Ugrás a fő tartalomra

Barátok

Sziasztok!
Ha már múlt héten csak este sikerült hoznom a szerdai frisst, mert hülye fejjel elfelejtettem beütemezni, hát most már hétfőn megírom a bejegyzést hozzá. Bár túl sok mondanivalóm igazából nincsen magáról a novelláról, arról viszont igen, hogy mi várható. Mielőtt azonban ebbe belekezdenék, még annyit, hogy a Chamber's Chronicles egy időre szünetre vonul, és majd valamikor a nyáron visszatérünk Londonba Lizhez és Jackhez. És már a két novella címe is megvan, roppant kreatívan az első novella Egyedül lesz, a második pedig Együtt
És akkor hogy mi várható? Ahogy azt ígértem, jövő héten érkezik majd az Özil-novella, amit már felkonferáltam, viszont utána egy hét szünet lesz, mert közeleg a félév vége, és mindenből ZH-zok. És mivel célom az, hogy a vizsgaidőszakra csak két vizsgám maradjon, ezért szeretném ha a jegymegajánlóim jól sikerülnének, szóval tanulnom kell. Műszakit, meg településgazdálkodást, meg matekot, meg agrokémiát, meg infót. Kettőt. Így tehát a 13.-a mindenképpen szünet lesz, viszont az azt követő héten kedden befejezem a ZH-kat és minden egyebet, szóval nem kizárt, hogy addigra összeszenvedem az AN 7. fejezetének a végét, de nem ígérek inkább semmit.
Illetve még azt akartam mondani, hogy majd ha a Vallomás is kikerült, kiteszek majd egy szavazást oldalra, hogy kinek melyik a blogon fennlévő írás a kedvence. Ez egy visszajelzés nekem, és egy anonim véleménynyilvánítási lehetőség nektek, szóval kérek mindenkit, aki olvassa a blogot, hogy oda nyomjon majd egy voksot valamire.
És már megint sikerült túl sokat beszélnem, annak ellenére, hogy azzal kezdtem, nincs sok mondanivalóm, szóval inkább be is fejezem, és fogadjátok szeretettel azt a novellát, amit a legjobban úgy tudnék jellemezni, hogy Arsenal-fanfic. Pedig Isten a tanúm, hogy nem vagyok Arsenal-szurkoló.
Jó olvasást!
Puszi, D
ps.: Nagyon szépen köszönöm a sok pipát a legutóbbi AN fejezethez, szuperek vagytok! ♥

Barátok

Az ajtóban ott toporgott a fél Arsenal. Legelöl Wilshere vigyorgott, a balján Szczesny somolygott, két hatos csomag sört tartva a kezében. Ramsey és Giroud ketten osztoztak négy gigantikus méretű pizzás dobozon, Jenko és Alex úgy tűnt, egymást hozták, Gibbs pedig szinte ki se látszott a másik hat srác mögül.
Jack volt az, aki először eszmélt, és invitálás nélkül is belépett a házba, két puszit nyomva legjobb barátja nővérének arcára. Őt követte a lengyel kapus, majd a pizzafutár-fiúk is üdvözölték a házigazdát, és otthonosan rúgták le a cipőjüket, hogy eltűnjenek a ház szívében. Alex és Jenko egymást lökdösve toporgott az ajtóban, idióta vigyorral az arcukon, kiskamasz módjára vihorászva.
– Nem akartok bejönni, srácok? – kérdezte Liz, enyhén megemelt szemöldökkel, tekintetét a két srác között járatva. Ajkain szolid mosoly játszott, és határozottan szórakoztatta őt a két focista által bemutatott műsor. Szeretett a srácok között lenni, szeretett bennfentes lenni, aki ismeri a pályáról lejövő játékosokat. Azokat, akik ugyanolyan egyszerű és hétköznapi emberek, mint bárki más Londonban.
Végül a duó mögött álldogáló Kieran elégelte meg csapattársai teszetoszaságát, és kissé mindkettejüket félretolva, belépett a Chambers-rezidenciára. Egy szál margarétát szorongatott a kezei között, amit széles vigyorral az arcán nyomott Liz kezébe, hogy aztán két puszival köszöntse a lányt. A szőkének rém ismerős volt a virág, meg mert volna esküdni rá, hogy amikor hazajött, a kerti ösvény szélén egy pontosan ugyanilyen margarétát látott, így hát rá is kérdezett a hátvédnél.
– A kertből van, igaz? – érdeklődte felvont szemöldökkel, mire a kopasz srác elvigyorodott.
– Meglehet – válaszolta vihorászva, de fél lábbal már a nappaliban volt. Liz sóhajtva fordult a még mindig az ajtóban toporgó Jenko-Alex pároshoz, ismételten behívta őket, és ezúttal már engedtek is a kérésnek. Egyszerre indultak meg, így alig fértek be az ajtón, de hangos kacagások közepette sikerült beesniük. Liz nevetve szemlélte a két focista szenvedését, de aztán mikor bejutottak, mindkettő arcára nyomott két puszit, majd becsukta mögöttük az ajtót.
A nappaliban elé táruló látvány, még a lányt is meglepte, pedig látott már egy-két cifra dolgot abban a helyiségben. Az elmúlt öt perc elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Wojciech beüzemelje az X-boxot, Gibbs hathatós segítségével, és hogy Giroud végigterüljön a kanapén, és letoljon két pizzaszeletet. Az árulkodó bizonyítékként szolgáló nyúlós sajtdarab a francia csatár szája sarkában lifegett. Liz már épp nyitotta a száját, hogy valami csípős megjegyzéssel illesse a gall gólgyárost, de inkább visszaszívta. Tudta, hogy Giroud-val szemben nem nyerhet.
– Srácok, ugye tudjátok, hogy nem azért vagytok itt, hogy ti jól érezzétek magatok? – kérdezte a lány, leheletnyit megemelt szemöldökkel, végigjáratva tekintetét a focistákon, mire azok döbbenten pislogtak rá. – Jacket lenyakazom – motyogta Liz az orra alá.
– De ha nem ezért, akkor miért? – kérdezett vissza a lengyel kapus, értetlenül pislogva.
