– 3 –
Return the favor
Zizi és Tina maguk sem tudták hogyan, de a délután
során valahogy egy Kis Grofo koncertre keveredtek. A féltve őrzött gitárjaikat
a srácok gondjaira bízták, hogy aztán belevessék magukat a fesztiválba, és
átvegyék kicsit a Strand-hangulatot – ha már a délelőtti eső után végre
kisütött kicsit a nap.
Ők tulajdonképpen csak be akartak nézni abba a
sátorba, mert kíváncsiak voltak, hogy ki fia-borja vonzza ennyire az embereket.
Csakhogy két lépés után már nem volt visszaút, magukkal sodorta őket a tömeg,
és nem egész négy perccel később a sátor közepén találták magukat, több száz
nagy, és kevésbé nagy, józan, és kevésbé józan Kis Grofo rajongó között. Amikor
pedig felcsendült a Mert a nézését, meg a
járását, már tudták, hogy tulajdonképpen pocsék ötlet volt már az is, hogy egyáltalán
a sátor közelébe jöttek. Aztán mikor két istentelenül sörszagú, félmeztelen
srác kezdett tőlük két centiméterre veszett ugrálásba, már kezdték azt is
bánni, hogy egyáltalán a fesztiválra eljöttek.
De fura mód, miután a két fiú odébb ugrált, és lement
vagy két szám, a lányokra is átragadt egy megmagyarázhatatlan hangulat, ami
belengte a fesztivál egész területét. Akkor és ott nem számított, hogy ki nem
állhatják az éppen játszott zenét, vagy hogy kínosan józanok a többi
résztvevőhöz képest. Az Olaszosan,
Gigolosant már a tömeggel együtt énekelték, a zene ütemére ugrálva, és meg
is jegyezték magukban, hogy nevetségesen könnyen tanulhatóak ezeknek a
számoknak a szövegei.
– Dali, dalilej,
meg sálomálomá… Semmi értelme nincs a
dalszövegeinek. Mármint, tényleg, semmi – fakadt ki Tina, miután a felemelő
koncert véget ért. És bár a szőke lány kötekedett, és nyilván nem vált óriási
Grofo-fanná, és a világért be nem vallotta volna magának se, nem hogy bárki
másnak, de azért egészen jól szórakozott.
– Ez mulatós… Ne keress benne értelmet – vont vállat
Zizi, ahogy kifelé evickéltek a tömegből.
– De abból is van a jobb féle… Jó, nyilván nem az Aranka szeretlek, de a Lakodalom van a mi utcánkban, meg Utcára nyílik a kocsmaajtó, azért a
hallgatható kategória, aminek van tartalma. De ez a csinos lányokon meg a
halandzsán kívül másról nem szól – ecsetelte a szőke, miközben a sátorból
kijutva a fesztivál területét tervezték elhagyni. Sürgősen folyadék-pótlásra
volt szükségük, ráadásul Pierre-ékkel is azt beszélték, hogy mindenképp
visszamennek a buszhoz még a koncert előtt.
– Azért túlzásokba nem kell esni… – húzta el a száját
Zizi, mire Tina egyből összeráncolt homlokkal fordult felé.
– Érdekes, én tisztán emlékszem arra, hogy
kilencedikben a gólyabálon te énekelted a leghangosabban Száz forintnakot, a Sej haj
akácfát, a Mikor a vodkát meg az
összes többi MC Hawer klasszikust – vigyorodott el a szőke, mire barátnője csak
megforgatta a szemét.
– Fiatal voltam, és nagyon nem szeretem, mikor azokra
az időkre emlékeztetsz – morogta az orra alá, de Tina már túlságosan benne volt
a témában ahhoz, hogy leálljon vele.
– Elment a Lidi
néni a vásárba, csuhajja // batyut kötött a hátára, csuhajja, // batyujában
széna-szalma, úgy ment a Lidi néni a vásárba, csuhajja – énekelte halkan,
mire Zizi finoman oldalba lökte. – Nem is emlékszel, hogy ennél a számnál
mikrofont ragadtál? – nevetett fel a szőke.
– Emlékszem, de fizikailag fáj az emlékezés –
sóhajtott fel a barnahajú.
– Pedig énekileg nem volt hiba a produkcióban, csak
hát a dalválasztás… – morfondírozott Tina, letörölhetetlen vigyorral az arcán.
– Nézd, ott egy kisbolt! – mutatott előre Zizi, mikor
már a fesztiválon kívül, az aszfaltos úton sétáltak. – Mit iszol?
– Mentes víz, meg egy Borsodi. Bár lehet vörösbor
kéne, és akkor énekelhetnénk, hogy Vörösbort
ittam az este… – vigyorgott továbbra is Tina.
– Ha nem hagyod abba, megveszem neked a söröd, és le
is öntelek vele – szólt mintegy figyelmeztetően Zizi, mire a szőke hajú
barátnője védekezően maga elő emelte a kezeit.
– Jól van, nyertél. Na, menjél – biccentett a lány
nevetve a kisbolt felé, mire barnahajú barátnője fejingatva, de arcán széles
mosollyal indult meg az említett objektum felé.
