Ugrás a fő tartalomra

Szabadrúgás

Sziasztok!
Magam sem igazán hiszem el, hogy ez a novella elkészült – azt meg főleg nem, hogy többé-kevésbé időre (kész volt már tegnap is, csak nem éreztem úgy, hogy olyan állapotban van, amit megoszthatnék veletek). Szóval ez az a novella, aminek nem csak úgy véletlenül volt hétfőre kiírva a felkerülése, hanem azért mert ez Livi szülinapjára készült. Szóval Boldog Szülinapoot! :)
Mindjárt olvashatjátok a novellát – technikailag már most is, ha lejjebb görgettek – de előtte ejtenék pár szót a "mi lesz ezután" témakörben. Nos, az Azon a nyáron következő fejezete már kész is van, és időpont is van hozzá – június 10. Ha minden jól megy, 11.-én az utolsó vizsgámmal is megleszek, és akkor talán fogok tudni foglalkozni az AN-nel. Alakulgat, bár a 9. fejezetet fogalmam sincs meddig fog tartani megírnom, mert kettő mondatom van belőle, az is csak összefoglalja, hogy nagyon nagy vonalakban miről fog szólni. Na de mindegy, majd kitaláltok valamit. De addig is itt van a Szabadrúgás, ami egy Bastian Schweinsteiger novella, 2186 szóval. Több dolgot nem is akarok róla mondani, olvassátok, és ha tetszik, és van kedvetek, írjatok. És ha már itt tartunk, köszönöm a Vallomáshoz írt 3 kommentet, el sem hiszitek, mennyire jól esett olvasni őket *-* Amint lesz egy szusszanásnyi időm, ígérem, válaszolok is rájuk :)
Jó olvasást!
Puszi, D.
ps.: Ahogy láthatjátok, új dizi van, kicsit nyáriasodtunk és Azon a nyáronosodtunk, és bár nem termeztem, hogy ennyire rózsaszín lesz, de végső soron nekem tetszik az összhatás - megszenvedtem vele. Mit gondoltok róla? :)

Szabadrúgás

Bastian Schweinsteiger dühösen pattant ki a menyasszonyával közös otthona udvarára hanyagul leparkolt Audiból. Haragosan caplatott a bejárat felé, mit sem törődve a kocsiban hagyott barnahajú nővel. Mina Faerber volt az, a futballista kedvese, valamint a néhány órával ezelőtt lejátszott, Hoffenheim elleni bajnoki partjelzője.
Mina fáradtan túrt hosszú, barna tincsei közé, hogy aztán egy óriási, reszelős sóhaj után kikászálódjon az anyósülésről. Kivette a hátsó ülésre dobott sporttáskáját, és komótosan a válogatott középpályás után ballagott.
Közel tíz éve ismerte már Bastiant, és ennek majdhogynem a felét egy párként töltötték, az utóbbi pár hetet pedig immár jegyesekként. Erre a gondolatra Mina óvatosan elmosolyodott, és vetett egy gyors, szentimentális pillantást a gyűrűsujját díszítő finom, fehérarany gyűrűre, melynek közepét egy apró kő ékesítette. Ismerte a focistát, és pontosan tudta, mikor milyen reakcióra számíthat tőle. Éppen ezért azzal is tisztában volt, hogy pokolian nehéz este előtt állnak.
Ahogy belépett a müncheni ház nappalijába, a mosoly, ami az előbb még halványan az ajkain játszott, pillanatok alatt tovatűnt. A helyiség közepén ugyanis ott ült a focista, a dohányzóasztalra helyezett laptop előtt, és éppen a mérkőzés egy kérdéses szituációjának visszajátszását elemezte. Természetesen csak a focista szerint volt kérdéses, Mina olyan biztos volt a döntése helyességében, mint még soha semmi másban.
A nőt nem lepte meg Bastian cselekedete – majd minden meccs után ez volt a menetrend. Csak míg máskor szórakoztatta őt, hogy a középpályás teljességgel dilettánsnak tekinti a játékvezetőket, most valahol bántotta, hogy megkérdőjelezi az ítélőképességét. Persze Mina tudta azt is, hogy a helyzet nagyban más most, éppen a kapcsolatuk miatt. És pont ezért nem igazán tudta, hogyan viszonyuljon vőlegénye kirohanásához.
Így halogatva a dolgot, inkább kivitte a mosókonyhába a sporttáskáját, és út közben összeszedte Basitét is. Mintegy pótcselekvés gyanánt elindított egy adag mosást, és közben emlékezetébe idézte a szituációt, amin a focista immár több mint két és fél órája képtelen volt továbblépni.
