I got what I needed [Azon a nyáron]

Sziasztok!

Kicsit megkésve ugyan, de megérkezett a mai adag karácsony is, amiben Renihez és Szabihoz látogattunk, és erre most egy kicsivel több szót fordítanék. Egyrészről lényegesen hosszabb lett, mint terveztem, de egyszerűen ez az a világ, ami még mindig be tud rántani, és csak írom, és írom, és írom. Másrészről borzasztóan élveztem, hogy visszatérhettem Szabiékhoz, és egyébként bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ezt hívjam-e még fanfictiönnek. Merthogy annak ellenére, hogy maga az Azon a nyáron Nico Hülkenberg fanficnek indult, ebben a novellában egy fia említés sincs róla, amit talán lesztek, akik sajnáltok, de őszintén remélem, hogy kárpótol majd benneteket Szabi, és a történet során felbukkanó többiek.

Még mielőtt zárnám soraim, pár gondolat a címről. Az előző kettőtől eltérően, ennek most nem egy dalcím a címe, mert az istennek nem találtam ideiilőt. Ez a New Found Glory NothingFor Christmas című dalának a refrénjéből kiragadott félsor. Mellesleg bitangjó nóta, tessék meghallgani, ide is linkeltem. Most pedig már nincs más hátra, mint hogy jó olvasást kívánjak, még egyszer boldog karácsonyt, és ha esetleg tetszett a novella, akkor hagyjátok a véleményeteket odalenn, kommentben.

puszi, D.

I got what I needed

– Oké, Szabi, igazán elárulhatnád, hogy hova a bánatba megyünk – mormogta Reni újra, az anyósülésen ülve. Gőze sem volt arról, merre tartanak, csak annyit tudott, hogy a szőke felöltöztette őt csinosba, bekötötte a szemét és beültette az autóba. Az időérzékére pedig nem hagyatkozhatott a rádióból rázúduló karácsonyi nyáltengertől.

– Mindjárt ottvagyunk, ne nyávogj már – nevetett fel Szabi, és pár pillanaton belül valóban leállította az autót.

– Leszedhetem már a kendőt? – kérdezte a lány, a szeméhez kapva, de a srác a kezére csapott.

– Ne legyél már ilyen türelmetlen – szólt rá.

– Hát, ha anyáéknak huszonkét év alatt nem sikerült kinevelni belőlem a türelmetlenséget, nagy csodát ne várj – vigyorgott Reni, ahogy Szabi kisegítette a kocsiból. – Hé, ki vagy te, és mit csináltál a pasimmal?

– Mindjárt itt hagylak, ha szemtelen vagy – szólt a srác, de a hangjában mosoly bujkált.

– De ha egyszer fura, hogy kisegítesz a kocsiból, azok után, hogy végignézted, ahogy pofára esek a bokáig érő sárban, majd mielőtt felsegítettél volna, istentelenül kiröhögtél?

– Két éve volt, Kicsi. Kettő! Lépj túl rajta – ingatta meg a fejét Szabi.

– Levehetem a kendőt?

– Istenem, tönkreteszel egy tökéletesen meghitt karácsonyt és a tökéletes ajándékot – mormogta Szabi, de azért leoldotta a sálat Reni szeméről.

– Mit keresünk a Szamosiban? Nem szabadnaposak vagyunk? Azért öltöztettél csinibe, hogy ebben etessek?

– Istenem, csak két percre maradj már csöndben! – nevetett fel Szabi. – Emberek irigyelnek, mondván milyen jó nő a csajom, de ha tudnák, hogy egy másodperce nem képes csukva tartani a száját – sóhajtott teátrálisan, ahogy kinyitotta az istállóajtót Reni előtt. Kézen fogta a lányt, és magával húzta jobbra a folyosón majd megállt Max boksza előtt.

– Miért van egy masni a ló kötőfékén? Mi? Ő az én…? A karácsonyi…? – Reni értetlenül pislogott, Szabi pedig egyre szélesedő vigyorral figyelte a barátnőjét. Szinte hallotta, ahogy a lány fejében hosszú évek pihenése után, nyikorova újra mozgásba lendülnek a fogaskerekek, aztán koppant a fém százas, és Reni a másodperc tört része alatt Szabi nyakában kötött ki.

– De hát hogyan? – kérdezte a lány, immár Max bokszában állva, ahogy a szürke mén homlokát simogatta.