A zsákmánnyal a kezükben – amihez valahogyan egy
zacskó chips is csatlakozott – elégedetten, és a legkevésbé sem szomjasan
indultak el a turnébusz felé. Tina továbbra sem volt képes elszakadni a
mulatóstól, de immár saját magát is bosszantotta.
– Utálom, hogy ez a szemét belemászik a fejembe –
morogta, a No roxa ájt dudorászva.
– Tudod, ezt hívják karmának – vigyorgott kárörvendően
Zizi, belekortyolva a frissen ciccentett sörébe. Bár mindketten jobban
preferálták az üveges vagy csapolt verziót, a fesztiváli korsós árak az eget
verdesték, nyitójuk pedig nem volt. És régen megtanulták már, hogy nem szabad
hinni a mendemondáknak, hogy az üvegest ki lehet nyitni kulccsal, meg
útpadkával, meg magassarkúval.
– Söröztök? – kérdezte Pierre összevont szemöldökkel,
ahogy megpillantotta a buszra felkapaszkodó két lányt.
– Aha, átérezzük a fesztivál-hangulatot – vont vállat
Zizi, ahogy szinte már otthonosan lehuppant Seb mellé a kanapéra.
– Csak aztán nehogy hűtő-dobálás legyen belőle –
kuncogott fel szolidan Chuck, mire mindkét lány odakapta a pillantását.
– Milyen hűtő-dobálás? – tette fel a milliódolláros
kérdést Tina, ahogy helyet foglalt a másik kanapén, a dobos mellett.
– Semmi, Chuck félrebeszél – húzta el a száját a
konyha felől belibbenő David, de Tina csak megingatta a fejét.
– Eddigi tapasztalataink alapján mindenki hajlamos a
félrebeszélésre, kivéve Comeau urat, szóval várjuk a sztorit – vigyorgott a
szőke lány, miközben kényelembe helyezve magát a kanapén, maga alá húzta az
egyik lábát.
– Hogy úgy mondjam, átéreztük a rock and roll
hangulatot – jelentette ki a dobos, bujkáló mosollyal.
– Igen, az a hűtő meg merő véletlenségből valahogyan
kiesett az erkélyről – egészítette kis Seb, tanácstalanul vakargatva a
tarkóját.
– Várj, ti tényleg kidobtatok egy hűtőt? Mármint
komolyan? Én azt hittem ez csak mendemonda – hökkent meg Zizi.
– Igen, fiatalok voltunk, és a minibár megcsapolása
után meglehetősen jó ötletnek tűnt – vont vállat Pierre, mire a két lány
eszement módra vihogni kezdett, ahogy maguk elé képzelték a szituációt.
– Legalább legálisan lékeltétek meg a minibárt? –
kérdezte Zizi két nevetőgörcs között, mire öt nagyon szúrós pillantást kapott
válaszul. – Jó-jó, vegyétek úgy, hogy nem kérdeztem semmit.
– Lányok, jut eszembe! – kiáltott fel Pierre nem
sokkal később, mire mindkét lány érdeklődve kapta felé a pillantását.
– Mondd, mit szeretnél – vigyorgott Zizi, aki teljesen
kényelembe helyezte magát a buszon. Mondhatni már tökéletesen otthon érezte
magát a kanadai zenészek között, és mostanra már azon is sikerült túltennie
magát, hogy telefonon beszélt Alex Gaskarth-tal.
– Minden koncertre megtanulok pár kifejezést az adott
ország nyelvén, de magyarul egyelőre nem megy semmi. Szóval elkelne egy kis
segítség – vigyorgott az énekes, miközben a lehető legártatlanabb pillantását
igyekezett az arcára varázsolni.
– És minden koncertetek előtt helyi lányokat szedtek
fel, hogy nyelvleckét adjanak? – kérdezte Tina, de ahogy kiejtette a mondatot,
meg is bánta. Végignézve az öt zenész kaján vigyorán, és barnahajú, nevetéstől
fulladozó barátnőjén, magában átkozódva harapta be az ajkát. – Nem úgy értem,
ti perverz majmok! – mentegetőzött, mire egyöntetű nevetés lett úrrá a
társaságon, úgyhogy a szőke lány inkább a legócskább, legrégibb trükköt
igyekezett bevetni, a terelést. – Szóval, mit akarsz tudni magyarul? – fordult
Pierre felé.
– Most úriember leszek, és figyelmen kívül hagyom az
óriási öngólodat – vigyorgott az énekes.
– Ugyan már, zsigerből képtelen vagy arra, hogy
úriember legyél – veregette barátilag hátba Chuck, mire Pierre elégedetlenül
horkantott egyet majd inkább Tina felé fordult.
– Alapszavakat. Köszönés, kezeket az égbe, szép lányok
– sorolta, egyre szélesedő vigyorral, mire a szőke csak megforgatta a szemét,
de azért Zizivel karöltve belekezdtek a magyar-tanfolyamba.
– Tudsz róla, hogy zseniális az akcentusod? – kérdezte
a könnyeivel küszködve Zita. Az énekes éppen huszadszor próbálkozott az ö hang
kiejtésével, de az istennek nem sikerült neki.
– Ez azért némi elégtétel azért, amiért kiröhögtetek,
mikor nem tudtuk kimondani a neveteket – értett egyet vigyorogva Tina is. –
Mintha azt mondanád, hogy girl. Köszönöm.
