Ugrás a fő tartalomra

Christmas Lights [Cetli]

Sziasztok!
Talán emlékeztek rá, hogy hetekkel ezelőtt magyaráztam arról, hogy lesz itt nagy karácsonyba borulás a blogon. Addig mondjuk terveztem sokkal több mindent, ez nem jött össze, viszont a karácsonyozást ki nem hagynám. És idén az az emelkedett ötletem támadt, hogy mi lenne, hogyha kicsit bekukkantanánk mindazokhoz, akiről eddig valaha ezen a blogon írtam, hogy hogyan töltik a 2017-es karácsonyukat. És bár tudom, még nincs karácsony, de azért az elsőt meghozom most, vagyis hát meghozza a Télapó.
Emlékeztek még a kétségbeesett lányra, aki egy zürichi All Time Low koncerten Jack zsebébe csúsztatta a telefonszámát? Hozzájuk látogattunk először, mert talán az eddig elkészült három közül ez áll a legközelebb a szívemhez. Remélem ti is szeretni fogjátok ezt is, és a majd később érkezőket is. Ami már biztosan lesz, az egy Azon a nyáronos karácsony, illetve Giroudékhoz is benézünk. Ha esetleg van bárki, akinek a karácsonyát feltétlen szeretnétek látni az itteni eddigi novellák közül, azt feltétlen írjátok le kommentben, és meglátjuk mit tehetek majd érte. Ja, igen. trigger warningként úgy nagyjából egész decemberben készüljetek egy gigantikus nyáltengerre, és töméntelen mennyiségű fluffra. Én szóltam. 
Jó olvasást, és boldog Mikulást kíván:
D.

