Baby, it's cold outside

Baby, it's cold outside

A magas, szőke hajú, huszonegy éves lány feldúltan vágtatott fel Kevin Trapp párizsi házának verandájára, a decemberi hóesésben. Sőt, több is volt ez, mint hóesés. Két napja megállíthatatlanul szakadt, ami december huszonnegyedikére közel félméternyi felgyülemlett havat jelentett. A város közterület fenntartói minden erőforrást felhasználva igyekeztek megszüntetni a hó-helyzetet, de a viszonylag alacsony kapacitások és a hirtelen lezúdult hó mennyisége miatt Párizsban gyakorlatilag megállt az élet. Tulajdonképpen ez egy meglehetősen pontos megállapítás volt, ugyanis a közutak járhatatlanok voltak, a vonat- illetve repülőjáratokat pedig törölték. Kristin feldúltságának is ez adta a legfőbb okát, ami arra késztette, hogy jó barátja ajtaján dörömböljön, egy szál bő, kapucnis pulóverben, a hótól némileg vizes hajjal.

– Krissy! Mi járatban? Épp most akartam nekiállni valami kaját csinálni – invitálta be a focista a lányt. Krissy hiába volt magas, még így is alaposan felfele kellett pillantgatnia, ha el akarta kapni Kevin pillantását. Márpedig most az volt a szándéka, hogy elcsípje a zöld szempárt. Annyira megdöbbentette a szikár termetű kapus reakciója, hogy el is felejtette hirtelen, miért jött, és csak már a küszöbön állva ébredt rá eredeti céljára.

– Mi? Te kaját akarsz csinálni? Kevin, indulnunk kell haza! – jelentette ki a lány, a hatás kedvéért dobbantva egyet bakancsos lábával, amiről így egy jelentős mennyiségű hó hullott a focista lakásának előterébe.

– Nem tudom, eljutott-e hozzád a hír, de két napja szakad a hó, a gépünket törölték – közölte Kevin, lustán nekidőlve az előszoba halványzöld falának. Krissyt egy éve ismerte meg, mikor a lány három lakással mellé költözött. A véletlennek volt csupán köszönhető, hogy összefutottak – meg Kevin szerint az ő áldott jó lelkének. Edzésről hazafele jövet látta ugyanis, hogy a lány mogorva arccal küszködik pár óriás csomaggal, és egy hatalmas vázlatfüzettel, így egyből a segítségére sietett. Hamar megtanulta azonban, hogy Krissy az a típusú lány, aki szeret mindent maga intézni, és rémesen nehezére esik elfogadnia mások segítségét.

Kevinét végül elfogadta – a focista hosszas unszolására –, de a lány váltig állította, hogy nem azért mert valóban szüksége volt rá, hanem csupán abból kifolyólag, mert már borzasztóan idegesítette a kapus lábatlankodása. A PSG csillaga pedig nem vitatkozott vele, csak ráhagyta, mert már ennyi ismertségből is leszűrte azt, hogy az ilyesmiket jobb ráhagyni a lányra.

Azután az eset után, mikor Kevin segített neki behurcolkodni – gyakorlatilag beköltözni – a házba, Krissy meginvitálta a srácot egy forró csokira, elbeszélgettek, és így kiderült az is, hogy a lány menthetetlen szerelmese a focinak, ám mit ad isten, a francia labdarúgást ki nem állhatta. Kevin azonban nyomós, és szigorúan szakmai érvek alapján meggyőzte a lányt, hogy adjon egy esélyt a „csigaevő franciáknak”, aki hajlott is ezt megtenni, bár ennek okában igen kevéssé játszottak szerepet a kapus érvei – sokkal inkább a kapus személye maga.

Az ominózus PSG meccs után Krissy nem szerette jobban a francia focit, azonban Kevinnel jó barátok lettek, és heti rendszerességgel tartottak film- és sorozatmaratonokat, vagy forró csokizós délutánokat. Egy ilyen forró csokit szürcsölő délutánon derült ki az is, hogy tulajdonképpen szinte szomszédos településről származnak – Kevin szülővárosa, Merzig, csupán félórányi autóútra volt Lebachtól, ahonnan Krissy érkezett. Ez volt tehát az alapja annak, hogy ők ketten közösen terveztek hazautazni karácsonyra. Időben lefoglalták a repülőjegyeket, hogy ne lehessen probléma, erre ez az átkozott havazás közbeszólt.

– Persze, hogy eljutott – mérte végig a lány a vele szemben álló focistát némileg megvetően, amiért ilyet feltételezett róla. – De a franciák nevetséges kifogásai nem fognak meggátolni abban, hogy hazamenjek karácsonyra. Az ég szerelmére, Kristen Wallschlaeger vagyok, az AirFrance kicsit kevés ahhoz, hogy kifogjon rajtam. – A szőke lány nem bírta figyelmen kívül hagyni a Kevin arcán átfutó, gyors, vidám mosolyt, ami amilyen gyorsan jött, olyan sietősen távozott is – feltehetőleg Krissy gyilkos pillantásainak hatására.

– Hát akkor mi a terved? – kérdezte a focista, hiszen tudta, hogy a lány csakis erre a kérdésre vár, és arra, hogy mihamarabb megoszthassa mennyei ötletét a kapussal.

– Hazamegyünk kocsival. És te fogsz vezetni!

– Vicces vagy, de járhatatlanok az utak – felelte Kevin, noha valahol sejtette, hogy Krissy komolyan gondolta ezt a teljesen abszurd ötletet.

– Dehogyis, csak ezzel etetet a média. Már takarítják őket, mire kiérünk a városból, már tiszták lesznek a főutak. – A lány meggyőződése totális volt, és Kevin kénytelen volt lehunyni a szemét egy pillanatra, mert tudta, hogy kemény menet lesz meggyőzni majdnem-szomszédját arról, hogy nincs igaza.

– Kris, ez nem etetés. Tényleg járhatatlanok az utak… Ráadásul a városból se jutnánk ki, nem még az autópályán végig. És kivételesen a repülők sem viccből nem járnak. Inkább bújj be, mert megfázol – mérte végig Krissyt összevont szemöldökkel. A lánynak láthatóan nem volt melege, és bármennyire próbálta is álcázni, hogy fázik, a hideg által kipirosodott, folyton összedörzsölt kezei elárulták.

– Nem megyek, nem érted Kevin? Haza kell mennem – nyomta meg a kell szócskát, és a hangja kétségbeesett magasságokig csúszott fel. – Ha te nem jössz, elindulok gyalog – jelentette ki Krissy, és gyermeki arcán a határozottsággal vegyes kétségbeesés árnyalatai játszottak.

– Dehogy indulsz! Nem foglak elengedni innen, pláne nem ilyen gondolatokkal a fejedben. Kérlek szépen, Krissy, gyere be, és mondd el, miért olyan fontos, hogy hazaindulj ilyen ítéletidőben. – Kevin kedves hangon szólt az aggodalomtól, és a hidegtől reszkető lányhoz, miközben óvatosan a lány karjára kulcsolta a kezét.

– Mert huszonegy éves vagyok, szinte gyerek, otthon lenne a helyem! Itt vagyok fél éve Párizsban, és bár imádom a várost, de hiányzik Lebach, hiányoznak a szüleim, még a lökött húgom is. És mert… soha nem voltam még nem otthon karácsonykor. Soha nem voltam még egyedül karácsonykor – motyogta maga elé, óvatosan felpillantva a kapus észveszejtően zöld szemeibe, amelyekben ott ült a csibészes, kiolthatatlan csillogás, miközben kedvesen mosolygott.

– Kis butus! – szólalt meg a focista, de olyan elnéző melegszívűséggel a hangjában, hogy ez a jelző sokkal inkább tűnt becézésnek, mintsem komoly sértésnek. – Ki mondta, hogy csak azért, mert nem mehetsz haza, egyedül kell lenned? – Kevin azt gondolta, rémesen egyértelmű az, amire gondol, de Krissy értetlen arcát látva rá kellett jönnie, hogy tévedett. – Hú, hát ezért fontos arra a flancos egyetemre járnod – vigyorodott el kajánul a kapus, majd azért kegyeskedett megmagyarázni a lánynak az ötletét. – Kidobod valahova ezt a hót vizes, bő pulóvert, felveszel valami csinit, és karácsonyozunk itt. Ugyan fám nincs, de van egy csomó égősor a házban, ha szeretnél, dekorálhatsz, felőlem sütögethetsz is, csinálunk valami kaját, és főzök forró csokit.

– Szóval most tulajdonképpen arra kérsz, hogy öltözzek fel szépen, díszítsem fel a lakásodat, süssek neked sütit, és főzzek neked vacsorát? – kérdezte Krissy, arcán bujkáló mosollyal. Kezdte kapizsgálni Kevin tervét.

– Lényegében igen. De te is ehetsz a vacsiból. – A kapus pimasz vigyora átváltott egy lelkes kisgyerek mosolyává. Teljesen be volt zsongva, a zöld szemei csak úgy csillogtak, amin Krissy óhatatlanul is elmosolyodott.

– Még jó hogy ehetek belőle, ha már egyszer főzök rád, te majom! – nevetett fel. – De… Ez még továbbra sem változtat a tényen, hogy nem a családommal leszek karácsonykor – szontyolodott el ismét, hogy barna szemeibe visszaköltözzön a szomorúság.

– Hékás, fel a fejjel! Elvileg holnapra eláll a havazás, és estére újraindul a forgalom, szóval mehetünk haza – mosolygott bíztatóan Kevin.

– Szóval csak egy estét kell kibírjak veled, ez azért megnyugtató – vigyorodott el Krissy. Annak tudatában, hogy másnap estére otthon lehet a családjával, már sokkal kevésbé volt levert, és az is sokat dobott a hangulatán, hogy a szentestét így nem egyedül, hanem egy jóvágású, többé-kevésbé jó humorú focista társaságában töltheti. Akinek nem mellesleg mesés szemei voltak.

– Kibírni, na persze, adok én neked kibírnit! Mindjárt meggondolom magam, és nem kapsz vacsorát – vigyorgott Kevin, aztán megragadta Krissy karját, és egy határozott mozdulattal berántotta az előszobába. – Mondtam már, hogy gyere már be, mert megfázol, és a hideg is bejön. És most dobd le azt a vacak, vizes pulóvert, adok valami szárazat – mondta a srác, ahogy becsapta a bejárati ajtót, és betrappolt a ház szívébe.

– Mi a franc bajod van a pulcsimmal? – kiáltott a lány Kevin után, de az arcán nyoma sem volt a sértettségnek, szélesen vigyorogva caplatott a focista után, annak biztos tudatában, hogy egy meglehetősen izgalmas és emlékezetes szentestében lesz része. 

Ha Kevin Trapp nektek is betrappolt a szívetekbe, vagy csak szimplán tetszett a novella, hagyjatok nyomot odalenn. Holnap pedig jövök a következő novellával, amit a karácsonyi húzásra írtam, de ennek főszereplőjét egyelőre övezze homály ;) 

Puszi, D.