Sziasztok!
Tudom, cirka negyed éve volt itt az utolsó poszt, és
az se volt valami hű, de hosszú, de a nyáron egyszerűen nem ment az írás. Azt
gondoltam, hogy majd ha elkezdem a gyakorlatot, belerázódok, de csak még
kevésbé volt időm is, meg kedvem is. (De amúgy nagyjából semmihez nem volt
kedvem, még sorozatot nézni se). Aztán augusztusra megbékéltem a sorsommal,
vagy fene se tudja, mi lelt, de elkezdtem újra olvasni, visszatértem a
sorozataimhoz, és eszembe jutott, hogy mekkora ötlet lenne újra beröffenteni a felhőkastélyt. És bár novellák
továbbra se mentek, megpróbálkoztam a Timeless timesszal, és az
viszont ment. És aztán már a novellák is.
Jövőbeni dátumokat továbbra sem ígérgetek, de
szeretnék heti, max kétheti rendszerességgel részt venni az oldal életében –
miután újra leheltem bele egy keveset –, és bár ezt sem mondom biztosra, de jó
esély van rá, hogy jövő héten érkezik majd egy Shadowhunter Chronicles fanfic.
A mostani ficünkről pedig nincs semmi mondanivalóm,
csak hogy ne számítsatok semmi jóra, mert ez ismét – a primadonna life-hoz
hasonlóan – a beteg elmém beteg szülötte.
x
Supernatural
x
humor
x laza slash(ish)
x Destiel
x
ördögi!Sammy
x
szösz
x 576
szó
Édeshármas
– Khm, Dean – köszörülte meg a torkát Sam, azonban
semmi hatása nem volt. – Dean – emelte meg a hangját a fiatalabb testvér, mire
a bátyja immár képes volt elszakítani a pillantását az imádott kocsijától, és
az öccsére figyelni.
– Figyelek – felelte zavarodottan. Valójában fogalma
sem volt arról, mi zajlik körülötte, az is csak most szúrt szemet neki, hogy
pár lépésnyire az öccsétől ott álldogált Castiel. Zavartan, esetlenül, csak
olyan casesen.
– Hát hogyne. – Sam hangja csak úgy csöpögött a
cinizmustól, miközben az arcán széles, kaján vigyor ült. – Akkor elismételnéd,
kérlek, amit az imént kértem?
– Kapd be, Sammy – morogta Dean, mire az öccse jóízűen
felnevetett.
– Épp azt kérdeztem, hogy tudnál-e választani Cas és
az Impala között? – Sam mániája volt, hogy a bátyja idegeinek tűrőképességét
feszegesse azáltal, hogy lehetetlen választások és kérdések elé állította. Dean
rendre hamar kivágta magát a helyzetekből, de ez egy olyan téma volt, amiben
nem volt helye viccnek. Itt komoly, és mély érzésekről volt szó, mert
egyrészről végtére is az Impala volt az otthonuk, akkor is, amikor semmi más.
És annyiszor húzta már ki őket necces helyzetekből…
De a másik oldalon ott volt Cas az angyalian ártatlan
kék szemeivel, és sok mással, amik a legkevésbé sem voltak ártatlanok. Deannek
elég volt csak egy másodpercre rágondolni, és a szíve hevesebben kezdett verni,
és összeszorult kissé a torka. Ilyeneket mégse teregethetett ki a kisöccse
előtt.
Szentimentálisan az Impala hideg, fekete kasznijára
simította a kezét, miközben tekintetével a ballonkabátos angyal pillantását
kereste. Egy másodperc, annyi kellett ahhoz, hogy teljesen elvesszen benne, és
ne számítson semmi más. Csak esetleg a fekete Chevy hidege, a vadász keze
alatt.
– Az ég szerelmére, vegyetek már ki egy szobát! – Sam
hangja szakította ki Deant az autója taperolásából, és a Casszel való, oly’
megszokott szemezgetésből. Hirtelen átfutott rajta a gondolat, hogy vajon a
fordított felállás milyen lenne, de aztán belátta, hogy az azért egy kicsit
tényleg bizarr lett volna.
– Mindkettőt nem választhatom? – kérdezte az idősebb
Winchester, esdeklőn pillantva az öccsére, akinek az arcán csak tovább
szélesedett a vigyora. Azonban még mielőtt bármit is reagálhatott volna, Cas
közbeszólt.
– Javítsatok ki, ha tévednék, de az Impala elég
bajosan férne csak be egy motelszobába, nem? – kérdezte az angyal zavarodottan.
Sam jóízűen felnevetett Cas szokásos, abszolút a helyzethez nem illő
megszólalásán, Deannek pedig megolvadt a macsó vadász álarca, és szentimentális
pillantással figyelte a kékszeműt.
– Van olyan megoldás, ahol nincs szükség motelszobára
– kúszott vigyor Dean arcára, azonban az angyal még így is kicsit zavarodott
volt. – Mi másra lenne a hátsó ülés… – merengett el, ám aztán bocsánatkérőn pillantott
az imádott autócsodára. – Sajnálom, Kicsim, tudom, hogy nehéz lenne.
– Dean, ez csak egy autó, ezzel ugye tisztában vagy? – kérdezte Sam, mert már kezdett
elbizonytalanodni a bátyja ismereteit illetően.
– Ne is figyelj rá, Baby, nem úgy gondolta – simított
végig Dean ismét az autón, szerelmetesen duruzsolva neki, Sam pedig csak
megforgatta a szemét.
– Hiába húzod az időt itt plátói beszélgetésekkel a
kocsiddal, előbb-utóbb döntened kell. Addig úgyse hagylak békén. Tehát Dean, mi
a válaszod? Cas vagy az Impala? – kérdezte Sam ördögien vigyorogva. Az idősebb
Winchester fejében átfutott a gondolat, hogy lehetséges, hogy Lucifer egy kis
darabkája talán a mai napig az öccsében él, és munkálkodik, és ennek tudhatóak
ezek a Pokol legmélyén fogalmazódott kérdések.
– Castiel – jelentette ki Dean, fájdalmasan nagyot
sóhajtva, végig az angyal szemébe nézve, de a kezét továbbra sem mozdítva el az
imádott autójáról. – Az Impalában – tette hozzá, és a komoly arcra hirtelen
hatalmas, kaján vigyor telepedett. Sammy csak megforgatta a szemét, Cas azonban
jól láthatóan elpirult. Ezt a célzást
még a szárnyas is értette.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése