Ugrás a fő tartalomra

Motorháton

Kép
Szerző: Nagy Dorka
Érzem az arcomba csapó szelet, a kabáton, és a több réteg pulóveren át is a csontomig hatoló hideget. Látom a homályos foltokká egybeolvadó, száraz, kopár fákat. Élvezem a sebesség mámorát, a vasparipám édes búgását, a bukósisak alól kilógó hajamba kapó menetszelet.
Kilátástalanság.
A szabadság átjárja testem. Felkapna a magasba, de valami a földhöz láncol, és nem enged felszállni onnan. Felkelni, felállni, továbbmenni… Csak menni. Ugyanazon a kanyargós, olykor kiszélesedő, majd beszűkülő, hol árnyékos és erdős, hol kietlen úton minden nap, újra és újra.
Magány.
A hosszú, végeláthatatlan aszfalton senki nem szegődik társamul, magamban szelem az országutat. Mert kell. Muszáj. Éppen olyan üres az út is, mint a belsőm, és pont olyan végeláthatatlan, mint a lelkemet darabokra szakító szenvedés.
Üresség.
A belsőmet kiégették a beszürkülő mindennapok, és a tél közeledtével egyre fájóbb minden. Egyre nyomasztóbb a rám szálló sötétség, az álnok módon tőrbe csaló feketéség, ami a ruháim után a lelkemet is beszínezi.
Fájdalom.
A céltalanság kerget, száműz. Nap, mint nap, elzavar otthonról, motorra parancsol. Már kormányoznom sem kell, mert a gyötrődés vezet mindennap ugyanarra az útra. Az elemésztő hiány, a porba hulló szeretetem, és a veszteség, ami hónapokkal ezelőtt költözött az ereimbe.
Elhagyatottság.
Egyedül vagyok. Voltam. Leszek. Azóta, az átkozott nap óta, egymagam vagyok a nap minden órájában, azt az egyet kivéve, amit itt töltök. A temető kopár sírkövei között. A fejfák között, amik ha beszélni tudnának, ezer meg ezer élet történetét mesélnék. Számtalan élet közül egyet ismerek csupán, azon az emberét, aki gyerekkoromtól kezdve az életemet jelentette.
Reménytelenség.
Reszketve guggolok a nagyapám sírja mellé, kezemet a nevére simítva, miközben a térdemre rakott fekete bukósisakomon koppan egy könnycsepp, melyet újabbak követnek. A napok már hetekké, a hetek hónapokká duzzadtak, a könnyeim tára mégis kifogyhatatlan. A hiány szüli őket, a fájdalom, és az üresség. Az elhagyatottság, a reménytelenség, a kilátástalanság és a magány.

Itt vagyok élőként a holtak közt. Halottként az élők közt.

______________
Nem nagyon akartam írogatni ezekhez az egypercesekhez, de most muszáj. Egyrészről, mert a Motorháton az egyik kedvencem, és őszintén remélem, hogy nektek is tetszik. Másrészt pedig azért, mert a napokban nem csakhogy elértük, de át is léptük a 40 feliratkozót, amiért elképesztően hálás vagyok, komolyan. Elmondani sem tudom mennyire, szóval nagy-nagy virtuális ölelés mindenkinek. ♥ 
Továbbá a kommenteket most is nagyon szívesen várom, kommunikáljatok bátran, írjátok meg ha tetszik valami, vagy ha nem, vagy hogy mit olvasnátok szívesen, és meglátjuk mit tehetek az ügy érdekében :)
Ölel Benneteket,
a 41 feliratkozó miatt örvendező Dora
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Get lost and drive forever with u

Szerző: Nagy Dorka
Egy Ashton Irwin novella, aminek nagyon nem így terveztem a végét, de a szereplők nem bírtak magukkal. Nevermind... Oka van annak, hogy ilyenkor pakolom fel, és ez nem más, mint   Livi szülinapja  - szóval   Nagyon boldog szülinapot!   Remélem tetszik majd ^_^ Get lost and drive forever with u Az Új-Dél-Walesi országúton meglehetősen kevés autó volt, de egy 2003-as, piros Holden Commodore megállíthatatlanul rótta az aszfaltot. A lehúzott ablakokon bevágott a huzat, de a sofőr, és az anyósülésen ülő utasa a legkevésbé sem bánta – még így, hét órához közelítve sem akart enyhülni a rekkenő hőség. A rádióból egy aktuális popslágerben vonyított egy harmincnapos énekesnő-jelölt arról, hogy mennyire fájdalmas a szerelem. – Feltűnt már, hogy ezek a számok mind ugyanarról szólnak? – kérdezte az anyósülésen ülő, szőkésbarna hajú lány. Egyik lábát maga alá húzva féloldalasan elfordult a volán mögött ülő barátja felé, már amennyire a biztonsági öv engedte. Zöld szeme...
2 megjegyzés
tovább»

Dalban mondom el

Szerző: Nagy Dorka
Sziasztok! Eredetileg úgy terveztem, hogy a Látszat után egyből kezdem majd az Azon a nyáront, de aztán... Ember tervez... Eredetileg olyan tervem is volt, hogy csak akkor kezdem el feltölteni az AN-t, ha teljesen kész, de hát ez sem igaz, mindenesetre az első hét, és az utolsó három fejezet megvan a közepéből még hiányzik kicsi, de mostanában csak az Azon a nyáronnal foglalkozok. Meg ezzel , de csak azért, mert ez gonosz Szczesny nem hagyott nyugodni, állandóan szembejöttek a zongorás videói (nem is tudom, kinek köszönhetően... :D), úgyhogy kénytelen voltam írni valamit. De közben szorgalmasan írogattam, írogatom az AN-t is, és jövő héten már tényleg az következik. Az első fejezet, mi már le is vagyon bétázva, és Livi is áldását adta rá. A zenéket tényleg ajánlom, de persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hallgatja-e vagy sem, de van közük a történethez. És a bejegyzési végi videókat is meleg szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. :P Azt hiszem, mást most nem akartam mondani...
6 megjegyzés
tovább»

Vallomás

Szerző: Nagy Dorka
Sziasztok! Megérkezett a sokat ígérgetett Mesut Özil novella, amiről – őszinte leszek – fogalmam sincs, mit mondhatnék. Nagyon közel áll hozzám ez az írás, talán a legközelebb az eddigi novelláim közül. Az életem egy elég sötét szakaszában született az első fele, és akkor még nem is olyan szándékkal, hogy egyszer majd novella lesz belőle. De aztán ha már belevágtam, befejeztem, és ezerszer jobban éreztem magamat utána. Mielőtt azonban a lényegre térnék, volna egy olyan közlendőm, hogy szomorúan ugyan, de egy hónap (talán másfél, de szeretném egyben letudni) szünetre megyek, mert egyszerűen semmi időm nincsen írni az egyetem mellett, és megvallom őszintén, kedvem sem. De nyárra összekapom magamat, és majd meglátjuk, mi lesz. Nem szoktam ilyet kérni, tudjátok. De most komolyan fontos lenne a véleményetek, szóval ha valaki elhatározta, hogy csak egyetlen novellámhoz ír kommentet, akkor kérlek benneteket, ez legyen az az egy. Mert függetlenül attól, hogy közel áll hozzám, rém bizony...
8 megjegyzés
tovább»