– Bartoneczky szerint ez a ló veszett fejsze nyele. – Ezzel Reni is tisztában volt. Meg hallott pletykákat is, hogy el akarja adni a lovat, sőt, hogy már vevőt is talált. Csak azért, mert a ló nem úgy működött, ahogy Bartoneczky egy ilyen kaliberű lótól elvárta volna. Megcsinált mindent, amit kértek tőle, csak nem úgy kellett kérni, ahogy százból kilencvenkilenc lovat. Reni épp ezért szeretett vele dolgozni, Bartoneczky pedig pont ezért ki nem állhatta Maxot, és az is kisebb csoda számba ment, hogy ilyen sokáig megtartotta. A tulaj állította, neki nincs ideje arra, hogy kitapasztalja, hogy mit hogyan kell kérni a lótól; ő azonnali eredményeket akart.

– Szóval tényleg eladásra kínálta – tette hozzá Reni, immár Max füle tövét vakargatva.

– Igen, ráadásul szinte semmi pénzért, mert szerinte értéktelen a ló, és élete legnagyobb megvezetése volt, mikor eladták neki. Úgyhogy kaptam az alkalmon, és leültem vele beszélni. Megállapodtunk, és igazából hivatalosan már másfél hete a tiéd. Ne tudd meg hogy paráztam, nehogy valaki elköpje neked – ingatta a fejét Szabi.

Idő közben előhalászta a vállán lógó táskából Reni gépét, és lőtt pár fotót a lányról és az újdonsült lováról, mialatt valami olyasmit mormogott, hogy most szorult harmadik helyre a dobogón Reni szívében.

– Ó, te nyomi, már rég nem vagy dobogón. Herceg az első, mögötte Shasta, és a harmadik fokon áll Max – vigyorgott a lány, Szabi pedig csak megforgatta a szemét. Egy pillanatra el is feledkezett Shastáról, noha hivatalosan, papíron ő volt a fehér juhászkutya gazdája, gyakorlatilag Renivel volt összegyógyulva a kutya.

– Már várom, hogy mikor kúszik Fantom is be elém – húzta el a szőke srác a száját.

– Annyira szeretem, amikor előadod, hogy milyen rossz sorod van, közben meg hát – húzta e la végét vigyorogva Reni, és nevetve csókot lopott Szabitól.

– Ha kiszeretgetted Maxot, tulajdonképpen van még egy meglepetésem, de ahhoz haza kell menjünk – ragadta kézen a lányt.

– Még egy? Elkényeztetsz, szóval visszaszívok minden gonoszságot – pillogott fel Reni a fiúra, aki csak megingatta a fejét.

– Erre bezzeg van eszed – nevetett Szabi, ahogy kézen fogta a lányt, és visszaindultak az autóhoz. Mindketten beszálltak, aztán a fiú indított, és elindultak valami – Reni számára – ismeretlen úticélhoz.

– Van racionális magyarázatod arra, hogy miért megyünk istentelen nagy kerülőúton haza? – kérdezte a lány ártatlanul pislogva fel Szabira, ám az csak somolygott az orra alatt. – Most komolyan, Shasta szerintem így is szétszedi a lakást.

– Túlbecsülöd azt a kutyát. Szerintem amióta elmentünk vagy a radiátor előtt alszik, vagy az ágyunkon.

– Vagy jóízűen csócsálja az új AirMaxedet – vont vállat Reni, miközben a tájat kezdte szemlélni, tettetett nemtörődömséggel.

– Ahogy mondtam, túlbecsülöd az aktivitását. – Szabi olyannyira kimérten, a szabályokra ügyelve vezetett, ami alapvetően rémesen távol állt tőle, így hát Reninek rendesen fúrta az oldalát, hogy mi miatt ölheti vajon ennyire látványosan az időt.

– Zizegett a telefonod – kapta fel a lány a fejét, ahogy meghallotta az ismerős hangot a srác nadrágzsebéből.

– Biztos nem fontos – vonta meg a sráca vállát. – Tuti valamelyik lovardás kiscsaj írt teleszívecskézett karácsonyi üdvözletet.

– A szerénységed mindig újra meg újra lenyűgöz – sóhajtott teátrálisan Reni, bár titokban azért hajlott igazat adni a barátjának. A srác az előző évben is legalább tíz, de inkább tizenöt, borzasztóan cukinak szánt, pirulós fejjel, meg a komplett emojikészlettel telepakolt üzenetet kapott a lovardába járó tizenhárom és tizennyolc közötti lányoktól. – Remélem legalább az írt, amelyiknek az édes collie-ja van, és megint ráadott egy mikulás sapkát – merengett a lány, miközben Szabi a hosszas, nyéki városnéző túra után végre ráfordult az utcájukra.