Az első félidő vége felé a müncheni csapat labdát szerzett a saját kapuja előtt, és Boateng ívelte előre a játékszert az induló Schweinsteiger felé. Azonban az indítás sem volt hajszálpontos, és a középpályás is futva akarta levenni és benntartani. A nedves füvön megcsúszott, és éppen csak beleérni tudott a labdába az ellenfél játékosa mellett. Mina ekkor bedobást intett a Hoffenheim javára, hiszen a bajor játékosról pattant ki a játékszer az oldalvonalon túlra. Mina látta, hogy így volt, hiszen ott állt az esettől két méterre. Bastian viszont szentül hitte, hogy azért esett el, mert az ellenfél lökte. És ettől a meggyőződésétől eltántoríthatatlan volt, olyannyira, hogy a játékvezetővel sem félt megosztani gondolatait – ingerülten, hevesen gesztikulálva. A bíró nem annyira értékelte a játékos segítségét, és egy sárga lappal honorálta az őszinteségét.
Mina pedig egészen onnantól hallgathatta Bastian kifakadását, hogy az Allianz Aréna parkolójában, a fáradt tekintetű Lahm valami „Innentől rád bízom”- szerű morgással kísérve, a nyakába akasztotta a középpályást. Ettől kezdve pedig a húsz perces hazaúton vezetés közben végig nyomta a sódert, hogy nem érdemelt sárgát. A nő egyelőre inkább csendben hallgatta a focista panaszáradatát, és igyekezett nem felkapni rajta a vizet. Legalább addig, míg haza nem értek.
Megrázta a fejét, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Nem akart veszekedni, pedig tudta, hogy ez fog következni, mert kötelességének érezte, hogy visszarángassa a vőlegényét a földre. Ő is sokszor megtette már ezt érte, úgyhogy most Minán volt a sor, még akkor is, ha nagyon nem fűlött hozzá a foga.
Bastian egy ötéves minden durcásságát magára öltve szegezte a pillantását a laptop képernyőjére, hogy századszor is megnézze a kérdéses esetet, és elolvasson még legalább tizenöt elemzést a meccsről.
– Tessék, itt van feketén-fehéren! – kiáltott fel, amikor Mina a nappaliba lépett. – A Bild is megírta, „Schweinsteiger jogtalan sárgája”. – A focista arca felderült, és fölényes, „Na ezt magyarázd ki!”-pillantással szemlélte menyasszonyát.
– Vak tyúk is talál szemet – sóhajtott Mina. – Mellesleg a Bild akkora egy kamu lap… Néha elgondolkozok azon, hogy valójában csak Thomas és Franck közös mókájának a gyümölcse – merengett el a fiatal nő.
– Mina, ne humorizálj! Azért szabadot kellett volna intened! – háborodott fel a középpályás ismét, immáron századszorra. Az elmúlt másfél órában Bastian teljes meggyőződéssel, mantraként ismételgette ezt a mondatot, egyszerűen nem bírt napirendre térni felette. A nőt talán az első két kifakadás szórakoztatta, de mostanra már kifejezetten bosszantotta, hogy Bastian úgy köti az ebet karóhoz, mint egy óvodás.
– Nem, szívem, nem kellett volna. Ezt még Spanyolországban sem intené be neked egyetlen partjelző sem. – A szőke férfi erre úgy háborodott fel, mint akit olyan óriási méltánytalanság ért, amit már ép ésszel nem tud feldolgozni. Az, hogy egy spanyolhoz hasonlították az esetét mélységesen sértette az önérzetét.
– Milyen dolog már az, hogy velem szemben szabálytalankodnak, és én kapok érte sárgát? – Nagyjából harmincszor tette már fel ezt a kérdést, választ azonban nem kapott rá soha. De ez bekattant neki, és nem tudott rajta túllépni, úgyhogy Mina, bár nagyon sajnálta, de rákényszerült, hogy kicsit összetörje a szőke német világát.
– A lapodnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy elestél. Az azért járt, mert meg akartad magyarázni, hogy nektek járna szabad, de szívem, már akkor sem volt igazad, és ez azóta sem változott. Nem léphetnénk túl ezen? Fáradt vagyok, és veled ellentétben én holnap korán kelek.  – Bastian nem felelt, csak összeszorított szájjal fordult újra a laptop felé, hogy még kétszer lejátssza a videót. Egy ponton aztán kimerevítette a képet és a képernyőre bökött.
– Ott! Ellökött!
– Nem lökött el, elcsúsztál – mondta Mina, oda sem nézve. Rettentően unta már a műsort.
– Elcsúsztam, mert ellökött.
– Dehogy lökött el! Hozzád se ért az a szerencsétlen Szalai.
– De igen, és éppen ezért szabadrúgásnak kellett volna következnie – erősködött a focista.
– Rólad ment ki a labda, mert az átvételkor megcsúsztál. Bedobást intettem, mert azt láttam jónak, és ez nem változott azóta sem. Ne vond már kétségbe a szakmai hozzáértésemet, kérlek!
– De én…
– Nem, Basti. Bedobást intettem, mert az volt a helyes döntés és ebbe már akkor és ott bele kellett volna törődnöd, de ehelyett te nekiálltál magyarázni az igazadról, ezért kaptad a lapot. Egyébként is öt-egyre megvertétek azt a szerencsétlen Hoffenheimet, és lőttél egy gólt meg adtál egy gólpasszt, szóval végképp nem értem, hogy min vagy ennyire fennakadva?! – Most már a nő is kikelt magából kissé, de tényleg úgy érezte, hogy Bastian elszállt, és eljött az ideje annak, hogy visszalépjen a realitás talajára. Már csak azért is, mert lassan el kellett kezdenie magát fejben készíteni a három nap múlva esedékes Bajnokok Ligája mérkőzésre.
– Azon, hogy emiatt a hülye lap miatt ki kell hagynom a jövő héten a Dortmund ellenit! – fakadt ki Bastian ismét, és a barnahajú lánynak most már tényleg a hócipője tele volt a vőlegénye gyerekeket megszégyenítő hisztijéből.
– Nem, édes, nem emiatt a lap miatt kell kihagynod, hanem mert az elmúlt másfél hónapban minden második meccseden kidumáltál magadnak egy sárgát. Pont úgy, mint most. A Dortmund elleni meccset meg kihagyod, és legközelebb talán kétszer is meggondolod, hogy érdemes-e vitatkozni a játékvezető azon döntésével, amit nem fog megváltoztatni, mert nem változtathat meg. Főleg úgy, hogy egy olyan meccsen történt mindez, amit simán megnyertetek. Én ezt itt lezártam, megyek aludni, te nézd csak meg annyiszor, ahányszor akarod, de nem ettől lesz igazad. Ami azt illeti, ebben a kérdésben semmitől sem lesz – fejezte be mondandóját a játékvezetőnő, és egy nagy szusszanás után felindult az emeleti hálószobájukba.
Taylor Swift - Mine
A lépcsőn haladva végighúzta a kezét a tömör fenyőből készült korláton, és egy pillanatra elmosolyodott. Szerette ezt a házat, éppen úgy, mint a nappaliban bosszankodó vőlegényét. A lakásnak ugyanis minden négyzetcentimétere az ő kettejük jellemét tükrözte. Az építkezés során megvívták a harcaikat – a legapróbb, legsemmitmondóbb kérdésektől kezdve a legfontosabb döntésekig mindent megvitattak. De mindig sikerült kompromisszumot kötniük, és ennek egyik ékes példája volt a lépcső korlátja is. Bastian ugyanis mindenáron kovácsoltvas lépcsősort szeretett volna, Mina azonban hallani sem akart róla. Végül úgy született meg az egyezségük, hogy a nő engedett a léckerítésből, így a focista legnagyobb örömére az udvart cifra kovácsoltvas kerítés választotta el az utcafronttól. Cserébe viszont a lépcsőfokokat és a korlátot is mutatós dióval pácolt fenyőből készíttették.
Mina bízott abban, hogy ahogyan annak idején, a ház esetén képesek voltak megegyezni, úgy ez a nevetséges sárgalap-szabadrúgás dolog sem jelenthet majd akadályt. És őszintén remélte, hogy Basti belátja majd, nem volt igaza – merthogy szerinte sem, és senki más szerint sem volt igaza a bajor középpályásnak.
Melankolikus hangulatban ballagott be a hálószobából nyíló tágas fürdőszobába, hogy egy forró zuhany alatt kiűzze a fejéből az este történéseit. Utálta, a gondolatát, hogy Bastival összekaptak, mert ez nem volt rájuk jellemző. Többnyire mindketten a békés utat preferálták, a problémák csendes, nyugodt átbeszélését, megoldást. Így jobban belegondolva, Mina talán egy kezén össze tudta volna számolni, hogy hányszor vesztek össze Bastiannal komolyabban – úgy hogy ezt a mait is belevette.