– Nincs ennek valami rövidebb és egyszerűbb változata?
– kérdezte Pierre, egy durcás óvodás arckifejezését öltve magára.
– Már hogyne lenne. Köszi – nevetett fel Zita.
– Gyűlölöm ezt a hangot – mormogott az énekes, ami
rendkívüli módon szórakoztatta nem csak a lányokat, de a többi zenészt is.
Mire a srácok elkezdtek készülődni a koncerthez,
Pierre magyar tudását a helyzethez képest tökéletesre csiszolták, az énekes
pedig előszeretettel dobálózott a magyar kifejezésekkel, miközben folyamatosan
büszke vigyor ült az arcán. Lassacskán a lányok is magukra hagyták a
zenészeket, miután megbeszélték, hogy a koncert után visszajönnek ugyanide. Így
is tartottak attól, hogy nehezen fognak jó helyet találni, és égető szükségük
lesz a csontos könyökükre.
A tömeg a nagyszínpad előtt már gyülekezett, így Tináék
is bevetették magukat az egyelőre még szellősen álló emberáradat közepébe, hogy
a fesztiválozókat kerülgetve az első sorok egyikébe jussanak.
– Ne álljunk legelőre, mert ott a fanatikusok vannak –
jelentette ki Tina, mire barátnőjének a magasba szaladt a szemöldöke.
– Emlékeztesselek arra, hogy kinek a bioszfüzete volt
a tele Mrs. Desrosiers feliratokkal pár éve? – vigyorgott Zizi, és végre úgy
érezte, némiképp elégtételt vehet a mulatóssal való szekálásért.
– Látod, épp ez az! – csettintett a lány mindentudóan
a nyelvével. – Az néhány éve volt, azóta felnőttem, de akik elől állnak, még
mindig ilyeneket írogatnak.
– Te meg dalszövegeket skiccelsz az előadók padjára.
Az se sokkal jobb ám – nevetett fel a barnahajú, ahogy megálltak nagyjából a
harmadik sorban. – Itt jó lesz?
– Igen, itt talán el tudok majd kapni egy pengetőt –
merengett el Tina ábrándosan, mire Zizi fájdalmasan az fejéhez kapott.
– Baszki, mondták már, hogy szőke vagy? Szerinted ha
kérsz Davidtől egy pengetőt a buszon, az nem ugyanaz? – kérdezte megfáradva
Zita.
– Nem, mert akkor azt fogja hinni, hogy fan vagyok.
– Szerintem ezen túl vagyunk már. Gyanítom, ezt akkor
levágták, amikor meghallották, hogy a Welcome
to my life-ot énekeljük.
– Ne kötekedjél már állandóan! – Jobb válasz híján Tina
csak durcásan összeráncolta a szemöldökét és keresztbefonta maga előtt a
karjait, hogy aztán tüntetőleg a színpad felé forduljon. Zizi vigyorogva
követte barátnője példáját, miközben halkan dudorászta a Márminálunk babámat.
– Még hogy nem szereted a mulatóst – motyogta maga elé
a szőke lány, de harmadik versszakot már együtt énekelték. Legnagyobb
meglepetésükre a mögöttük álló két srác is beszállt a nótába – az ég felé emelt
műanyag söröspohárral a kezükben vonyították a holdra, hogy „Nade felmegy a legény a fára”. Arra
gondoltak, tesztelik a srácokat, és következőnek egy Simple Plan számba
kezdtek.
– You say good
morning – énekelte Tina a Jet Lag
refrénjét, mire a magasabb, és feltehetőleg részegebb, srác egyből folytatta:
– When it’s
midnight.
– Going out of
my head – folytatta Zizi a másik fiúra nézve, aki vigyorogva fűzte tovább a
dalt:
– Alone in this
bed[1].
New Found Glory miatt jöttünk elsősorban, de ha már idáig eljöttünk, alap, hogy
meghallgatjuk a Simple Plant is, meg holnap az All Time Lowt.
– A New Found Gloryt valahogy sejtettem – bökött Tina
vigyorogva a srác a banda nevével díszített pólójára. – Rólunk sajna
lemaradtunk, de amúgy se ismerem túl sok dalukat.
– Vicious love?
– kérdezte széles mosollyal az arcán a magasabbik srác, mire a két lány
cinkoson somolyogva láttak hozzá a refrénhez:
– We've got a
vicious love // We mix our tears with blood // No clock will stop for us // It
ticks by // We fight as hard as we love[2].
– Csak a refrén megy? – kérdezte az NFG pólóban álló, alacsonyabb
srác.
– Nyilván nem – forgatta meg Tina a szemeit, majd
folytatta a dalt: – When I go out alone
// And see them sharing meals // Like Lady and the Tramp // Hate their loving
eyes // Wishing it was you and I.[3]
– Ez a kedvenc részem benne – merengett el Zizi, mire
a magas srác buzgón bólogatva kortyolt a sörébe.
– A csajomnak is. Menthetetlen Paramore fan.
– Jézusom, ezt most úgy mondod, mintha ez bűn lenne. A
Paramore menő – jelentette ki a barnahajú lány határozottan, mire mindkét srác
felnevetett.
– Egy szóval nem mondtuk, hogy nem az.