– Szóval itthon lesz a meglepi? Kapok még egy kutyát? – csillant fel Reni szeme.

– Hé, be ne lelkesülj nekem, Kicsi, mert az életben nem lövöd le magad. Egy karácsonyra egy állat legyen már elég. Úgyis mindjárt itt a születésnapod. – Szabi kisegítette a barnahajú lányt a terepjáróból, aztán még a sötétbarnára mázolt kaput is kinyitotta előtte. A srác lakását turbózták fel kicsit mikor összeköltöztek, átrendezték a helyiségeket, beszereztek pár új bútort, és Reni javaslatára megszabadultak az ocsmány tapétától, ami a konyha összképét rontotta. Karácsony alkalmából pedig gyakorlatilag az egész ház úgy nézett ki, mint egy túlméretezett karácsonyfa. A kerítésen színes izzósor tekergett, akárcsak a bejárati ajtóhoz vezető utat övező sövényeken. A kicsit hátrébb terpeszkedő tuja is boldogan fürdött a melegfehér fényfüzér világosságában, a hálószoba ablakából pedig lelógó, fehér izzósor világított.

– Szóval a szülinapomra megint kisállatot kapok? Legyen akkor mostantól ez a bevett szokás minden ünnepre, jó? Hé, te hagytad égve a villanyt a konyhában? – váltott hirtelen témát a lány, ahogy alaposabban szemügyre vette a házat.

– Idióták – mormogta Szabi az orra alatt.

– Hogy mondod? – kapta hirtelen oda a fejét Reni.

– Nagyjából kettő percen belül úgyis megtudod, szóval gyere. – Magához húzta a lányt egy gyors csókra, ami még ennyi év után is kicsit elvette Reni eszét, és legszívesebben mást sem tett volna, minthogy a szőke tincsek közé fúrja az ujjait, és addig csókolja a vele szemben állót, míg oda nem fagynak a verandára. De Szabi a szokásos, tipikusan szabis vigyorával elhúzódott, és imádnivaló önelégültség sütött az arcáról azt látva, hogy milyen reakciót váltott ki barátnőjéből. De nem szólt egy szót sem, csak összekulcsolta az ujjaikat, és maga után húzta a lakásba.

Amivel Reni itt szembesült, az gyakorlatilag nagyobb meglepetés volt, mint az, hogy megkapta Maxot. A nappaliban és az étkezőasztalnál ugyanis gyakorlatilag az összes igazán fontos barátja ott vigyorgott. Őszinte meglepődöttség lett úrrá rajta, és elképzelni sem tudta, hogy az itt megjelent díszes társaságból hogyan volt képes mindenki tartani a száját. Meghatottan fordult Szabi felé, karját a fiú nyakába fonta, majd megcsókolta úgy, hogy abból érződött mennyire boldog és hálás neki azért, amit összehozott.

– Nagyon szeretlek – motyogta a fiú ajkára, aki csak elvigyorodott.

– Én is téged, Rena. – De túl sok idejük nem maradt a romantikázásra, ugyanis egy szőke tornádó formájában megérkezett Detti, és karon ragadta Renit.

– Elég volt a smacizásból, ti mindennap látjátok egymást, de nekem úgy összegezve szűk egy hónap jut egy évben a legjobb barátnőmből – szólt, azzal szorosan magához ölelte a lányt.

– Te hogy kerülsz ide? Azt hittem, Madridban karácsonyozol – vonta össze a szemöldökét Reni.

– Áh, azt a tervet elvetettük két héttel ezelőtt. Miguel haza akart volna menni Cancúnba, de mondtam, hogy kizárt dolog, hogy még egy karácsonyt Mexikóban töltsek, harminc fokban, az óceánparton. Ez ellenkezik a természet rendjével – borzongott bele a lány. Miguel a vőlegénye volt, akit három éve ismert meg, mikor egy hátizsákkal kalandozott Európában. Sevillában futottak egymásba, a szó szoros értelmében, mikor Detti egy biciklivel elcsapta a srácot. Azóta élnek békésnek és kiegyensúlyozottnak a legkevésbé sem nevezhető kapcsolatban, de őket ez tette boldoggá; az állandó, temperamentumos viták, és az azokat követő édes kibékülések éltették őket.

– Te nem vagy magadnál – nevetett fel Reni.