Egy óriási sóhajjal engedte meg a vizet a zuhanyrózsából, és lehunyt szemmel élvezte, ahogy a cseppek lágyan simogatják a testét. A meleg zuhany mindig jó hatással volt rá, és ezúttal is nosztalgikus képek özönlöttek az emlékezetébe – kezdésnek rögtön a megismerkedésük. Noha mindketten egészen kicsi koruktól kezdve a futball világában tevékenykedtek, mégsem ennek köszönhetik az első találkozásukat.
Mina alig töltötte be a tizennyolcat, mikor egy barátnője elcibálta magával egy kosármeccsre. A lánynak fogalma sem volt, milyen csapatok játszanak, és úgy egyáltalán a játék szabályaival sem igazán volt tisztában – éppen elég elrettentőnek bizonyult számára a tény, hogy a lábuk helyett a kezüket használják a játékosok. A srácot, aki unott arccal leült melléjük a bátyjával, szintúgy hidegen hagyta a játék, csak a testvére kedvéért látogatott ki. Az első negyed után rájöttek, hogy kölcsönösen nem érdekli őket a kosárlabda, a második negyed végére pedig már arra is, hogy mindketten fanatikus futballrajongók, és hogy valamilyen szinten mindkettejüknek köze is van hozzá. Noha Mina akkoriban még csak tartományi ligákban lengette a zászlót, Basti akkor immár két éve a Bayern München első csapatát erősítette.
Azóta sem tudják biztosan, hogy milyen meccs volt az, amin összetalálkoztak, azt pedig végképp nem, hogy mi lett a vége. Azonban a meccs után a sikeres szurkolás és a frissen köttetett barátság örömére beültek pizzázni. Aztán másnap, és harmadnap is. Aztán Mina rájött, hogy a gimnazista pénztárcája rövid úton belerokkan a napi rendszerességű pizza evésbe, úgyhogy változtattak a programon, és München utcáit róva cseverésztek – nos, nagyjából mindenről.
Rövid úton legjobb barátok lettek, és onnan már csak egy lépés – egy négy és fél év alatt megtett lépés – volt az, hogy kapcsolatukat egy szinttel magasabbra emelve megpróbálják együtt. Az első randijuk éppen egy kosármeccsen volt. Nagyot fordult ugyanis velük a világ, és valahogy mindketten elkezdtek érdeklődni a kosárlabda iránt. Kiművelték hát magukat a szabályokból, és lelkes szurkolókként jártak a Bayern kosárcsapatának meccseire.
Mina arcán halvány mosollyal zárta el a csapot, és egy törölközőt tekerve maga köré, kilépett a zuhanykabinból. Egy kicsit már bánta, hogy olyan durva volt Bastiannal, de nem látott más utat arra, hogy visszarántsa a szeretett férfit a földre. Mert szerette a focistát, jobban, mint bármi mást a világon, és éppen ezért fontosnak tartotta azt, hogy ne engedje neki, hogy értelmetlen hülyeségeken rágódjon.
Szomorkásan bújt bele a pizsamául szolgáló trikóba és pamutsortba, hogy aztán fogmosás után borús hangulatban baktasson vissza a hálóba. Az ágy, az egész szoba olyan üresnek hatott Bastian nélkül így, hogy veszekedtek, hiába tudta, hogy a focista a nappaliban ücsörög.
Állig húzta a takarót, és apróra gömbölyödött, de így is megmaradt a rossz érzés, a bűntudat, amiért úgy kiosztotta a férfit. Forgolódva próbált elaludni, de még csak véletlen sem tudta csukva tartani a szemeit. Már épp azon tűnődött, hogy talán le kéne menni a nappaliba, hogy megbeszéljék a dolgot Bastival, amikor érezte, hogy besüpped mögötte az ágy.
A középpályás lehelete a tarkóját cirógatta, de amaz nem szólt semmit. Karjait óvatosan a nő dereka köré fonta, és apró puszit nyomott a nyakhajlatába.
– Sajnálom. Hülye voltam, neked pedig szokás szerint igazad volt – súgta a hálószoba sötétjébe Bastian. Volt valami bizalmas ebben a sötétségben, abban, hogy a focista éppen csak a menyasszonya körvonalait tudta kivenni a tompán bevilágító Hold fényénél.
Mina halkan felnevetett, majd rövid hezitálás után szembefordult vőlegényével. Tenyerét a focista arcára simította, és a holdfényben felcsillanó zöld szemeket kereste.
