részlet

Sziasztok!

Szerdán elmaradt, mert lusta voltam, meg mert meccs utáni édes szenvedésben és letargiában és önsajnálatban úsztam, de most pótlom a hiányt, itt a következő részlet. Azt még mindig nem tudom megmondani, hogy mikorra lesz kész a teljes AN, de már van még egy bejezett fejezetem. Szóval tényleg készül, meg közben készül más is - a Hamarosan menüpont alatt olvashattok címeket, amik ugyan még egyáltalán nem biztosak, de vannak. Meg elkezdett novellák is vannak a gépemen. Meg cikkötleteim is vannak a felhőkastélyra. Csak lusta vagyok, de ezen meg már dolgozok :D Szóval itt az új részlet, Szabival a főszerepben :P

puszi, D.

"A körülményekhez képest viszonylag hamar megpillantottam a motorjának támaszkodó szőke srácot. Fehér pólót és khaki térdnadrágot viselt, amik jól kiemelték a nyáron a lovardában ráragadt irtózatos barnaságot. Egy pillanatra elmerengtem azon, hogy vajon én is ennyire barna lehetek-e, de ezt a gondolatot elvetettem abban a pillanatban, ahogy a fakó karomra pillantottam. Hiú ábránd.

Szabi határozottan jól festett a kócos, piszkosszőke hajával, a napsütéstől leheletnyit összeszűkülő zöld szemeivel, és az enyhén szeplős arcával. És persze a motor is rengeteget dobott a látványon. Gyorsan megráztam a fejemet, mert a Szabi kezében szorongatott McDonald’s-os zacskó valahogy sokkalta fontosabbnak bizonyult a legjobb barátom elemezgetésnél. Megkönnyebbült mosollyal az arcomon szeltem át a kettőnk között fennmaradt távolságot, és a nyakába ugrottam.

– Ugye azt nekem hoztad? – motyogtam a zacskót fixírozva, miután elszakadtam Szabitól. A kápolnásnyéki srác iránt érzett hálám túlment a leírható határokon. Abban a percben tényleg úgy éreztem, hogy éppen megmentette az életemet.

Szabi nevetve nyújtotta át a papírzacskót, amit éheztetett oroszlán módjára téptem fel. Az orromat egyből megcsapta a gyorséttermi sült krumpli jellegzetes, olajos illata. Akkor és ott egyáltalán nem érdekelt, hogy mennyire egészségtelen, vagy hogy mennyi köze van a valódi húshoz. Életemben olyan finom Big Macet nem ettem soha máskor, mint ott a Hungaroring parkolójában, Szabi motorjának támaszkodva.

Miután végeztem a Big Mackel, a sajtburgerrel és a nagy adag krumplival, és megittam közel fél liter Fantát, úgy éreztem, talán nem halok éhen az alatt az idő alatt, amíg hazaérünk.

– Mindig újra és újra elcsodálkozok azon, hogy hova tűnik benned ennyi kaja – merengett el Szabi, pimasz mosollyal az arcán.

– Ezt pont te mondod? – kérdeztem, nevetve a vállába bokszolva. Szabi etekintetben nagyon hasonlított rám – egy grammot se hízott, bármennyit evett is. Ő pedig ennek jegyében a lehető legtöbb kaját igyekezett elfogyasztani.

– Indulhatunk? – Vigyorogva vettem a kezembe a kormányra akasztott bukómat, és várakozón pillantottam Szabira.

– Nem rám kellett várni, hogy megegyek egy hadseregnek elegendő gyorskaját – mosolyodott el a srác.

– Ne túlozz, egy hadsereg nem lakott volna jól vele – húztam a fejembe a sisakom.

– Nem, de egy honvédzászlóalj bőven – nevetett fel Szabi, felülve a Yamahára."