Meglehet, órák hosszat folytatták volna a csevegést,
de a színpadon mozgolódás támadt, lejjebb vették a fényeket, és így egészen
sötétbe borult a színpad előtti tér. A két lány ugyanis nem is realizálta, hogy
időközben a hátuk mögött lassacskán lebukott a nap. A mozgolódásnak végül meg
is lett az eredménye, a kivetítők pirosan felvilágítottak, és elkezdődött a Jet Lag.
Letörölhetetlen vigyor költözött az arcukra, ahogy a gitár hangja
átjárta a testüket, ahogy a fülükben érezték az egészen közelről szóló
basszust. A tömeg egy emberként visított fel, ahogy az együttes tagjai
megjelentek a színpadon. Olyan volt, mintha az egész fesztivál felrobbant
volna, és Tina úgy érezte magát, mintha egy hosszú, fárasztó utazás után
érkezett volna haza.
A dalok egymást követték, Pierre előszeretettel
kamatoztatta a frissen felszedett magyar tudását, a két lány pedig egyik
extázisból a másikba esett. Teli torokból énekelték a számokat, amelyek
mindegyikéhez tucatnyi emlékük és történetük fűződött, és ezzel a koncerttel
csak egy újabb állt be a sorba, egy különösen értékes.
A Jump
kezdetekor katartikus boldogság lett úrrá Ziziéken, és magukról megfeledkezve
ugráltak, pont úgy, ahogy a színpadon Pierre-ék is. Az énekes ráadásul pont a
színpad azon oldalán bohóckodott állandó jelleggel, ahol ők is álltak, ami folyamatos
nevetésre késztette őket.
– Még azt mondja, ugorjátok!
– kacagott fel Tina, amikor Pierre az I
gotta feeling betét után ugrálásra buzdította a közönséget, akik a magyar
szavak hallatán őrületes extázisba kerültek. A két lány odáig meg vissza volt
Pierre akcentusáért, David hangjáért, különösen a refrén vokáljáért, az egész
produkcióért. Az utolsó refrénnél semmivel sem törődve üvöltötték a tömeggel,
hogy Fuck tomorrow I just wanna jump. [4]
A kissé komolytalan szövegű, vidám, pörögős számok
után a Crazy éles váltásként ért
mindenkit, de a két lány a legkevésbé se bánta. Zizi főleg nem, őt különlegesen
fontos emlékek kötötték ehhez a dalhoz – ez volt ugyanis az első Simple Plan
szám, amit hallott, és már az akkori, kissé hiányos angoltudásával is
megállapította, hogy ez a dal a legkevésbé sem tucat szám. Később pedig rájött,
hogy igen komoly társadalomkritikát fogalmaznak meg benne a kanadaiak, és
többszörösen is önmagára talált benne, főleg a szülei válása után.
– I guess things
are not how they used to be // There's no more normal families //Parents act
like enemies // Making kids feel like it's World War III.[5] –
Pierre-el, Daviddel és Sebbel együtt énekelte, az ott lévő több ezer emberrel
karöltve, mert ezek a sorok nagyon közel álltak hozzá.
– Köszönöm Balaton – kezdett Pierre rögtönzött
beszédbe, magyar szavakkal indítva az egészet.
– Csak sikerült neki a köszönöm – mondta Zizi szőke
barátnőjének, ahogy letörölt egy könnycseppet az arcáról. A meghatódottság idézte
elő, és az érzés, hogy amíg akárhogyan is köze van a zenéhez, addig semmi rossz
nem történhet.
– Köszönjük, hogy itt vagytok ma este, és hogy ilyen
nagyszerűek vagyok hozzánk. 1999 óta vagyunk egy banda, és most itt állni ma
este, ezen a színpadon, előttetek srácok, ez egy valóra vált álom. Miattatok
élhetjük ezt az álmot, az olyan ember miatt, mint ti. És nélkületek srácok, a
Simple Plan nem létezne, szóval nagyon szépen köszönjük, hogy itt vagytok. –
Hangzottak a szavai immár angolul, és minden mondatot óriási üdvrivalgás
fogadott. A lányok nem voltak biztosak benne, hogy a tömeg tényleg Pierre
szavainak a jelentésének örült-e ennyire, vagy csupán az elfogyasztott
alkoholmennyiség miatt éreztek késztetést a visításra. Mindenesetre ők a
mondandó miatt vigyorogtak fátyolos szemekkel, mert ez volt egyike annak a
millió dolognak, ami elképesztően szerettek az együttesben – hogy értékelték,
és becsülték a rajongóikat, mindegyiket. A 5 Seconds of Summer gitárosának,
Michael Cliffordnak volt egy mondása, amit mindketten ideillőnek találtak,
igaznak a Simple Planre, a 5SOS-ra, az All Time Lowra, és az összes bandára,
amit szerettek, szeretnek. Az igazi
bandák megmentik a rajongókat, az igazi rajongók megmentik a bandákat.
Mindketten hittek ennek az idézetnek a
valóságtartalmában, és mindketten tudták azt, hogy az összes szeretett
együttesük tele van olyan rajongókkal, akik a srácok helyes pofija miatt
követik a pályafutásukat, és nem a dalaik miatt. Mi sem mutatta ezt jobban a
minisortban parádézó, tucatlányoknál, akik össze-vissza tátogták a szövegeket,
de egy épkézláb sort nem tudtak egyetlen dalból sem.
