Ugrás a fő tartalomra

The Spiral Labyrinth Conspiracy [SHC-fanfic]

Sziasztok!
Mondjuk nem pont egy hétre, de azért sikerült hoznom a beígért Shadowhuter Chronicles (és innentől nevezzük SHC-nek) fanficet, ami vicceske (próbál lenni), igyekszik megmaradni karakterhűnek, bár igazából semmi komoly mondandója nincsen neki. És elnézést kérek a címért, tudom, hogy borzalmas, de legalább ismét bebizonyítom, hogy katasztrófa vagyok címadás terén, ha nincs meg előre. Mellesleg maga a szösz megvolt csütörtökön, azóta a címen rágódtam… Látszik mennyi sikerrel.
Mindenesetre jó olvasást, és szívesen fogadok bárminemű véleményt.
x Shadowhunter Chronicles
x fanfic
x humor
x influenzás!Jace
x szösz
x sok párbeszéd
x könyhatündér!Izzy
x spoileres lehet nagyjából a Lady Midnightig
The Spiral Labyrinth Conspiracy
 A New Yorki intézet falait üvegrezegtetően nagy tüsszentés rázta meg. Rögvest négy is egymás után, amit mélyről jövő köhögés, és legalább két percen át tartó trombitálás követett. Avatatlan fülek talán azt hihették, hogy egy kórház elfekvőjére tévedtek, de erről szó sem volt. A siralomházat idéző hangok forrását a keserves kínok között szenvedő, a hősi halálhoz egyre közelebb táncoló Jace Herondale jelentette.
A szőke árnyvadász azonban kivételesen nem démoni sérülésektől, maró ichortól, vagy harc során szerzett sebesülésektől készült a mennyei üdvözülésre, csupán valahogy sikerült bekapnia az influenzavírus egy alattomos válfaját. Persze, azért biztos, ami biztos alapon – Alec és Magnus legnagyobb örömére – magához rendelte Brooklyn főboszorkánymesterét, hogy nem-e valami sunyi démon-vírusról van szó. Bár Magnus megnyugtatta, hogy erről szó sincs, Jace – amennyire krónikus állapota engedte – gyanakodva mérte végig parabataia feketére festett körmű párját.
– Biztos azért vagy benne ilyen biztos, mert a Spirális Labirintusban ti találtátok ki ezt az igézetet. – A fiú olyannyira orrhangon beszélt, hogy az még a szoba sarkában ülő Claryt is meglepte. Váratlanul feltörő nevetését köhögésnek próbálta álcázni, kisebb-nagyobb sikerrel. – Látod, már ő is megfertőződött – mutatott Jace a lányra.
– Kötve hiszem – ingatta a fejét Alec, alaposan felmérve a szituációt. – Szerintem kíméletlenül kinevetett.
– Azért én meghallgatnék egy másodvéleményt – erősködött Jace.
– Ha ez segít, szerintem is kiröhögött – szólalt fel a Clary mellett a gameboyát nyomkodó Simon.
Te már megint mit keresel itt? – kérdezte a szőke árnyvadász, továbbra is olyan orrhangon, hogy a szavait alig lehetett kivenni.
– Clary meg Izzy hívtak, bár én se értem minek, csodát tenni nem tudok – vont vállat az ex-vámpír fiú.
–  Magnus tudna, ha nem tagadná, hogy ők találták ki a betegséget, ami kínoz – duzzogott a szőke.
– Jace, nincs ebben semmi mágikus. Nemes egyszerűséggel náthás vagy. Bárkivel előfordul, de iszol egy kis meleg teát, megeszed Izzy húslevesét, alszol egyet, és kutya bajod se lesz – állt fel Clary, hogy odasétáljon a barátjához. Leült az ágya szélére, és odébb simította egy izzadt szőke tincset fiú láztól meleg homlokáról.
– Észnél vagytok? Izzy főz? Hát tényleg azt akarjátok, hogy mind meghaljunk? – fakadt ki a fiú, a végére lezárásképp tüsszentve hármat.
– Ezt hallottam, Jace, és nagyon fáj, hogy így gondolod – lépkedett meg a sötét hajú árnyvadász lány a szobába. Lábán szokás szerint magas sarkú csizma virított, a kezében pedig forró leves gőzölgött –és mindenki számára meglepő módon, kellemes illatot árasztott magából. – Igazából két választási lehetőséged van – kezdett bele Izzy megállva a fiú ágya mellett. – Vagy megeszed, vagy leöntelek vele. Az utóbbi lehetőségen úgy gondolkozz, hogy fél perccel ezelőtt vettem el a tűzhelyről.
A fiú tátogott egy sort, de nem tudván mit mondani, inkább csak feljebb kúszott az ágyon, és hagyta, hogy Izzy az ölébe helyezze a tálcát. Szipogva kezdte el szürcsölni a levest, és be kellett látnia, hogy a lány repertoárjában magasan ez áll a csúcson. A leves ugyanis nem csakhogy ehető volt, finom is, ráadásul piszok jól esett a sajgó torkának, és a láztól kissé fázó testének.
– Hogy lehet az, hogy van rúna fogamzásgátlásra, de nincs megfázásra? – motyogta Jace két kanál leves között, és mintha már egyel kevésbé lett volna orrhangja.
– Már nem gondolod, hogy a Spirális Labirintusban találták ki a kórságot? – kérdezte Alec vigyorogva.
– A parabataiok árulását nem bünteti valahogy a Törvény? – kérdezte Jace, letéve egy pillanatra a kanalat, hogy kifújhassa az orrát.
– Ne legyél undok! – feddte meg Clary a barátját, ajkán bujkáló mosollyal.
– Most miért? Én csak tudni akarom, ha van erre vonatkozó paragrafus, mert ha igen, be akarom tartani. Hiszen mind tudjuk, hogy Dura lex sed lex. A Törvény szigorú, de a törvény az törvény.
– Ezt te magad se hiszed el Jace – forgatta a szemét vigyorogva Alec.
– A bátyámnak igaza van. Még ha az ő szájából hangzott volna el… – merengett el Izzy, de aztán megrázta a fejét. – Nem, akkor se hinném el.
– Rólad az Akadémián is azt tanítják, hogy Jace Wayland Morgenstern Lightwood Herondale, a fiú-aki-soha-egyetlen-szabályt-sem-tartott-be – kotyogott közbe Simon, aki ahhoz képest, hogy végigjátszotta a délutánt egészen képben volt.
Lex malla, lex nulla [1]– bokszolt bele Clary finoman a barátja vállába, mire a fiúnak résnyire szűkült aranyszínű szeme.
– Túl sokat beszélsz mostanában Emmával és Juliannel. Átragadt rád is a mottójuk. – Magnus csak felhorkantott, vagy legalábbis horkantásnak próbálta álcázni a feltörni készülő nevetését.
– Ez előbb volt a te mottód, mint bárki másé ebben a szobában. Ha azt vesszük, és finoman fogalmazunk, akárcsak a Blackthornok, a te családod se a törvénytiszteletéről volt híres.
– Létezik egyáltalán olyan árnyvadász család, aki tartja valamire a nevetséges törvényeinket? – tette fel a milliódolláros kérdést Alec, de mind tudták rá a választ, így nem volt szükséges kimondani – Jace tehát teljes lelki nyugalomban prüszkölhetett hármat, hogy aztán Louis Armstrongot megszégyenítően trombitáljon bele egy hófehér zsebkendőbe.




