesz a nyakába, akkor, amikor a kezemért nyúlt, és mégsem visszakozott egy másodperce sem, mikor dönteni kellett. Ott volt, és segített. Bízott és biztatott. Hitt. Megbecsült. Szeretett.

Minden azon a nyáron történt. Amikor megismertem Őt. Amikor először lettem szerelmes.