Mikor Pierre a telefonok, és öngyújtók világítását
kérte, Tina már tudta, hogy az Astronaut
következik, és összeszorult a szíve. Ami Zizinek a Crazy volt, az Tinának ez a dal – ebben találta meg önmagát, ez
volt a menedéke, a vigasza, magányos napjain. Olyankor, mikor a világ
szemetének érezte magát, mert mindenki szerint így kellett érezze magát.
– Can anybody hear
me? // Or am I talking to myself? // My mind is running empty // In the search
for someone else // Who doesn't look right through me. // It's all just static
in my head // Can anybody tell me why I'm lonely like a satellite?[6]
– A sorok ezúttal is, mint mindig, valahányszor hallotta, telibe találták Tina
szívét, lelkét, de nem bánta. Ahogy körbenézett a tömegen, akik egy emberként kántálták
a szöveget, ahogy a színpadon teljes átéléssel éneklő Pierre-re tévedt a
tekintete, tudta, hogy jó helyen van. És tudta azt is, hogy egy igazán ritka,
és különleges pillanat szemtanúja, mikor rajongók és banda egymásra talál, és
ezrek szíve dobban egy ritmusra.
Felülről figyelve valóban úgy nézhetett ki a Balaton-part,
mint a végtelen, csillagos égbolt a tucatnyi világító telefonnak köszönhetően. Ahogy
az utolsó akkord is kicsengett a dalból, bizarr, mégis meghitt csönd lett úrrá
az egész tömegen. A több ezer ember elcsendesült, és mind megélték a
pillanatot. A néma másodperceket csak a szomszédos Be My Lake fesztivál basszusai
töltötték ki, az egyre hűvösebb augusztusi éjszakában. Tina olyannyira a dal és
az események hatása alá került, hogy néhány szám teljesen ki is esett neki,
csak arra figyelt fel, hogy Pierre egy 13 éve kijött számot konferál fel.
– Mi 13 éves? – fordult meghökkenve Zizi felé. A
barnahajú nem válaszolt, csak vigyorogva a színpad felé biccentett, ahol az
énekes már meg is válaszolta Tina kérdését.
– A következő dal címe I’m just a kid.
– Öregek vagyunk – jegyezte meg a szőke, mintegy
mellékesen majd tekintetét az együttes felé fordította, és a tömeggel együtt,
teli torokból kezdte el énekelni a dal. Egészen biztos volt benne, hogy
másnapra Charlie-san rekedt lesz a hangja, de a legkevésbé sem zavarta, Zizivel
együtt átszellemülve énekelték az örök klasszikus nótát.
– What the fuck
is wrong with me? // Don't fit in with anybody // How did this happen to me? //
Wide awake I'm bored and I can't fall asleep // And every night is the worst
night ever.[7] – Ezeket
a sorokat követte az a nagyjából fél perc, ami a lányok szent meggyőződése
szerint az egész este legjobb része volt. Pierre és David felelgetős, dallam
visszaéneklős játékot játszottak a közönséggel, aminek végén a basszusgitáros,
egy fülsimogató, hátborzongatóan jó magas cét vágott ki. Vagyis… nem voltak
biztosak benne, hogy cé volt-e egyáltalán, de abban igen, hogy egész testükben
kirázta őket a hideg tőle.
Félelmetes volt, ahogyan több ezer ember ordította
egyszerre, szinkronban, hogy I’m just a
kid, mégis a világ legtökéletesebb összhangjának hatott nem csak a két
lány, de minden ott lévő szemében és fülében.
A koncert végeztével, három hátizsákos srácon, öt
darabonként hét-nyolc lányból álló láncon és négy az egymásra találás
extázisában örvendő csoporton vergődték magukat keresztül, mire sikerült a
tömegen kívülre érniük, és egy kis levegőhöz jutniuk. Egészen biztosak voltak
abban, hogy életük egyik legemlékezetesebb koncertjüket, estéjüket tudhatták
maguk mögött, noha tudták, hogy még közel sincs vége.
Kiérve a fesztivál területéről a Balaton-part felé
vették az irányt, abban bízva, hogy találnak még egy éttermet, vagy gyrosos
bódét, ami hajlandó kisegíteni őket néhány falattal. Megbeszélték ugyan a
srácokkal, hogy a koncert végeztével visszamennek a buszhoz, de tudták, hogy
nekik is beletelik egy kis időbe, míg elevickélnek odáig. És ebbe a kis időbe
tökéletesen belefért egy gyros is. Sikeresen találtak egy még éppen nyitva lévő
kis éttermet, ahol meg is vették a késői vacsorájukat, és a görög finomsággal a
kezükben indultak a Simple Plan felkutatására.
Mire a turnébuszhoz értek, elfogyasztották a gyrost,
és vidáman cseverészve kapaszkodtak fel a járműre. A totál szétesett banda a
busz különböző pontjain heverészett, és sebesen burkolta be a különféle pizza
szeleteket, David kivételével, aki valami nagyon bizarr salátát majszolgatott,
tökéletes lelki nyugalomban.
– Na, hogy tetszett a koncert? – eszmélt fel elsőnek
Pierre, és tele szájjal, bájosan rávigyorgott a lányokra.