– Rémlik, hogy van egy öcsém, aki egészen véletlenül a ti csapattársatok? A gonosz ribi barátnője megcsalta, és kirakta az öcskös szűrét. A ti feladatotok az, hogy felnyaljátok valahogy a padlóról Calumot. Mert kötve hiszem, hogy romantikus filmen akarna sírni, három tábla csoki társaságában. Szóval bármi ötlet? – pásztázta végig a nappaliban henyélő díszes társaságot. Látta, hogy Giroud arca felragyog, és lelkes mosollyal már éppen szóra nyitotta volna a száját, de Liz leintette. – Nem, Oli, nem viszed el kurvázni az öcsémet – jelentette ki a lány kategorikusan, mire a francia láthatóan elkenődött.
– De miért? – kérdezett vissza csalódottan a csatár.
– Nyilván Jessie borzasztóan lelkesedne az ötletért – vigyorodott el a konyhából érkező, palacsintát majszoló Ramsey. A francia egyetértése jeléül kimérten bólintott, mert be kellett látnia, hogy csapattársának igaza van. Szomorkás mosollyal az arcán gondolt vissza a régi szép időkre, és ennek örömére, bele is kezdett egy ezer éves, és legalább ugyanennyiszer elmondott történetbe.
Ez volt az, ami Lizt elsőre se érdekelte volna, de így huszadjára, már főleg nem volt rá kíváncsi, úgyhogy inkább észrevétlenül átsurrant a konyhába. Azzal a céllal érkezett, hogy folytatja a palacsintasütést, de a serpenyő már a vidáman mosolygó Jack szakértő kezei között pihent.
– Akartam mondani, hogy fenéken leszel billentve, mert idecsődítettél mindenkit anélkül, hogy elmondtad volna nekik a szitut, de a fele bűnöd meg van bocsátva. A másik fele is meg lesz, ha csinálsz nekem olyat, amit az előbb Aaron evett. – Liz óriásira nyílt szemekkel pislogott az angol középpályásra, aki látva a lány ábrándos tekintetét, hangosan felnevetett. A szája sarkában megjelenő gödröcskék szinte gyermekivé varázsolták a focista arcát, és ezt Liz is mosolyogva konstatálta.
Wilshere még befejezte az éppen sütött palacsintát, majd egy kevésbé forrót kitett egy tiszta tányérra, megkente eperlekvárral és összetekerte. A tetejére nyomott egy fél flakon tejszínhabot, és egy csekélynek nem nevezhető mennyiségű csokiöntetettel koronázta meg a kompozíciót. Liz szájában összefutott a nyál, ahogy a középpályás ténykedését figyelte, és éhező oroszlán módjára csapott le a palacsintára, amikor a focista lerakta elé.
A lány lehunyt szemmel élvezte a szájában szétáradó ízkavalkádot. Abban a pillanatban kevés jobb dolgot tudott elképzelni annál a palacsintánál.
– Jack, ha megesküszöl, hogy minden reggel csinálsz nekem ilyet, itt és most férjül veszlek – közölte Liz halálosan komoly arccal, a középpályás tekintetét keresve.
– Tudod, hogy imádlak Liz, de ha minden reggel ilyet ennél, az egy év után válóok lenne – húzódott pimasz vigyorba Wilshere szája. A lány egy pillanatra felháborodott, és már valami borzasztó csúnyát készült mondani a focistára, de aztán rövid mérlegelés után rájött, hogy a palacsintája fontosabb a bosszúnál. Hogy a palacsintája gyakorlatilag fontosabb bárminél.
– Jól hallottam, hogy esküvő lesz? – vigyorogta be magát az ajtón Szczesny.
– Öreg vagy már, félre hord a füled – röhögött fel Wilshere, fordítva egyet az éppen sülő palacsintán.
– Nem lesz, mert Jack nem szeretne, ha meghíznék – közölte durcásan Liz, ám hamar fellelkesült. – De ha te tudsz ilyet csinálni, és el is készíted nekem minden reggel, ám legyen, én semmi jónak nem vagyok az elrontója. Kerítünk valahonnan egy gyűrűt… – lovallta bele magát a lány, ám a lengyel harsányan felnevetve leintette.
– Lassan a testtel! Marina nem hiszem, hogy repesne az örömtől, ha elvennélek – kócolta össze Wojciech Liz szőke tincseit.
– Ünneprontó – jelentette ki sértődötten a lány, és a durcásan összefont karjai láttán Jackből kitört a nevetés. – Ne röhögj, te meg gonosz vagy! – feddte meg a középpályást, bujkáló mosollyal.
– Lizzie, elfelejtettél szólni arról, hogy vendégeket vársz – hallották meg Calum hangját. Liz szinte maga előtt látta az öccse kicsit zavart, ugyanakkor örömteli, hálás arcát. A boldog mosolyát, amikor megpillantotta a négy doboz pizzát, és a hangos nevetéséhez társuló riadt pillantását, mikor Jenko és Alex a nyakába ugrott.
A szőke lány arcán széles mosollyal állt fel az asztaltól, és magára hagyva a két focistát, Calum elé ballagott. A testvére kissé megdöbbent arccal ugyan, de széles mosollyal fogadta Lizt, és amint a lány elé ért, ölelésébe zárta.
– Ki nem állhatom, hogyha nincs az arcodon az az idióta mosolyod – motyogta Liz az öccse mellkasába, aki erre csöndesen felnevetett. Elmondhatatlanul hálás volt a lánynak, az egész napért. Azért, hogy felrángatta a kanapéról, a palacsintáért, a közös sütögetésért, a srácokért, de legfőképpen azért, mert nem kérdezte meg, hogy jól van-e. Ugyanis erre a kérdésre nem tudott volna mit felelni – igent nem mondhatott volna, hiszen kétség kívül pocsékul volt, de nemet sem válaszolhatott volna, mert ki nem állhatta, ha sajnálják. Liz pontosan tudta, hogy mik azok a kérdéseket, amiket Calum hallani akar, hogy mik azok, amikre jóérzéssel tud válaszolni – hogyne tudta volna, hiszen az egész világon ő ismerte legjobban az öccsét.