Christmas Lights

Yellowcard - Christmas Lights
– Azt hittem, már sose érsz ide – ült be Ana halványan mosolyogva Jack Barakat bérelt fekete terepjárójába.
– Sajnálom, nagy volt a forgalom – szólt a gitáros, bár hangjában nyoma sem volt a sajnálatnak. Szeme pajkosan csillogott, ahogy két puszit nyomott a lány arcára. – Örülök, hogy eljöttél.
– Örülök, hogy elhívtál – mosolyodott el a lány. Annak idején sokat gondolkozott azon, hogy fel merje-e hívni Jacket. Vívódott, hogy lenne-e bármi értelme, aztán végül gondolt egy merészet és tárcsázott, és soha egyetlen pillanatra sem bánta meg. Nagyjából minden másnap beszéltek telefonon, noha egészen eddig az újabb személyes találkozót nem sikerült összehozni, mert a gitáros feszített munkatempóban turnézott. Ana pedig önmagát keresve kóborolt a világban, amihez a lehető legjobb horgony volt a telefon végéről magyarázó, libanoni származású zenész.
Kicsit hihetetlen volt számára is, hogy gyakorlatilag napi kapcsolatban van egy világhírű együttes egyik tagjával, de Jack nagyon hamar levedlette a szemében a híres mivoltát. Onnantól kezdve pedig nem volt több, egy néha pofátlanul pimasz, nagydumás, de egyébként csupaszív srácnál, és érdekes módon pont ettől vált mégis többé.
– És, mi a terv? – kérdezte Ana vidám mosollyal az arcán. Hol volt már a nyár eleji kétségbeesett magánya, a hitehagyottsága, és a céltalan üressége. Már nem tervek nélkül, minden mindegy alapon utazott. Amikor eljött Zürichből, a vonaton összeírt egy listát, hogy az elkövetkezendő egy évben mi mindent akar látni – és persze, szerepeltek rajta klisés dolgok, mint Eiffel-torony, Milánói dóm, a La Sagrada Familia, de mindemellett be akarta biciklizni Hollandiát, megnézni a sarki fényt, kaszinózni Las Vegasban, sörözni az Oktoberfesten, strandolni Miamiban, és eltévedni valamelyik európai nagyvárosban. Nyitott lett, és rengeteg embert megismert, nem zárkózott el attól, hogy boldog legyen, és már a legkevésbé sem bánta, hogy otthagyta Varsót.
– Hát, igazából arra gondoltam, vehetnénk valahol valami kaját, aztán filmezhetnénk a hotelszobában, de ha van bármi egyéb ötlet… – vetette fel Jack, Ana arcára pedig óriási vigyor telepedett.
– Az alapelgondolás nem rossz, álljunk meg egy benzinkútnál, és tökéletesre farigcsálom – szólt a lány, és a rádiót kezdte tekergetni, óriási koncentrációval. Ennek eredményeként rövidesen felcsendült belőle a Last Christmas Jimmy Eat World féle rock verziója. Ana elégedett mosollyal az arcán dőlt hátra az ülésen.
– Imádod a karácsonyt. Hogy lehet, hogy nincs jobb dolog, mint velem lógni? Félre ne érts, örülök neki, csak fúrja az oldalam.
– Varsóban sok keresnivalóm nem lenne, mert bár az öcsémmel kéthetente egyszer beszélek, és múlt hónapban már anya is újra szóba állt velem, apa miatt esélytelen lett volna hazamennem. Nem tudja megérteni, hogy miért jöttem el, és elég zabos rám, amiért hónapokig nem is hallottak felőlem. Szóval igazából, ha nem ide jövök, akkor valószínűleg egy rotterdami motelben karácsonyoztam volna, egyedül.
– Ez egy burkolt köszönöm? – vigyorgott Jack.
– Nem is annyira burkolt, mint gondolnád – pillantott fel rá Ana féloldalasan, kékes-szürke szemével. – És te hogyhogy nem a családoddal vagy? 
– Sosem volt igazán fontos felénk a karácsony – vonta meg a vállát Jack. – Idén pedig megbeszéltük, hogy majd valamikor januárban összegyűlünk, úgyis akkor van anya születésnapja is.
– De hát Rudolfos pulcsi van rajtad – hökkent meg a lány.
– Hé, nem azt mondtam, hogy nem szeretem a karácsonyt, hanem hogy nem volt fontos – magyarázott a gitáros, ahogy lefordult egy benzinkútra. – Bemenjek, vagy megoldod?
– Van valami különleges kívánságot? – kérdezett vissza Ana, de Jack csak megrázta a fejét. – Akkor maradj, mindjárt jövök.
Gyorsan végigjárta a sorokat a benzinkúti kisboltban, és nagyjából meg is találta, amit keresett – két mézeskalácsos illatgyertya, egy fényfüzér, előre csomagolt mézeskalács, egy üveg bor, és még egy csomag csillagszórót is talált. Fizetés után a szatyrot lóbálva, elégedetten vigyorogva ballagott vissza a kocsihoz. Elégedetten mutogatta a szerzeményeit a zenésznek, aki elismerően pillogott a lányra.
– Öngyújtót is vettél a pirotechnikához? – vigyorgott a lányra, akinek elkomorult az arca. Egy Basszus! felkiáltás kíséretében kiugrott a kocsiból, és sebesen visszaszaladt a shopba, beszerezni egy gyújtót. A kínálat meglepően nagy volt, és beérhette volna egy egyszínűvel, de inkább egy olyat választott, amin egy égősorba tekeredett kölyökkutya ült, mikulássapkával a fején.