– És hogyan jöttél erre rá? – kérdezte Mina, pajkos mosollyal az arcán, miközben felkönyökölt. Barna pillantását a világért sem szakította volna el Bastianétól. A focista elsőre nem felelt, csak hátravetett fejjel, őszintén, szívből jövően felnevetett. Miután kellően kikacagta magát, tekintetét visszafordította a mellette fekvő törékeny nőre.
– Megnéztem még tizenötször a videót. Csak ezúttal nem akartam Szalait bűnbaknak látni – vallotta be a középpályás, ami a menyasszonyát is nevetésre késztette.
– Szerencsétlen srác, végre egyszer játszik a csapatában, és akkor is ilyen helyzetbe hozod – ingatta a fejét tettetett rosszallással Mina, aki több meccsen is lengetett már a Hoffenheimnek, ám a magyar játékost egyszer sem látta még a kezdőcsapatban pályára futni.
– Gyagyás – morogta az orra alá Bastian, újból nevetésre késztetve a lányt. Nem volt azonban lehetősége sokáig kacagni, ugyanis a focista a legjobb módját választotta annak, hogy ajkára fagyassza a mosolyt – szenvedélyes csókot lehelt kedvese ajkára.
– Szeretlek, tudod ugye? – kérdezte a focista a nő szemébe nézve, mikor szélesen mosolyogva elváltak egymástól.
– Hát már hogy a viharba, ne tudnám! De még egy ilyen hiszti, és megyek a válóperes ügyvédhez – jelentette ki Mina kategorikusan, mire Basti ismét felnevetett.
– Még össze se házasodtunk! – figyelmeztette a focista a barnahajú nőt, ám az csak vigyorogva megrázta a fejét.
– Hát aztán? Egy jó válóperes ügyvéd sose árt – kacsintott a középpályásra, majd megelőzve, hogy amaz bármi kommentárt fűzzön hozzá, Bastian szőke tincsei közé fúrta az ujjait, és hevesen, szerelmesen megcsókolta. 

Megjegyzések

  1. Szia Dóri!:)
    Egyszerűen szavakat se találok...Annyira jól megírtad!(Mint mindig ;))
    Basti az egyik kedvenc focistám,és ahogy olvastam a sorokat,nem egyszer megmosolyogtatott a történeted.:)
    Hogy ez a Bastian milyen egy büszke ember...:D
    De végül mégis Minájé az utolsó szó...Illetve Bastié...Még pedig az,hogy "Igen is drágám..." :D
    Szerintem a legjobb embert választottad ehhez a történethez főszereplőnek!:D
    Csak így tovább!:)
    Alig várom már a következő novelládat is!:)
    Puszi zooooo :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :3
      Jajj annyira örülök, hogy tetszett a novella :3 Helyes-helyes, Bastit csak szeretni lehet ^^ Ú és ennek még jobban örülök, hogy sikerült mosolyt csalni az arcodra a novellával. :)
      Ííígy van, Bastinak itt csak azt a lapot osztották, hogy egyetért az asszonnyal :D
      Örülök, hogy így gondolod, és hogy tetszett, és köszönöm szépen, hogy írál :3 ♥
      Hát készülget már mindenféle, de egyelőre nem tudom mikor lesz belőle bármi de majd sietek! :)
      Köszönöm még egyszer a kedves szavakat, és hogy írtál! :)
      puszi, D.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szilánkok [Scorlily]

Végre megérkezett az a Scorlily fanfic, amiről olyan sokat beszéltem már – itt a blogon talán annyit nem, de akik követnek ask-on (és bár off, de hé, ha még nem követtek, tegyétek meg, mert azon kívül, hogy szeretek sorozatokon/színészeken nyáladzani, szoktam részleteket posztolgatni, meg fejleményekről írogatni), azok láthatták már, hogy egy időben másról se beszéltem, csak „A Scorlily fanficről”. Nos, ez volna az. De mielőtt a lényegre – azaz a novellára – térnék, van még egy dolog, amiről akarok csacsogni. Szóval megintcsak az askomra utalgatnék – látjátok? mondtam, hogy tele van hasznos infóval –, emlegetek ott már egy „karácsonyi megaprojektet”, meg posztolgattam karácsonyi képeket, amiket nyilván senki nem tud hova tenni. De egyrészt nagyjából köztudott rólam, hogy a karácsony a legkedvencebb ünnepem, másrészt nálam a karácsonyi időszak az októberrel kezdődik. És mivel az október elkezdődött, én már tematikusan tartok karácsonyi zenés napokat (volt már Michael Buble féle, meg két…

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…