A meghitt pillanatukat a helyiségbe becsörtető Giroud zavarta meg. A barnahajú francia a telefonján pötyörészve, zavartan pislogva, hangosan kérdezett körbe:
– Mi is a pontos házszám 125 vagy 152? Mindig elfelejtem – sóhajtott teátrálisan, de Liz egyből felkapta a fejét.
– Miért kell neked a házszám? – Gyanúsan méregette a francia csatárt, aki egy ma született kisbárány ártatlanságát próbálta az arcára erőltetni – vajmi kevés sikerrel.
– Szóltam Priscynek, hogy ugorjon be, mert mi nem tudunk menni – jelentette ki Giroud, mintha a dolog teljesen természetes lenne, és egyébként is mindenki tudná, kiről beszél. Olybá tűnt azonban senki nem ismeri a lányt, Ramsey kivételével.
– Te idehívtad a kurvád? – röhögött fel az angol középpályás. Liz már éppen készült felháborodni, és már fogalmazta a hegyi beszédet a francia számára a letisztázott szabályokról és az öccse erkölcseiről, de a csatár megelőzte.
– Priscilla nem kurva – jelentette ki határozottan, az arcán a teljes felháborodás jeleit mutatva. Kék szemei tágra nyíltak, a homlokát pedig mély ráncok szőtték át, még karakteresebbé téve így a francia arcát. Némileg sikerült ugyan megnyugtatni Lizt, de azért erősen fúrta a lány oldalát a kíváncsiság, hogy honnan ismeri vajon a csatár ezt a Priscillát. Ki nem mondott kérdésére pillanatokkal később választ kapott: – Sztriptíz táncos. – Giroud hangja olyan nyugodtan csengett, hogy ez csak még ingerültebbé tette Lizt, mondhatni olaj volt a tűzre. Valószínűnek tartotta, hogy ha Jack nem fogja le a karjainál fogva, akkor a jelentős méret- és súlybeli különbségek ellenére is könnyedén a francia torkának ugrott volna.
– Nem hozol egy sztripper csajt a házamba – jelentette ki Liz szikrázó szemekkel pásztázva Giroudt.
– De miért? – fakadt ki a francia, egy hisztis ötéves emlékét idézve fel a lányban. Karjait sértődötten lecsapta az oldal mellé, és kis híján dobbantott is egyet, miközben összehúzott szemekkel, durcásan szemlélte csapattársa nővérét.
– Technikailag ez Calum háza, nem? – kotyogott közbe Alex csámcsogva, két falat pizza között. Lizben egyre jobban érlelődött a gondolat, hogy bármennyire szereti is az öccsét, hülye gondolat volt idehívni a csapattársait.
Valahányszor a srácok meglátogatták az öccsét és Liz is otthon volt, az este után megfogadta, hogy soha többé nem enged Calumon kívül más Arsenal játékost belépni az ajtón. Aztán teltek-múltak a napok, és csak azt vette észre, hogy a nappali már megint hangos, nevető, és rettentő éhes focistákkal van tele.
– A kölyök tutira meg szeretné ismerni Priscyt, igaz? – Giroud reménykedve pislogott Calum felé, ám az angol hátvédnek esélye sem volt válaszolni. Wilshere ugyanis kilépett az addigi csendes megfigyelő szerepédből és belépett a még mindig szikrázó szemű Liz, és a támogatottságot kereső Giroud közé.
– Oli, nem hozol sztriptíz táncost ide – jelentette ki Jack kellemesen nyugodt baritonján. A középpályás dallamos hangját hallván Liz szinte meg is feledkezett a francia iránti féktelen dühéről.
Pár másodpercnyi szempárbaj után Giroud megadóan sóhajtott, és bánatos ábrázattal SMS-ben lemondta a „randit”. Miközben a telefonján pötyögött, fel-felpillantott, és szemmel verte a szórakozását tönkretevő angolt.
– Papucs vagy, Wilshere – jelentette ki a felhőtlenül szórakozó Szczesny. A lengyel kapus az ajtófélfát támasztotta, és pimasz vigyorral szemlélte a nappaliban előtte lejátszódó, valóság showba illő jelenetsort. A látottakhoz fűzött kommentárjával pedig mindössze annyi célja volt, hogy kicsit szívja barátja vérét.
Noha soha, sehol nem említették egy szóval sem, hogy bármi lenne közöttük, Jack és Liz az elmúlt hetekben feltűnően sok időt töltött együtt, és ezt Wojciech éles, sokat látott kék szemei is kiszúrták. Meg is ragadott hát minden alkalmat arra, hogy csapattársát és jó barátját zrikálja, hátha az ennek hatására elejt valami apró információmorzsát, amit aztán később bizonyítékként használhat fel a „fiatalok” ellen.
Jack valójában már hozzá is szokott a kapus piszkálódásához, így szokásához híven tudomást sem vett róla, csak odafordult a Chambers testvérek felé. Borostás arcán széles és büszke vigyor ült, a szája sarkában pedig megjelentek az elmaradhatatlan – és roppant vonzó – gödröcskéi.
– Probléma elhárítva – jelentette ki, Liz tekintetét keresve, szinte követelve az elismerő, dicsérő szavakat. A két barna szempár egymásra találásának idillét az orra alatt motyogó Chambers bombázta atomjaira.
– Én azért egy kicsit örültem volna – közölte a srác a zokniját szuggerálva, mire Liz sötéten villanó szemekkel pillantott rá. – Most mi van? – emelte maga elé védekezőn a kezeit a focista. Nővére már épp belefogott volna a magyarázásba, de Jack ajkain játszó szolid mosollyal leintette és Calum elé lépett.
– Figyelj Kölyök! Szar az egész helyzet, de… – Az angol középpályás kissé tanácstalanul kotort a rövidre vágott barna tincsei közé. – Oli módszere is egy lehetőség, de nem a legcélravezetőbb. Igazság szerint, az nem is megoldás a problémádra, csak a szívfájdalom elnapolása. Szívás, de ezen egyszer mindenki keresztülesik; életed során legalább egyszer összetörik a szíved, és meg kell tanulnod felállni belőle. De hé! Ne aggódj egy percig se, ameddig ilyen fantasztikus nővéred van.