– Győzelem, indulhatunk. – Ana bevágódott a terepjáróba, és bevágta mögött az ajtót, aztán behúzott nyakkal, sajnálkozva pillantott Jackre. – Bocsi, ez nem volt szándékos.
– Amíg az ajtó nem szakad ki a helyéről, felőlem annyiszor csapod be, ahányszor akarod – mosolyodott el Jack, pimaszul megcsillanó barna szemekkel.
Ahogy kihajtottak a benzinkútról a gyorsforgalmira, a lejátszóból felcsendült a Blink-182 I Won’t Be Home For Christmase. Ana ütemre kezdte ingatni a fejét, amitől világosbarna loknijai vidám táncot jártak az arca körül.
– Ugye tudod, hogy ez nem egy klasszikusan egy meghitt karácsonyról szóló szám? – kérdezte Jack továbbra is pimasz vigyorral az arcán. Ana csak nyelvet öltött rá.
– Unom a klasszikus karácsonyi dalokat, szóval remélem még csak véletlenül sincs a lejátszásidon a Santa Claus Is Coming To Town.
Út közben beszereztek egy egyszerű vacsorának valót – rántotthúst, sült krumplit, meg a biztonság kedvéért két óriási adag carbonarát is, meg egy kevés gyümölcsrizst. És Jack kevesellte az egy üveg bort, és valami töményebbet akart – mondjuk egy üveg Jacket –, de Ana lebeszélte, úgyhogy megegyeztek inkább még egy üveg borban és egy pezsgőben.
A hotelbe érve aztán Ana felszenvedte az ágy fölé az égősort. Jack közben meggyújtotta a kiskutyás gyújtóval az illatgyertyákat. Míg a zenész a bort töltötte poharakba, a lány tányérokra pakolta a hozott vacsorát. Az immár kellemes hangulatú kis szobában aztán leültek az ágyra.
– Még mielőtt koccintanánk – kapott észbe Jack, és a poharát Ana kezébe nyomva előtúrta a telefonját. Nyomkodta egy rövid ideig aztán megszólalt róla a Christmas Lights, a Yellowcard féle verzióban. Ana arcára pillanatok alatt meghitt mosoly szaladt. Nem csak azért mert ez egy volt a kedvenc karácsonyi dalai közül, és erre Jack tökéletes érzékkel tapintott rá. Maga a szituáció idézte elő a mosolyt. Hogy bár egy személytelen hotelszobában ült egy sráccal, akivel életében másodszor találkozott, és kamu, pillanatok alatt összedobott karácsonyi dekoráció virított csupán körülötte. Mégis zsigeri nyugodtság és boldogság áradt szét benne, ahogy meghallotta a számot, és a kékesszürke szeme találkozott Jack kedvesen csillogó sötétbarna szempárjával.
– Boldog karácsonyt, Barakat! – súgta a lány halkan, mert a világért sem akarta volna megtörni a hangulatukat.
– Boldog karácsonyt, Jaworski! – mosolyodott el Jack is, ahogy összekoccintották a poharaikat. – Akarsz csillagszórózni vacsora előtt?
– Mindennél jobban – vigyorgott Ana. A szatyorból előkapta a tízes csomag csillagszórót, és a bordó sálját a nyaka köré tekerve kilépett a hotelszoba csöppnyi erkélyére. Rövidesen Jack is mellé állt, a kiskutyás gyújtóval a kezébe, hogy szikrázásra bírja az első pálcikát.
Ahogy nevetve kalimpáltak a villogó csillagszórókkal, Ana elgyönyörködött a Los Angelesi éjszakában. Ez volt az első alkalom, hogy a városban járt, hova tovább, az első alkalom, hogy Amerikában járt, és a város látképének minden aprócska részlete lenyűgözte.
Jack hátulról a lány dereka köré fonta az egyik karját – a másikkal továbbra is a csillagszórót tartotta –, állát pedig Ana vállára helyezte. A zsebéből továbbra is szólt a Christmas Lights, ami az ő arcára is mosolyt csalt. Kedvelte a lányt, nagyon is, és végtelenül örült, mikor az végül felhívta őt. Örült, hogy Anát a legkevésbé sem érdekelte, hogy híres, örült, hogy meglátta benne azt, aki. Nem azt, akit a kameráknak mutatott, nem azt a maszkot, amit mindig viselt hanem azt, aki volt, és ami még fontosabb azt, aki lenni akart.
– Egy kicsit azért hiányzik, hogy most hirtelen elkezdjen esni a hó – merengett el Ana, de Jack csak megingatta a fejét. Egyrészt a kijelentés abszurditásán – végtére is tizenhét fok volt kinn –, másrészt pedig az egyet nem értése jeléül.
– Lásd be, hogy az már túl giccses lenne – jelentette ki kaján mosollyal az arcán.
– A hóesésben csókolózás sosem lesz túl giccses. – Ana megfordult Jack ölelésében és pajkosan csillogó szemmel pislogott a zenészre. A már kialudt csillagszórót az erkély kövére ejtette, és felszabadult kezét Jack sötétbarna tincsei közé fúrta.
– És hóesés hiányában a smárolás is elmarad? – kérdezte Jack egyre szélesedő mosollyal.
– Ez csak rajtad áll, Barakat – súgta Ana, egészen közel lépve Jackhez. Épp annyira, hogy annak már csak néhány centimétert kellett megtennie ahhoz, hogy megcsókolhassa. Ő pedig nem is késlekedett, amikor a dal a tetőpontjához ért, ajkát a lányéra tapasztotta, hogy egy vörösborízű csókban forrjanak össze, a csillagszóró semmivel össze nem téveszthető szagával keveredő mézeskalácsillatban. Ez volt Ana életének legtökéletesebb karácsonya. És… talán a legtökéletesebb csókja is. 