– Most tettél tönkre mindent – nevetett fel Zizi.
– Egyébként szuper volt, de tudjátok mit hiányoltunk?
– kérdezte Tina, de választ adni nem volt lehetősége, mert ekkor két nem várt
személy csörtetett fel a buszra.
– Minket? – kérdezte Jack Barakat olyan széles
vigyorral, hogy a szőke lány komolyan azt hitte, hogy mindjárt körbeszalad a
szája a fején.
– Nem egészen – felelte Tina, ahogy túltette magát a
fél All Time Low jelenlétén. Ahogyan ők időnként leírták magukat, az All Time
Low jobbik felének jelenlétén.
– Nem hiányoltatok? – akadt fenn az eddig Jack mögött
álló, szintén szélesen vigyorgó Alex a dolgon, némileg lehervadó mosollyal.
– Napsugaram, azt se tudjuk milyen veletek, akkor hogy
tudnánk hiányolni – jelentette ki Tina felvont szemöldökkel, de a komplett
Simple Plan fuldoklásba torkolló nevetése rávette, hogy átgondolja a dolgot. –
Nem úgy velük, ti perverz majmok – forgatta meg a szemeit, a kanadaiak felé
fordulva, hogy jól láthassák, a kiöltött nyelvével együtt. Tudta ő is, hogy
óvodás dolog volt, de nem tehetett róla, ezt hozta ki belőle az elvileg érett,
felnőtt zenészek viselkedése.
– Hello there,
the angel from my nightmare, the shadow in the background of the morgue…[8] –
kezdte dudorászni Jack a Blink 182 egyik legismertebb dalát, mire számtalan
értetlen pillantást kapott. – Túl sokat beszéltetek hiányolásról.
– Apropó hiány. Engem azért érdekelne, mit
hiányoltatok – kotyogott közbe Chuck, mint az egyetlen tag, akivel
többé-kevésbé értelmes beszélgetéseket is lehetett folytatni.
– Take my hand
és This song saved my life – csillant
fel Zizi szeme.
– Meg én igazából meghallgatnék egy eredeti verziót a Freaking me Out-ból is – jegyezte meg
Tina, erőteljesen a hátrafordított baseball sapkában pompázó énekes felé
pislogva.
– Semmi akadálya, csak hadd kajáljunk meg – vigyorgott
Seb, aki rohamos sebességgel tüntette el a pizza szeleteket. Olyan volt, mint
egy kisgyerek, ahogy csendben ült a sarokban, és teljes koncentrációval
nyammogott a vacsoráján, mindenét összemaszatolva.
– Ú, szóval akkor megint játszunk majd együtt? –
csillant fel Tina szeme, de ahogy kimondta, inkább az ajkára harapott, mintha
úgy visszaszívhatná, de Jack köhögésnek álcázott nevetését hallva rájött, hogy
ezzel kegyetlenül elkésett. – Öljetek meg, könyörgöm.
[1] Azt
mondod „Jó reggelt” // Mikor éjfél van // Lassan megőrülök // Egyedül ebben az
ágyban
[2] A mi
szerelmünk bűnös // A könnyeink vérrel keverednek // Egy óra sem fog megállni
értük // Ketyeg tovább // Olyan keményen harcolunk, ahogyan szeretünk.
[3] Mikor
egyedül megyek el otthonról // Látom őket, ahogy osztoznak az ebédjükön // Mint
Suzie és Tekergő // Gyűlölöm a szerelmes pillantásaikat // Azt kívánom, bár te
és én volnánk.
[4] Leszarom
a holnapot, csak ugrálni akarok!
[5] Azt
hiszem, a dolgok nem úgy mennek, mint régen // Nincsenek többé normális
családok // A szülők ellenségként viselkednek // Elérik, hogy a gyerekek a III.
világháborúban érezzék magukat.
[6] Hall
engem valaki? // Vagy magamban beszélek? // Az agyam kezd fáradni // Valaki más
keresésében. // Aki nem nézz keresztül rajtam. // Csak ez jár most a fejemben
// Valaki meg tudja mondani, miért vagyok magányos, mint egy műhold?
[7] Mi a
fasz baj van velem // Senkivel sem passzolok össze // Hogy történhetett ez
velem? // Ébren fekve unatkozok, és nem tudok elaludni // És minden éjjel a
valaha volt legrosszabb éjszaka.
[8] Helló,
te angyal a rémálmaimból, árnyékkép a hullaház mögül.
_______________________
Ennyi lett volna a fejezet, remélem elnyerte a tetszéseteket. Pár infó a történettel kapcsolatban. Az összes zenét, ami akár csak említés szintjén (vagy fejezetcímként) szerepel a történetben, kigyűjtöttem egy lejátszási listára - mert már vagy ezer éve akarok egy történetemhez másokkal megosztható lejátszásit csinálni. Nem várom el senkitől, hogy végighallgassa, de szemezgessetek belőle nyugodtan, hátha megtetszik valami. :) A lejátszási listát ezen a linken érhetitek el. És egyébként folyamatosan frissül - általában írás közben hozzáadom azt a számot, ami belekerül, vagy szó van róla.
Továbbra is fenn vagyunk wattpaden is, ha kedvet kaptatok hozzá ezen a linken elérhetitek.