– És ilyen fantasztikus csapattársaid, akik az első hívó szóra beözönlöttek a házba, és még kaját is hoztak, mentesítve ezzel az alól, hogy nekem kelljen főzni – mosolyodott el Liz is. Gyorsan el akarta a terelni a témát, mielőtt Giroud ráharapott volna a Wilshere által használt „fantasztikus” jelzőre. 
– Tulajdonképpen meg sem érdemelt az a ribi – jelentette ki elgondolkozva Jenko. Egészen eddig úgy tűnt, mintha az angol hátvéd valahol egészen máshol járt volna, és a lelkes buzgalommal majszolt pizzáján kívül semmi másról nem tudna a világon. De ezen kijelentése alapján bebizonyosodott, hogy legalább nagyvonalakban képben van. És Liz mérhetetlenül hálás volt azért, amiért ezt nem neki kellett kimondania.
Calum szőkésbarna szemöldöke egy pillanatra a magasba szaladt, aztán ellágyult az arca, és szája gyermeki mosolyba húzódott. Kék szemeivel sűrű szempillái alól pillogott fel a nappaliban álló barátaira, és őszinte hálát érzett. Ezek a srácok félredobva az esti programjukat eljöttek hozzá, mert Liz arra kérte őket. Eljöttek, mert noha ő maga nem is tudta, de valóban szüksége volt rájuk. Arra hogy ott legyenek, hogy folyamatosan nyomassák a hülyeségeiket. Szüksége volt arra, hogy ne legyen egyedül.
– Köszi srácok, sokat jelent – mondta halkan, kissé lekötelezetten. Mindannyian meghatott mosollyal mustrálták a kisebbik Chamberst, egészen addig, míg Giroud egy szkeptikus pillantással és egy kissé cinikus megjegyzéssel ki nem végezte a hangulatot.
– Ugye nem fogsz elmorzsolni egyetlen meghatott könnycseppet sem?
– Istenem, Giroud, csak egyszer kéne befognod azt a hatalmas szádat, úgy öt perc erejéig. Túl nagy kérés? – sóhajtott fel fáradtan Liz, mire a francia szája kaján vigyorba húzódott. Ezt látván aztán Gibbs hangosan röhögve egy csinos díszpárnát dobott mesteri pontossággal Giroud fejéhez. Az általános jókedv eluralkodott a nappaliban, és ettől Calum is kissé feloldódott. Egyre szélesedő mosollyal kezdte keresni Carlt, majd mikor megpillantotta cimboráját, felderült arccal kiáltott oda neki.
– Hé, Jenko! Nem akarsz elverődni FIFA-ban?
– Nincs az a szívfájdalom, ami elegendő lenne ahhoz, hogy hagyjalak nyerni, szóval vedd fel a kesztyűt öcskös, és készülj a biztos halálra – vihogott fel eltökélten a barnahajú hátvéd, és odébb csúszott a kanapén, hogy barátja is elférjen.
– Ugyan Jenko. Add meg magad most rögtön, az kevésbé lesz megalázó – vigyorodott el Calum, kezébe véve az X-box konzolt.
Liz elégedetten dőlt a nappali ajtófélfájának, és boldog mosollyal az arcán figyelte a lelkesen játszó öccsét, amit felváltva mondogatták Jenkoval a Rakéta csapat mottóját. Valahányszor együtt, vagy épp egymás ellen játszottak, vérre menő harcnak tekintették, épp úgy, mint a Pokémon „rosszfiúi”. Ha csocsózásnál véletlen egy csapatba kerültek, rendre azért szerezték az első néhány góljukat, mert az ellenfél rémesen felidegesítette magát a bugyuta mondókán – őket kettőjüket pedig ez mérhetetlenül elégedetté tette.
Liz egy jó darabig figyelte az önfeledten játszó öcsét, aki szívből nevetett a barátai között. Láthatóan jól érezte magát a srácokkal, boldognak tűnt, és ez Lizt is örömmel töltötte el. Miután sokadszor is megbizonyosodott arról, hogy Calum rendben lesz, mosolyogva sétált át a konyhába, hogy hozzálásson a maradék palacsinta megsütéséhez. Éppen a második adag tésztát öntötte a serpenyőbe, mikor Jack arcán széles vigyorral beballagott a helyiségbe.
– Gondoltam befejezem a félbemaradt sütögetést, de megelőztél – huppant le a középpályás a konyhaasztalhoz.
– Kár lenne, ha kárba menne Calum életének első saját készítésű palacsintája. Még a testi épségét is beáldozta érte – kuncogott Liz. A focista értetlen ábrázattal pislogott a lányra, így az elmesélte, hogy hogyan vágta el az öccse a kezét mosogatás közben. Jack jóízű nevetéssel díjazta cimborája szerencsétlenkedésének történetét, és a nagy kacagások közepette el is emelt egy palacsintát, a már elkészült kupac tetejéről.
Mintha csak átláttak volna a falon, vagy megérezték volna a palacsinta illatát, ebben a pillanatban esett be Alex és Kieran, nyomukban a valamin kislánymód vihogó Ramseyvel és Giroud-val. Mind a négyen éhenkórász tekintettel szemlélték az elkészült palacsintákat, pedig Liz szinte esküdni mert volna arra, hogy fejenként mindegyik legalább egy fél pizzát letolt, ha nem többet.
– Abból ott ehetünk? – érdeklődte Gibbs olyan szemeket meresztve az édességre, mint aki egy hete nem evett semmit.
– Igen, de módjával. Hagyjatok az öcsémnek is – mondta Liz szigorúan, ám a kérése egy hangyányit sem hatotta meg a focista-hordát – sáska módjára vetették rá magukat a palacsintára, és másfél perc múlva már csak a tányéron levő morzsák tanúskodtak arról, hogy ott valaha, bárminemű sütemény volt. A lány hamar megelégelte a dolgot, és segítséget kért.
– Jack, megtennéd, hogy átveszed tőlem a palacsintasütést? – kérdezte hatalmas barna szemekkel pislogva a középpályásra, aki vigyorogva pattant fel a konyhaszéktől, hogy pár másodperccel később már a tűzhely mellett álljon, egyik kezében a serpenyővel, a másikban fakanállal.