Megjegyzések

  1. Na, hát ezt sem hagyhatom ki a sorból, főleg mert rögtön az elején meg kell jegyeznem, hogy „a gitáros feszített munkatempóban turnézott” – jaja, BEZZEG ebbe a nyomi országba nem bírtak eljönni. Mert nekik Európa kb. 5 városból áll.

    Jajj, szép kis listát írt össze ez a lány, ha nyernék a lottón, bejárnám én is ezeket a helyeket. Csak mondjuk előre venném az Oktoberfestet, bekerülne a sorba még egy Bayern meccs, valami Forma-1 futam (bár lassan már nincs kiért izgulnom ott), és azt hiszem a kaszinót kihagynám. (de lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert a star wars miatt most teljesen kivagyok a kaszinóktól xD)

    Most akarok egy képet Jackről Rufolfos pulcsibaaan :( hol lehet petíciót indítani (amúgy az a pulcsi is megfelel nekem, ami Rian egyik instaképén volt, az is valami szarvasos)

    A karácsonyi öngyújtó az fontos xD amúgy gyufa is van a világon, bár igaz, hogy azzal kicsit macerásabb bánni xD

    Szóval Jacknek bejön, ha a kocsiját bántalmazzák – lehet, hogy ez egy olyan infó, amit meg akarok jegyezni a későbbiekre… persze szigorúan csak tudományos célokra xD

    Na, itt máris jobb a karácsonyi menü, mint Giroud-éknál, ráadásul többfogásos is, ez mindjárt ünnepibb xD

    ((uramisten ez a komment meg mikor vett ilyen totál értelmetlen fordulatot??))

    Szerintem jobb, ha most befejezem. A vége nagyon aranyos volt, a csillagszórózással, a zenével (amit nem tudom ismerek-e, mert nekem csak a coldplay-féle christmas lights létezik), fene egye meg, még a kiskutyás gyújtó is tetszett… és mondanám, hogy legyen még több ilyen, de nem mondom

    xo, Liv

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szörnyeteg

Sziasztok! Tudom, utoljára karácsonykor volt bármi is a blogon. Tudom, olyan kihalt volt, mint a sivatag, és most sem azért jöttem, hogy ígérgessek (vagy boldog új évet kívánjak, bár azért kívánok). Lesz majd egy bejegyzés a blog sorsáról, ez egészen biztos, de nem tudom megmondani mikor. Egyelőre annyi biztos, hogyha lesz bármim, ami arra érdemes, hogy ide feltöltsem, akkor az felkerül. Egyébként foglalkozok mással – a felhőkastéllyal, a Bosszúval, és igen, a Timeless Timesszal, még ha ebből ti nem is láttok semmit, azért ez így van. De most nem ezért hoztam ezt a posztot, hanem azért, mert most van valamim, ami megérett arra, hogy felkerüljön ide, ráadásul apropója is van – Vivi szülinapja. Szóval ezúton is boldog szülinapot neked, és értelemszerűen ez a novella – szösz – neki vagyon ajánlva, hiszen szülinapos. Meg hát egyébként is, ki másnak ajánlana az ember lánya egy Antoine Griezmann novellát? A cím ne riasszon el, közel sem arról fog szólni, amiről elsőre gondolnád – bár a kép t…