Ami Pierre koncertes beszédeként szerepel a történetben, az valóban elhangzott a koncerten, szóról szóra így - persze nyilván angolul. És azok után, hogy ott hallottam, muszáj voltam beleírni - igen, ennek a történetnek a gondolata tavaly augusztus óta érlelődik bennem. :'D
A következő rész egyelőre nem tudom mikor jön - annyi a biztos, hogy június 1.-én érkezik majd egy Ashton Irwin novella, Livi szülinapjára. Ezen felül nem akarok ígérgetni, egyrészről, mert nem tudom mennyi időm lesz, másrészről a Bosszúval is haladnom kell, harmadrészt mert dolgozok és tanulok. És ezeken túl sem szeretek magamban beszélni, és mostanában kicsit úgy érzem magam ezen a blogon. Szóval nem akarok követelőzni, meg kommenthatárt szabogatni, és nem is fogok, mert nem az én műfajom, és megvan róla a véleményem, csak egyszerűen már nem tudom, hogy milyen módon, milyen szavakkal kérjelek Benneteket arra, hogy írjátok le, mit gondoltok a történetről, vagy hogy tetszett a rész. És ez most tényleg nem arról szól, hogy a kommentekért írok, meg azért, hogy legyen kétszáz feliratkozóm, meg részenként tizenkét hozzászólásom, mert aki egy kicsit is régebb óta van itt, az tudja, hogy nem így van, mert akkor nagyjából a harmadik novella utána zártam is volna be a boltot, és el sem jutottam volna az Azon a nyáron elejéig, nem hogy végigírjam. Ez pusztán arról szól, hogy egyszerűen nem értem, hogy a napi 30-40-60-80, mikor mennyi oldalmegjelenítésben nincsen egyetlen egy olyan ember sem, aki olvassa is a történetet, akármelyik történetet, novellát, és van is véleménye. Vagy akkor ennyire rossz amit írok, de akkor meg szintén nem értem, hogy miért nincs valaki aki az asztalra csap, hogy "szar az egész". Tényleg, komolyan, lehet névtelenül hozzászólni, lehet a chatbe is írni, de meghalok a kíváncsiságtól, hogy tudjam, hogy tetszik az, ami itt folyik, mi tetszik, mi nem tetszik, mit szeretnétek máshogy. Na, mindegy... *hiszti mód off*
Remélem senkit nem riasztottak el a fenti sorok, és remélem lesz valaki, egyetlen egy akárki, bárki, aki ír pár szót arról, hogy hogy tetszett neki a rész. Vagy akármelyik rész. Akármelyik novella. Akármelyik kisregény. Bármi. Nagyon-nagyon szeretném ha lenne blogger-olvasó kapcsolat a blogon, de ehhez Ti is kelletek :)
Reménykedve ölel mindenkit, D.
Szép jónapot kívánok!
VálaszTörlésÚgy terveztem, hogy majd szépen sorba haladok a részekkel, és úgy írok mindegyikhez, de amikor elolvastam ezt még régebben a koliban, tudtam, hogy a terv borulni fog. Muszáj ehhez írni elsőnek, mert egy csomó minden eszembe jutott, és uhhh. :D
Először is a sátras Kis Grofo koncert... ahol rohadt sokan voltak, rohadt fülledt levegő és meleg volt, és mégis milyen jól szórakoztunk. Minden refrént tudtunk első hallás után, tényleg annyira nevetségesek a szövegek xD
Nem tudom, Zitának mi a problémája azzal, hogy régen szerette a mulatóst, és ő énekelte a leghangosabban.. xD Vicces, hogy próbálja terelni a témát a "nézd, ott egy kisbolt"-tal, de nem jár sikerrel. xD
Izé, amúgy mondhatni találtam egy hibát, mert ha emlékszel, a Balatonon akár égen-földön is kereshettünk volna Borsodit, akkor se találtunk volna. Csak Soproni meg Dreher meg ilyesmik voltak mindenhol, de elnézem neked, mert ilyen nagylelkű vagyok. xD Az "objektum"-ot viszont nem nézem el, hát hova mentek ezek, egy földönkívüliekkel teli hajóra sört venni? xDDD (és most erről eszembe jutott, hogy it was a blue light in the sky xD)
Khm, amúgy ha ott lett volna, Calum szívesen kinyitotta volna nekik a sört bármivel.. tudod, ez a tehetsége. Remélem beleírod, hogy megmutatja a lányoknak, hogy igenis szabad hinni a mendemondáknak. :'D
"az a hűtő meg merő véletlenségből valahogyan kiesett az erkélyről" XDDDD hát persze, Seb
Zita HOGY a francba tudta túltenni magát ilyen hamar azon, hogy Alex meg ő beszéltek telefonon? HOGYAN? Ez lehetetlenség, nekem még egy Kis Grofo koncert se tudna kiverni a fejemből egy ilyen eseményt :D
Hhaha, amúgy azok a részek a legjobbak, amikor Tina valami félreérthetőt mond, és fel se tűnik neki, csak amikor már röhögnek rajta xD