– Srácok, innentől én adagolom, hogy ki hány palacsintát kap, rendben? – Liz angyali ábrázattal jártatta a tekintetét a kissé meghökkent és kissé csalódott focisták között. – Ha valaki soron kívül nyúlkál, nos… Kés van a kezemben, ami könnyen a tietekben landolhat. – A lány továbbra is ártatlanul mosolyogva szemlélte az egyre riadtabb sportolókat, Wilshere pedig prüszkölve felröhögött a tűzhely előtt állva. Rémesen szórakoztatónak tartotta, hogy a százhatvan centi magas, karcsú szőke lány pillanatok alatt gatyába rázza az elkanászodott csapattársait.
Megszeppent kisfiúkként sorakoztak fel Liz előtt, aki lelkesen kente nekik a különféle ízű palacsintákat. Minden focistát leültetett az asztalhoz, hogy a tányér fölött fogyassza el a kései uzsonnát – vagy pótvacsorát –, hogy még véletlen se kenjék össze vele a padlót. Mikor már csak négy-öt palacsintára elegendő bekevert tészta volt a tálban, a lány a korábbi szigort elővéve kizavarta a négy éhenkórászt a konyhából, mondván a maradék már tényleg az öccsének jár.
– Lizzie, könyörgöm, mondd, hogy Oli nem zabálta fel az összes palacsintát – kiabált át Calum a nappaliból, mire nővére jóízűen felnevetett, a francia pedig sértődötten fújtatott.
– Nem, megrendszabályoztam őket, szóval van még. Gyertek ki Jenkoval, ami maradt, az a tiétek. – Alig fejezte be a mondatot, a két jómadár már az aszalnál ült, és vidáman csillogó szemekkel várták, hogy Wilshere megsüsse a következő palacsintát.
Liz alaposan végigmérte az öccsét, minden rezzenését árgus szemekkel leste, és kereste a legapróbb jelét annak, hogy Calum valójában szörnyen érzi magát. De bárhogy kutatott is, rá kellett jönnie, hogy az öccse öröme nem megjátszott. Hogy tényleg jól érzi magát, és hogy – bár talán csak időlegesen – tényleg nem gondol Kittyre.
Miután Carl és Calum jóízűen elfogyasztották a palacsintákat az utolsó morzsáig, Ramsey ballagott be a konyhába, őt pedig árnyékként követte a még mindig vérig sértett Giroud. Látszólag nagyon bántotta őt minden, az este folyamán rázúduló sérelem – kezdve azzal, hogy Priscillát nem hozhatta magával odáig, hogy nem fogyaszthatott korlátlan mennyiségű palacsintát.
– Azt hiszem, mi indulunk, mert Wenger-papa így is kitér majd a hitéből, ha valahogy a fülébe jut, hogy mennyit zabáltak ma a játékosai – merengett el elhúzott szájjal a walesi középpályás. Liz minden egyes alkalommal remekül szórakozott azon, hogy a sok focista mennyire rettegett az edző haragjától – és hogy ehhez képest mennyire szívesen emlegették őt a háta mögött „Wenger-papának”.
– Igen – helyeselt buzgó bólogatás kíséretében Wilshere is. – Megyek és összeszedem Alexet és Kierant – tápászkodott fel sóhajtva az angol. Fáradtan vonszolta át magát a nappaliba, és tökéletesen tisztán lehetett hallani, ahogy a benn ülő focistákhoz szólt: – Srácok, kapjátok össze magatokat, indulunk. Hagyni kell a kisfiút aludni – nevetett fel öblösen. Calum persze egyből felháborodott, és a hazai pálya minden előnyét piszkosul kihasználva, segélykérően pislogott a nővérére. Liznek több se kellett, egyből testvére védelmére kelt.
– Hé, Wilshere! Lassan a testtel, ne a kisebbet bántsd, a saját súlycsoportoddal kezdj! – feddte meg a lány az angolt, aki érdeklődve szemlélte a szőkét. A focista egyik szemöldöke a magasba szaladt, és sütött az arcáról, hogy csak pillanatok kérdése, hogy kitörjön belőle a nevetés.
– Hidd el Chambers, nem örülnél, ha egy súlycsoportba lennél velem – vigyorodott el huncutul csillogó szemekkel Jack. Liz inkább nem is válaszolt, csak látványosan a plafonra függesztette a tekintetét, egy hangos sóhaj kíséretében.
– Inkább szedelődzködjetek, mert álmos vagyok – nyomott el egy ásítást a lány.
– Hallottátok srácok. Indulás van, mert a királylány aludni óhajt – somolygott pimaszul Wilshere, mire Liz felháborodottsággal vegyes sértettséggel pillantott a középpályásra. Szczesnytől, Giroudtól és a többiektől megszokta a piszkálódásokat, de Jackre ez igazán nem volt jellemző. Mielőtt azonban a lány felkaphatta volna a vizet, a focista, mintegy engesztelésképpen, egy puszit nyomott az arcára. – Tudod, hogy imádunk.
Wilshere gödröcskés mosolyától a másodperc tört része alatt megenyhült a lány. Ellágyult tekintettel, csillogó barna szemekkel fordult a középpályás felé: – El van nézve, én is imádlak titeket, de már tényleg tipli van – mutatott nevetve az ajtó felé.
A Chambers testvérek közösen kísérték ki a barátaikat az ajtóhoz. Mindketten a falnak dőlve várták, hogy Szczesnynek is és Kierannak is sikerüljön felhúznia és bekötnie a sportcipőjét, de nagyon nehezen ment nekik.
– Wojciech-et még meg is értem, ő hozzá van szokva, hogy neki mindig kötögetik a cipőjét, és végül is a kesztyűje jó alibit nyújt neki, de te? – fordult Calum a földön ülő, kidugott nyelvvel koncentráló csapattársa felé. Az angol hátvéd idővel megunta, hogy immár mindenki őt figyeli, úgyhogy a kilométer hosszú fűzőt nemes egyszerűséggel begyűrte a cipője belsejébe.
Liz Calum háta mögé bújva, fojtottan vihogott a focistán, ahogy az mesteri precizitással hajtogatta a fűzőt a szebb sorsot érdemlő sportcipőbe. A hátvéd arcába nem mert volna nyíltan beleröhögni, de kétségkívül szórakoztatta a tény, hogy huszonöt éves létére nem tud cipőt kötni.