[1] A rossz törvény, nem törvény.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Night Moves [Supernatural]

Sziasztok! Megígértem pénteken, és itt is van. Fura, mi? Elhiszem. Igazából sok mondanivalóm nincs, még mindig nem tudom definiálni, hogy mi ez, és még mindig hangulatficnek hívom, ha van ilyen, ha nincs. És én nagyon szerettem írni, és közben állandóan a Night Movest hallgattam, és ennek következményeképp ezt is énekelgettem, minden körülöttem élő legnagyobb örömére ^^ Mindenesetre jó olvasást ehhez a szöszhöz is. x Supernatural x domestic fluff x winchester brothers x egyperces x 434 szó x szolid (khm) utalgatás Destielre x songfic(ish) x ajánlott zene Night Moves – Sammy, nem! – kiáltott Dean az öccse után, ám az arcán széles, kaján vigyorral vágtatott ki a motelszobából, hogy bepattanjon az Impala volánja mögé. Bátyja morogva követte, és a táskáját a csomagtartóba dobva, duzzogva beült az anyósülésre. Hangosan bevágta a kocsi ajtaját, majd bocsánatkérőn pillantott oda, és finoman végigsimított a karosszérián. Samre haragudott, nem a Kicsikéjére. Sam már be is rakott egy kazettát a lejátsz…

Can't go on without you [Destiel]

Sziasztok!  Kissé félve merészkedek csak ide a blogra, figyelembe véve, hogy mennyi mindent ígértem, és hogy abból milyen szánalmasan kevés valósult meg. Oldalakat tudnék teleírni okokról, arról, hogy sok minden nem úgy alakult, ahogyan terveztem, hogy a technika megint ellenem volt, és hogy kulturáltan gépelni a laptopomon nagyjából december közepe óta nem tudok, és a szakdogám meglévő tizenkét oldalát is keserves kínok közt gépeltem, az "a" betű folyamatos ctrl+v-zgetése mellett. De már szervizben van a Kicsikém, egy hete, a héten remélem, elkészül, és akkor tényleg befejezem, lehetőségeimhez mérten hamar az SP aktuális fejezetét. De addig is, hogy ne pangjon itt a blog üresen, van itt egy apró szösszenet, mert újabban belecsöppentem kissé a Supernatural fandomjába, beleszerelmesedtem Deanbe, Castielbe, az Impalába, meg kábé mindenbe, ami él és mozog a sorozatban. És tele volt a fejem a sorival, és egyik este hazaértem munkából, leültem a régi gépem elé, és lepötyögtem ez…