Jajj, azt se felejtem el sose, hogy kb. egyetlen egy NFG számot ismertem akkor, ez volt a Vicious love, és PONT arra sikerült odaérnünk, amikor azt énekelték. :D Most se ismerek amúgy többet, de azért is rájuk keresek most Spotify-on és belehallgatok a számaikba. Fájjon csak a szívem, hogy nem voltunk All time Low koncerten, meg NFG-n se xDD
Uhhh, most a jön a koncertes rész, és amúgy főleg ez volt az oka, hogy ehhez a részhez írok végül elsőként. Mert kb. az összes emlékem visszajött, és jajistenem... NAGYON VISSZA AKAROK MENNI. Mindjárt sírok, annyira :'D És nem segít a Crazy-Astronaut rész, hidd el xD
Jaj, na, szóval felejts el mindent, amit eddig írtam, hogy a kedvenc részem volt, mert egyértelműen az a pár bekezdés vitt mindent, ami a koncertről szólt (még Alexet is überelte jaaa, durva, mi?). Olyan jól leírtad, és mondom, minden emlék meg érzés visszajött, szóval azt a részt tutira nem merném buszon újraolvasni, tudod miééért xD
A jó kis balatonparti gyrosozás. Meg az éjféli-hajnali fagyoskodás ugyanott, azon a zöld akármin. :D
ALEX!!!!!!! ALEX + SNAPBACK, már itt is van a szemem előtt fekete nadrágban meg farmerdzsekiben. Vagy kockás ingben *-*
Tudod mit hiányoltam amúgy a rész végéről? Zita reakcióját Alex megjelenésére. Én ott estem volna össze, azt hiszem, de az biztos, hogy percekig nem kaptam volna még levegőt se xD Szóval a következő rész kezdődhetne azzal, hogy elmeséled, Zizikénk él-e még. Feltűnően nem szólalt meg amúgy a végén, szóval asszem nem xDD
I Miss You - tudod kinek a hangja szól a fejemben.. :D
Összefoglalás:
IMÁDOOOM, minden egyes sorát, legyen végtelen hosszú! Én írok mindegyikhez, csak legyen nyár xD És türelmetlenül várom a következőt, amiben remélhetőleg szégyentelenül sok Alex fog szerepelni, meg esetleg egy-két elhintett utalás 4 majomra... :D
xoxo, L.
ui: A 2015-ös NFG album fájdalmasan jó. Eddig a Persistent róla a kedvencem. Meg a One More Round. Meg a Vicious Love persze.
ui2: Azt hiszem nem fogom tudni elküldeni egyben ezt a kommentet xD
Sziaaa!
TörlésNahát, erre a válaszomra nem kellett 4 hónapot várnod, de még csak egyet se, nahát. :D
Azok a Grofo számok néha a mai napig eszembe jutnak, meg az is ahogy emberek másztak be elém, és gyakorlatilag a számban ugráltak xD
Tényleg nem érted, mi lehet Zizi baja? xD Én bevallottam gimiben a baráti körömben hogy gyúrón mulatósra csapatjuk, és kaptam fura pillantásokat xD
Jé, és tényleg nem volt Borsodi, pedig direkt jófej akartam lenni, hogy levetkőzöm a Dreheres sznobságom (azóta már a való életben is megtörtént, mert az Ászok csapolva is olcsóbb mint a Dreher, én meg sóher vagyok xD) De mifelénk használjuk helyekre azt, hogy objektum, szóval shhh *képzeld ide azt a gifet. AZT a gifet. Igen, pont azt, a mean girlöst xD*
Erről Calum se tud meggyőzni xD Youtube videók tucatja se tudott meggyőzni meg a tapasztalat se, hogy majdnem végigvágtam a karom egy kulccsal, mert ki akartunk nyitni egy üveg bananabeert xD
Zita igazából az egész fesztivált komplett önkívületbe éli le. Ő akkor átesett álomvilágba, mikor találkoztak Pierre-ékkel, és aztán feljebb szökött az ingerküszöbe xD
Azokat a részeket szerettem legjobban írni xD A többség magától csak úgy jött, de volt ami direkt kitalált lett xD
Hogylehet az hogy Alexet überelteee? xD Nem tudom miért, kérlek fejtsd ki, miért nem mernéd buszon újraolvasni :D :D :D
Meg a fagyoskodás, és aludni nem tudás abban a retek váróban. xDD Mekkora mázlisták már Ziziék, hogy nekik ilyet nem kell xD
És a bőrdzseki nem is jó Alexeeen? :D
Igen, nagyjából ezzel fog kezdődni ez a rész - mint azt te is tudod, mivel kábé az egészet olvastad már :'D xD Túlélte, bár lehet a fesztivál végére lesznek maradandó károsodásai xDD
Tudom, az a baj, hogy már nekem is xD Ez a sok majom itt tönkreteszi nekem a Blink-élményeim... xD az I Miss You-t Calum hangján hallom, a What's my age againben hallom, ahogy Rian elbassza az ütemet... xD
Örülök, hogy imádod, és már nyár van amúgy szóval várlak szeretettel a többihez is xDD Lehet, hogy szégyentelenül sok Alex lesz benne, csak van egy kis gond. xd Mostanában annyira beleszerelmesedtem Rianbe, hogy fáj őt kihagynom bármiből xDD
xx, D.
ui.: tudom, már én is meghallgattam *-*
ui2.: de mégiscsak eljött xD