– Tudjátok, hogy egyetlen, imádott kisöcsém a világért nem ismerné be, de végtelenül hálás nektek, amiért eljöttetek. És én is, még akkor is, ha az egész házat fenekestül felforgattátok. Marasztalnálak titeket takarítani, de félek, csak még nagyobb kuplerájt csinálnátok. Szóval mehettek isten hírével. És még egyszer köszi, hogy itt voltatok. – Búcsúbeszéde után Liz mindenkitől bezsebelt két puszit, Szczesnytől meg Wilshere-től egy-egy ölelést is, Giroudtól pedig megkapta, hogy Lucifer hozzá képest ministránsfiú.
Miután a sokadszorra is könnyes búcsút vettek egymástól, és Calum is lekezelt az összes csapattársával, a focisták végre házon kívülre kerültek és Liz fáradt sóhajjal zárta be mögöttük az ajtót. Barna szemeivel álmoson pislogott a falat támasztó, szélesen mosolygó öccsére. Calum szürkéskék szemeiben ott volt a szakítás okozta fájdalom, de ugyanakkor a boldogság és a vidámság is, amit a baráti összejövetel okozott.
– Még nem mondtam, de sajnálom, tudod, ugye? – kérdezte Liz csendesen, öccse elé lépve. A szőke srác félrebiccentett fejjel, és kedves mosollyal pillantott a nővérére.
– Hát persze, hogy tudom, Lizzie. – Calum féloldalasan magához ölelte a lányt, és belavírozott a nappaliba. Testvérét is magával rántva dőlt le a kanapéra, és tekintetét a TV képernyőjére függesztette. A srácok kinyomták az X-boxot, így a rendes tévéadás képei villogtak a képernyőn – valami latin-amerikai szappanopera sokadik epizódja lehetett.
Calum és Liz is annyira fáradt volt, hogy a tartalommal és a minőséggel mit sem törődve szegezték tekintetüket a televízióra. Bár igazán egyikük sem nagyon fogta fel a látottakat – Calum a gondolataiban volt elveszve, Liz pedig álom és ébrenlét határán egyensúlyozott.
– Lizzie – szólt halkan Calum, megtörve a sorozatból kiszűrődő rikácsolás jelentette furcsa harmóniát. A lány nem felelt, csak hümmögött valamit, így az öccse folytatta: – Köszönöm a mai napot.
– Ugyan, öcskös. Érted bármit – mosolyodott el Liz is, és felpillantott a focista arcára.
– Hékás! Nem ma mutattad be a terveidet? – kapott a fejéhez Calum, mire nővére mosolya kiszélesedett.
– De igen.
– És? – kérdezte a srác, hosszan elnyújtva a szót.
– Két felsőm és két ruhám bekerült a nyári kollekcióba – felelte Liz még szélesebb vigyorral.
– Miért nem mondtad?
– Mert el voltál kenődve, és nem akartam, hogy… Nem akartam, hogy még rosszabbul érezd magad a szakítás után, azzal, hogy én elmondom, velem jó dolog történt – motyogta a lány, de így utólag végiggondolva, butaságnak tűnt az egész, ezt pedig Calum is méltóztatott közölni vele.
– Gyagyás vagy. Tudhatnád, hogy a sikerednek mindig örülök. És mérhetetlenül büszke vagyok rád – mondta komolyan a focista, puszit nyomva nővére hajára. Erre már Liz felemelte a fejét öccse mellkasáról, hogy ismét a kékes szemekbe nézhessen.
– Nem büszkébb, mint én rád, valahányszor pályára lépsz egy meccsen. Szeretlek Calu – motyogta a lány csukott szemmel, ismét öccse vállára ejtve a fejét.
– Én is szeretlek téged, Lizzie.

Megjegyzések

  1. Dórikám (azért ez a megnevezés mert kr.e. 687ben rendszeresen olvastam ám a történeteid, így olyan mintha ezer éve ismernélek:D) IMÁDTAM!!! És nem (csak) azért mert WILSHERE meg SZCZESNY hanem mert még mindig olyan jó hangulatot teremtesz a történeteddel, mintha én is ott ülnék a nappaliban velük( ha esetleg tényleg ott ülnék akkor Jack mellé ültess kérlek!) :D Összefoglalva: szuper az egész és igen,kérekmég!!!!!! Pusziii: Caro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!
      Én is olvasta ma tieidet, és úgy szerettem, és úgy szeretem, hogy most Jackről ííírsz *-*
      Örülök, hogy tetszett, és hogy tetszett a hangulat :) Okés, megkapod Jack egyik oldalát, mert a másik az szigorúan az enyééém :D Lesz még majd, valamikor, két rész Jackkel aztán még kettő Calummal :D
      Köszönöm, hogy írtááál :)
      Puszi, D.

      Törlés
  2. Hellóóó!
    ¬– Vége a vizsgáknak, ideje kommenteket írni! – kiáltottam fel, mielőtt megnyitottam az első blogot, ami eszembe jutott. És az első novellát, amit kedvem támadt újraolvasni. Nem Ramsey miatt, ááááááá, még véletlenül se. Na, gyorsan vágjunk is bele! :D
    Most tűnik fel (tényleg, nem vettem észre első olvasásra, nem is értem hogy lehet, mert az ilyeneket ki szoktam szúrni xD), hogy az egyik kedvenc ATL (nem, NEM a madridotokról beszélek, mielőtt elkezdenél örülni xD) számommal kezdődik ez a novella. Szóval már jól indul, aztán meg következik, hogy az ajtóban ott toporog a fél Arsenal… hááát, és hozzám mikor akarnak beállítani? Holnap egyedül leszek a koliban este, beugorhatnának. De az is jó, ha csak Ramsey jön… Nem is kell hoznia semmit… Nem is kell felvennie semm… khm… hagyjuk :D Báááár amúgy, ha a képen látható szerelésben érkezik, akár drága egyetlen lengyel kapusunk is lehet az az egy ember, aki jön. Hmmm, nem is tudom melyik lenne a jobb. xD
    Ja, azt lehagytam a komment elejéről, hogy sok értelmet nem fogsz találni benne, és valószínűleg előjön majd az Arsenal rajongó énem, miközben írom, szóval uhhh… készülj a legrosszabbra. Az előző bekezdés csak egy kis laza bemelegítés volt. xD
    Olyan rég olvastam ezt a novellát utoljára, hogy őszintén meglepődtem, mikor rájöttem, hogy E/3. Képzeld, csupa meglepetés ért az elmúlt 10 percben: előbb az All Time Low; aztán rájöttem, hogy van kedvem elkezdeni a szülinapi „meglepid”; meg hogy a szezámmagos csirke most kifejezetten csíp; és végül az E/3. Végszóra pedig a T-betűm is kiesett a helyéről. xDD
    Alex és Jenko :3 Carlamberlain♥♥ Majdnem olyan menők, mint Schweinski és Leitnardo, de azért van még hova fejlődniük.
    Amúgy az előzőnél már biztos elmondtam, hogy irigylem Lizt, de ha nem, akkor most mondom, hogy iszonyatosan nagyon-nagyon irigy vagyok egy kitalált szereplőre, amiért ismeri az Arsenal játékosokat, és bennfentes és stb. Ennél irigyebb csak akkor lehetnék, ha a Bayern játékosokat ismerné.
    Jaj, emlékszem, mikor írtad ezt, és mindig elújságoltad nekem (vagy kisírtam, hogy mondd el xDD), kinek milyen poénja lesz a novellában. Na, most ezeket szépen felelevenítem, és majd a végén értékelem, hogy mégis melyik tetszett a legjobban. :D
    Giroud kemény, ha 5 perc alatt megevett két szeletet abból a bazinagy pizzából. Valljátok be (te meg ő), hogy valahogy becsempészte a pasiját is ebbe a bandába, elbújtatta a kanapé alatt, és lenyújtotta neki az egyik szeletet. Tutira ez történt. xDD Apropó, francia álompár! Debuchy mit szól ehhez a Priscillához? Tud róla egyáltalán? :’DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzeltem, milyen üzenetet küldött ki Jack a többieknek: „Egy óra múlva buli Chamberséknél!!!4!4” xDDDD Szegény Liz, a nyakába szakadt ez a sok idióta – képzelem amúgy mennyire bánja, fogadok titkon még élvezi is, hogy birtokba vették a nappalit és ott randalíroznak. Ezért hívja meg őket mindig újra és újra, nem tud nélkülük élni. Főleg Jack nélkül. :P
      Ugye ha a diplomaosztód után Jack megkéri a kezed, és összeházasodtok, meghívtok majd egyszer magatokhoz palacsintázni? *-* Eperdzsemeset kérek én is, üzenem a pasidnak. Vagy meggydzsemeset. *-* Tejszín, csoki minden jöhet rá! Fogadok, hogy ha most éppen nem ennék, most tutira megéheztem volna.
      Ja, igen, arra is emlékszem, hogy amikor először olvastam, számoltam Jack gödröcskés mosolyait. xD És amúgy ha ezt én javítottam, akkor az egyik gödröcskés mosoly olyan maradandó nyomokat hagyott bennem, hogy nem sokkal utána nem vettem észre egy hibát. Jó, nem nagy cucc, csak lemaradt egy vessző, de most kiszúrta a szemem.
      KISLÁNYMÓD VIHOGÓ RAMSEY? TESSÉK? Ezért még kapni fogsz, csak mondom. xD Lehet a szülinapi novellád nem várt fordulatot vesz. Ki tudja, mindenesetre ezt megjegyeztem. xD És egyébként is az ő vicces megjegyzése vagy akármije hol van? :(
      Giroud-t tulajdonképpen még meg is sajnáltam a végére, nekem is nagy érvágás lenne, ha egész este a véremet szívnák, és aztán mindennek a tetejébe még az is korlátozva lenne, hogy mennyi palacsintát ehetek. Hát ez szörnyű lenne, valóban, együtt érzek vele. xD
      Utálom Wilshere hülye gödröcskés mosolyát, és utálom, hogy ennyiszer beleírtad a novellába. Utálom Lizt is, amiért ilyen fene jó dolga van, hogy puszit kap a férjemtől, mellé pedig Wilshere és Szczesny is ölelgeti. :S Calum és Liz nagyon cukik voltak a végén, őket nem utálom, sőt. Még mindig ők az egész blogvilágmindenségben a kedvenc testvérpárom. ^_^
      Na, mivel a végére értem, nincs más hátra, mint értékelni kedvenc focistáink vicces jeleneteit vagy mondatait:
      – Gibbs és a kertből lopott margaréta 4/5 pontot kap, a cípőfűzővel bénázás pedig 2/5 pontot érdemel.
      – Alex és Jenko ajtón beesése 2/5, de a Calum nyakába ugrás 3/5
      – Liz házassági ajánlatai 3/5, Liz az óvónéni, aki nem hagyja hogy a focisták megtömjék a pocakjukat palacsintával viszont csak 2/5
      – Szczesny beszólása Jacknek 3/5
      – Jenko és Calum meg a Rakéta csapat 3/5
      – Giroud és Priscy, aki SZTRIPTÍZ TÁNCOS 5/5, és a francia idilli pillanatot megtörő beszólása is 4/5, szóval azt hiszem, toronymagasan megnyerte ezt az általam kreált versenyt. :D
      Bocsánat, hogy ilyen bénán zárom le, de te is türelmetlen vagy már, meg azt hiszem, a 853 szóval én is eleget írtam. Szóval: mint mindig, most is nagyon tetszett az egész, és igazán írhatnád már Wilshere-t! :D
      xoxo, L.

      u.i.: Tudod kit hiányoltam belőle? Igen, igen, azt a frissen nősült mosolygós majmot. :D
      u.i.2: ÉS RAMSEY VICCES JELENETÉT
      u.i.3: Teccccetkövíííít!!!44!!!!4!négy4!