– Annyira tudlak sajnálni, Detti – sóhajtott fel Jani, előrelépve hozzájuk. – Szerencsétlen lánynak az óceánparton kéne napozni. Koktélt szürcsölni, sanyarú sors. Mellesleg boldog karácsonyt, Rena – adott két puszit a házigazda arcára.

– Koktél meg napozás helyett hazajöttem pálinkázni a mínusz tízbe, a legjobb barátnőmmel. Apropó pálinka, Szabados, mit is mondtál arról a barackról? – fordult a magas srác felé, Reni pedig csak a barackpálinka említésére is megborzongott. Még mindig élénken élt benne a legutóbbi iszogatásuk emléke, és arról, hogy mennyire gyötrelmes másnapot okozott az ominózus barack. Bár a lány gyanakodott rá, hogy az csak akkor látott sárgabarackot, mikor Szabados elhozta a kerti barackfa mellett.

– Szevasz Reni – kalimpált a kanapéról az ott heverésző Marci. A lány akár meg is sértődhetett volna a nemtörődöm üdvözlésen, de egyrészről ismerte a srácot, és tudta, hogy Nyéken szeretett engedni az illemből. Másrészt látta, hogy Shasta a fiú hasán heverészett, harmadrészt hallotta Marci hangján, hogy épp most tolt be egyben egy egész mézeskalács szívet. Mellettük pedig ott ült a fiú barátnője, Zsófi is. A lány udvariasabb volt a barátjánál, felállt, és mosolyogva adott két puszit Reninek.

– Nézd el neki, fogyatékos szegény – pislogott elnézően Marci felé, aki épp a kutyának gügyögött.

– Megszoktam már. Szabi ugyanezt csinálja Herceggel, mikor azt hiszi, nem látom – ingatta meg a fejét lemondóan a lány. A szőke srác azonban minden szavát hallotta, és ezt egy Reni oldalába bökött ujjával adta a tudtára.

Rajtuk kívül már csak Csabi és Zsombi tartózkodtak a lakásban, hősiesen őriztek egy hatalmas tál valamit, amiről Reni csak remélni merte, hogy a nagynénje világbajnok majonézes salátája. Gyerekkorukban éveken át gigászi csaták mentek a saláta utolsó cseppjeiért, és ez volt az, amiből nem létezett túl sok. Csinálhatott Juli bármennyit, az ünnepekkor összegyűlő farakséhes horda pillanatok alatt bepusztította az egészet.

– Ugye az az, amire gondolok? – pislogott Reni hatalmas szemekkel az unokatestvéreire.

– Az bizony. És van egy doboznyi ischler is a hűtőben – szólt Csabi vigyorogva.

– Boldog karácsonyt, Angyalka – nevetett rá Zsombi is, ahogy megölelte. Évek teltek el, de továbbra is imádta a lány vérét szívni ezzel a becenévvel.

– Nos srácok, ha már mindannyian itt vagyunk, mi lenne, ha nekiállnánk vacsorázni? – tette fel a kérdést Szabi.

– Van kaja? – lepődött meg Reni. Reakciója jogos volt, amikor két és fél órával ezelőtt elmentek itthonról, egy doboz tejen, pár szelet felvágotton, meg egy kis kenyéren kívül más kaja nem nagyon fordult elő, de indokolatlannak tartották a nagybevásárlást, mikor tudták, hogy az ünnep nagy részét úgyis házon kívül töltik.

– Zömmel Detti meg Zsófi műve, meg hát az anya által küldött muníció – szólt Csabi.

– Hé, meg ha már muníció, ne hagyjunk ki a sorból engem se – háborodott fel Jani, odasomfordálva Reni mellé. – Mikor iszunk egy felest?

– Tudod, mit? Legyen neked karácsony, most. De csak akkor, ha mindenki iszik – kötötte ki a lány, de legnagyobb bánatára mindenki beleegyezett, élükön Dettivel, aki vállalta, hogy előszedi a rövides poharakat.

– Hát, akkor… – kezdte Reni mikor már mindenkinek kezében volt a pohara, és bár a mosoly eddig is állandó öltözete volt az arcának, most tovább szélesedett. – Neked még egyszer köszönöm – pillantott Szabira, egy tényleg gyors csókot nyomva a szájára. – Ez a világ legtökéletesebb ajándéka, a legtökéletesebb baráttól – súgta halkan, hogy csak a fiú hallja. – Egyébként pedig nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek. – Szavai zárásaképp pedig lehúzta a kezében szorongatott pálinkát – és ez volt az egyetlen dolog, ami arra az estére ideiglenesen képes volt letörölni a mosolyt az arcáról.