      Törlés
    2. Sziaaa! :D
      Végre válaszolok, mert addig úúúgyse hagysz :D
      Tökre örülök amúgy hogy jöttem most válaszolni, mert vagy három napja ez a szám megy a fejemben, és az istennek nem tudtam megfejteni, és most megláttam, és meghallgattam és rájöttem hogy ez az. (előrebocsátom, hogy lesznek félregépeléseim, de utálom a nagygép klaviját, mert kissé erőszakosnak kell vele lenni, meg helyenként be-beragadnak billentyük. Ja, és nincs hosszú ü xD)
      Múltkor egy hasonló, David főszereplésü eszmefuttatásomnál azt mondtad, hogy nyugodtan folytathatom, szóval csak rajta. xD Bár már nem a koliban vagy, azért Ramsey mehet? :D
      Durva, mert ez annyira adta magát, hogy E/3 legyen, most meg ott szenvedek azon amit épp most írok, de nem mondjuk el senkinek hogy mi az - nem mintha bárki olvasná a válaszaim rajtad kívül xD. Szóval annál a bizonyos valaminél szevedek, mert nem jó se az E/3, se az E/1. Vagyis az E/3 jó lenne, ha meg tudnám írni jól. xD De nem tudom xD
      Deee mint tudjuk amúgy, akik már majdnem olyan menők, mint Schweinski, azok nem Carlamberlainék, hanem Girouchyék *-* <3 <3
      Oolyan szereplőm még nem volt, aki olyan mint Liz csak Bayernesben. Még xD De ki tudja mikor száll el megint az agyam. xD Most majd olyan szereplőm lesz, ai bizonyos anadaiakat fog nagyon jól ismerni egy idő után, rá is irigykedhetsz majd - én is fogok xD a saját magam által kitalált szereplőre, yepp xD
      Na jó, bevallom :D Ő úgyse fogja, mert szégyellős, pedig tegnap is olyan jól nézett ki még 90 perc esőben ázás után iis xD Jó, kussolok xD És persze hogy tuuud, közösen szokták látogatni Priscyt xDDD
      Ez pont ííígy történt, de most szegény Jacket is leleplezteeed :D Én tutira élvezném, de össze is takaríttatnék velük, mert utálok takarítaniii xD
      Hát nanááá :D minden héten jöhettek a férjeddel :D Kapsz rá mindent, amit szeretnél. :D Éhes vagy? :D
      Jack gödröcskés mosolyai mindenkiben maradandó nyomokat hagynak...xD ÉS egy vessző még belefér, talán, azt hiszem :D
      Tudoood, akkor még nem szerettem a férjedet, de ez ugye azóta változott, szóval cserében majd vicceskedik az Együttben. Az Egyedülben max vigasztal, mert az nem vicceskedős novella lesz. xd
      Szegényt amúgy én is sajnálom, olyan rosszul megy a sora, de igazából azért volt mindez, hogy Debuchy (meg én xD) megvigasztalhassuk őt, és ápolgathassuk a lelkét xD
      Dehogy utálod azokat, amiket leírtál :D Örülök hogy ők a kedvenc testvérpároood *-* Nekem is ők a kedvnceim akikről írtam :D Ha Bazsi meg Regi tesók lettek volna, ők lennének, de mivel ők csak unokatesók, Chambersék az elsők :D
      A cipőfüüző miért csak kettőőő? xD És a házassági ajánlat miért csak 3? xD az volt a legnagyobb poén benneeee xD jó, mondjuk annak örülök, hogy Giroud nyert, legalább valami sikerélménye legyen szegény embernek xD
      Wilshere majd jön egyszer csak, de most tudod, hogy mit írok xD
      Jóó ígérem a hátralevő 4 novellában megkapod mindkettőt xD Kövi majd egyszer csak jön, és most pedig lezárom ezt a csodaértelmes válaszkommentett :D

      puszi, D.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek. Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmascímű dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallg…

Mindig van más lehetőség [teen wolf]

Sziasztok! Ezen a héten egy Teen Wolf rövidet hoztam – ami egyébként az első ficem a fandomból (aminek kábé két hete vagyok a tagja). Szóval, aki nézte a sorozatot, annak tutira megvan az 5. évad 9. része, az ominózus Scott-Stiles szakítási jelenet, ami kábé kitépte a szívemet – és legszívesebben a villáskulccsal vertem volna értelmet Scottba, de Stiles nem volt olyan agresszív, mint én. Ez a rövid kis szösz azt hivatott bemutatni, hogy Stiles nagyjából hogyan élte meg a szakítást, meg úgy összességében Scott rendkívül durva szavait. (btw nekem ezek ketten így két hét alatt kábé a valahavolt legkedvencebb sorozatos barátaimmá nőtték magukat, just sayin’). Hangulatát tekintve – szerintem – angst. Írás közben meg ezt a remekművet hallgattam főképp. x Teen Wolf x szösz x poszt-5x09 x Sclies!breakup x Stiles Stilinski x angst x 460 szó Mindig van más lehetőség„Képzeld, nem lehetünk mind igazi alfák! Vannak, akiknek hibáznia kell! Vannak, akiknek néha be kell mocskolni a kezüket! Mert vannak, ak…

Szörnyeteg

Sziasztok! Tudom, utoljára karácsonykor volt bármi is a blogon. Tudom, olyan kihalt volt, mint a sivatag, és most sem azért jöttem, hogy ígérgessek (vagy boldog új évet kívánjak, bár azért kívánok). Lesz majd egy bejegyzés a blog sorsáról, ez egészen biztos, de nem tudom megmondani mikor. Egyelőre annyi biztos, hogyha lesz bármim, ami arra érdemes, hogy ide feltöltsem, akkor az felkerül. Egyébként foglalkozok mással – a felhőkastéllyal, a Bosszúval, és igen, a Timeless Timesszal, még ha ebből ti nem is láttok semmit, azért ez így van. De most nem ezért hoztam ezt a posztot, hanem azért, mert most van valamim, ami megérett arra, hogy felkerüljön ide, ráadásul apropója is van – Vivi szülinapja. Szóval ezúton is boldog szülinapot neked, és értelemszerűen ez a novella – szösz – neki vagyon ajánlva, hiszen szülinapos. Meg hát egyébként is, ki másnak ajánlana az ember lánya egy Antoine Griezmann novellát? A cím ne riasszon el, közel sem arról fog szólni, amiről elsőre gondolnád – bár a kép t…